Középiskolai felvételik: értelmetlen stressz, életre szóló siker vagy kudarc

Véleménye szerint okos dolog egy ilyen stressznek kitenni a 10-14 éves gyerekeket?

Ezt a kérdést minden esztendőben feltesszük. Minden évben megkérdezzük a szülőket, néha a diákokat is, de hiába írjuk le szinte valamennyien – oktatási szakértők, gyerekpszichológusok –, hogy ez egy teljesen felesleges vizsga, ráadásul egy káros traumának is kitesszük a gyerekeket. Magam sem tudom, hogy mi szól mellette, erre még nem sikerült rájönnöm. Nem tudok mit kezdeni azokkal az érvekkel sem, amelyeket a kormányzati szervek felsorolnak. „Valahogy mérni kell, hogy a legjobbak kerüljenek be”, mondják, de ez cseppet sem szakmai érv, semmi köze a pedagógia és neveléstudomány által elérhető korszerű gondolkodási keretekhez. 

Egy-egy iskolatípus váltásakor nem tartja szükségesnek a jelentkezők felkészültségének felmérését? 

Azt elfogadom, hogy valamilyen módon meg kell mérni, jó, ha képet kapunk a gyerekek tudásszintjéről, már csak azért is, hogy a középiskolában nagyjából közel azonos tudásszinttel kerüljenek egy-egy osztályba a diákok. De a dolog ennél összetettebb. Semmi értelme egy ilyen stresszes vizsgának, csak néhány napos fejfájást okoz a családokban. Akik különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hová, melyik iskolába menjen tovább a csemetéjük, azoknál komoly traumát kiválthat a gyerekekben is, a szülőkben is a felkészülés egész folyamata. Magam is ismerek olyan szülőket, akiknek a gyerek felvételije hetekig tartó pánikbetegséget okozott. Mi szükség van erre?  Ráadásul a kutatások igazolják, pontosan tudjuk, hogy egy mérés nem mérés, semmit nem árul el a gyerek valódi tudásáról, készségeiről, képességeiről. Számos külső és belső körülmény befolyásolhatja a gyermek aznapi teljesítményét, amelyekre nincs ráhatásunk. Nahalka István több tanulmányában megpróbálta már érthető módon leírni, hogy ennek a korai felvételi eljárásnak nincs értelme, annyira megbízhatatlan a végeredmény, cserébe óriási a tét, legalábbis ott és akkor annak látszik. Azon az egy vizsgán életre szólóan eldőlhet valakinek a sorsa, ha a gyereknek éppen rossz napja van, de számos más olyasmi is befolyásolhatja a pillanatnyi teljesítményét, ami fölött nincs kontrollunk.

Nyugat-Európa több országában az iskola és a szülő közösen dönti el, milyen iskolatípus felel meg az adott gyerek tudásának, képességeinek. Ez nem volna humánusabb módszer?

Hogy jobb verzió-e az, amikor majd az iskola eldönti, majd a gyerek sorsát? Őszintén szóval én nem szeretném, ha az én gyerekem jövőjéről bármilyen intézmény döntene. Abból a szempontból persze jobb módszernek tűnik, hogy az iskolai évek alatt mutatott fejlődése, eredményei alapján javasol valamit az iskola, és azt megbeszéli a szülőkkel. Tehát a pedagógusok folyamatában képesek komplex képet alkotni a diákjukról, a szülőkkel partnerként együttműködnek partnerként kezelve a szülőt, vele együtt megbeszélve a javaslatot, de a szülő hozza meg a végső döntést. Ezzel az a probléma, hogy Magyarországon egyáltalán nem működne. Nem tehetünk úgy, mintha a gyerekek az általános iskolában a szerint futnának be sikeres, vagy kevésbé sikeres tanulói karriert, hogy mit tudnak, mire lennének képesek, valóban tükrözik-e a jegyeik a képességeiket, a teljesítményükből kiderül-e mennyire érett a személyiségük, milyen a motiváltságuk, a szorgalmuk. A magyar oktatási rendszerben, már az alapfokú oktatásban, döbbenetes mértékben működik egyfajta strukturális szelekció, amelynek semmi köze a gyerek adottságaihoz, tulajdonságaihoz érettségéhez, sokkal inkább attól függ, milyen családi háttérből, milyen társadalmi csoportból, szociokulturális környezetből érkezik valaki. Ez határozza meg – sokszor életre szólóan –, hogy egy-egy gyerek milyen sikereket érhet el, végzettséget szerezhet-e a végtelenül normatív hazai oktatási rendszerben.

A középiskoláknak nincs is beleszólásuk ebbe a folyamatba?  

Sok esetben egyetértenek vele, mások úgy vélik, hogy bár látják az egyenlőtlenségi jeleket, de mivel nekik a hozott tanulmányi eredményekkel kell számolniuk, nem tudnak mit tenni. Egyébként az utóbbi években maguk a felvételiztető iskolák már eljutottak odáig, hogy egyszerűen nem érdemes megkérdezni bizonyos dolgokat a gyerekektől, mert megeshet, hogy abban az iskolában, ahonnan beadta a jelentkezését, nincs is olyan tanár, aki arra megtaníthatta volna. Mindannyian tudjuk, mekkora a pedagógushiány az állami oktatásban. 

Nem egyszerűen arról van szó, hogy ez egyfajta állami beavatkozás a pályaorientációba?

Nem, ez önmagában még talán nem az. Egy végtelenül elavult gondolkodás alapján születik meg újra és újra a döntés a központi felvételikről, amit olyan „szakemberek” hoznak meg, akik semmit sem tudnak azokról a folyamatokról, amikkel képet kaphatunk a gyerekeknek a pillanatnyi tudásáról, készségeiről, képességeiről. Nem követik a szakmai tudomány fejlődését, leragadtak az egyszeri mérés hamis mítoszánál, nem ismerik a folyamatkövetésen alapuló értékelést. De lépjünk el attól, hogy egyáltalán szükség van-e erre a felvételire. Az idén „belépett” egy újabb kormányzati újítás is: csak azok a gyerekek mehetnek tovább a szóbelire, akik egy bizonyos szintet elértek az írásbelin. Erről az iskolák felettes hatósága, a tankerületi felügyelet adott ki „ajánlást”, ami persze nem kötelező, de…  Eddig a gyermekek a hozott eredményeik, az írásbeli, és a szóbeli eredményeik összességének alapján kerülhettek be a kérdéses középiskolába, mostantól egy egyszeri vizsgán, feladatsoron múlhat minden. Ha a középiskolák mindegyike „térdre rogy” a fenntartói elvárás előtt, arról is maximálisan lemondanak, hogy ők maguk hozhassanak döntést. Ez egyszerűen abszurd, hiszen vannak nagyon népszerű és kevésbé „menő” középiskolák, az előbbiekben nem ritka a három-négy-ötszörös túljelentkezés sem, az utóbbiakba könnyebb bejutni. Logikus az volna, ha a központi ajánlástól függetlenül, minden iskolában megállapíthatnák azt a teljesítmény határt, amely belépőt adhatna a szóbeli vizsgára. 

Ismerjük a magyar oktatásirányítás és az alárendelt intézmények viszonyát: vagy úgy csinálod, ahogy én „ajánlom”, vagy következményei lesznek a dolognak…

Pontosan így van! Bizonyos intézményekben – ennek az ajánlásnak a hírére – eleve szabálytalanul jártak el, mert felrúgták a még szeptemberben saját maguk által meghirdetett felvételi követelményeket. Szeptember 26-ika volt annak a határideje, hogy nyilvánosságra hozzák a saját a felvételi tájékoztatóikat, ezekben többek között meghatározták a tanulmányi területeiket és közzétették a felvételi eljárásuk módját. Kérik-e például a központi felvételi megírását, tartanak-e szóbeli felvételi vizsgát is, vagy csak az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján döntik el, hogy kiket vesznek fel.  November 15-ig az Oktatási Hivatal közzétette a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, valamint a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbelit szervező intézmények jegyzékét. Időközben volt, ahol ezen is változtattak. Ezeket a szabályokat ráadásul két évre előre kellett volna bejelenteni, hogy a felvételizők pontosan tudják az elvárásokat, fel tudjanak rá készülni. Ideje volna ezeken egyszer túllépni. Fontos tudni, hogy ahol a megadott határidő után változtattak, vagy a feltételek között nem szerepelt a ponthatár, ott erre nem hivatkozhatnak elutasításkor. Amit a gimnáziumba készülő gyermekek számára mindez jelent, az már valóban egy mesterségesen, központilag erőltetett pályára állítás. Sokan, akik kiszorulnak a gimnáziumokból, akaratuk ellenére kell, hogy a szakképzésben keressenek helyet maguknak.  

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2023. december 17-i adása itt nézhető meg: