L. Simon László kommunista alvó ügynökökre gyanakszik

HírKlikk 2020. január 14. 14:42 2020. jan. 14. 14:42

Hétfőn, a székesfehérvári városháza dísztermében másodszor is bemutatták a Hóman Bálint és népbírósági pere című könyvet. A beszélgetésen részt vett Cser-Palkovics András kormánypárti polgármester, Varga István ügyvéd, korábbi fideszes parlamenti képviselő, a Kesma kuratóriumának lemondott elnöke, valamint L. Simon László, a térség fideszes országgyűlési képviselője is – írja az Index.

A portál tudósítása szerint, a rendezvényen így értékelték az 1939 és 1942 között regnáló vallás- és közoktatásügyi minisztert: Hóman Bálint történészi munkássága megkérdőjelezhetetlen, politikusi teljesítménye ugyanakkor elítélendő. A kettőt viszont érdemes szétválasztani.

Hóman 2015-ös perújrafelvétele, majd rehabilitálása több körben előkerült a beszélgetésen, L. Simon pedig komoly elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy ma Magyarországon „köztiszteletben álló személyek rehabilitációját nem kezdeményezheti akárki, aki tiszteli őket". „Ha én kezdeményezni szeretném egy olyan személy rehabilitációját, aki megmentette nagyapámat a háborúban, aztán egy koncepciós per áldozata lett, akkor azt nem tehetem meg" – mondta a politikus. „Mégis, kinek az érdeke, hogy ilyen jogtechnikai eszközzel akadályozza meg, hogy a gyalázatos népbírósági perek felülvizsgálata megtörténhessen?" – tette fel L. Simon a kérdést.

Majd újabb kérdéssel fordult a hallgatósághoz: „nem értem, mi az oka annak, hogy még a mi kormányunk idején is, a mi Igazsági Minisztériumunknál fogalmazók is úgy írják meg az új törvényt, hogy abból kihagyják azt az egyébként szimbolikus erejű törvénymódosítást, ami a köztudatba lex Varga néven vonult be?"

Varga István volt 2010-ben, aki parlamenti képviselőként, törvénymódosítást kezdeményezett, hogy ötven évnél régebben meghaltak esetében ne csak egyenesági, hanem oldalági rokon is kérvényezhessen perújrafelvételt vagy benyújthasson felülvizsgálati kérelmet. Ennek folyományaként rendelt el 2014-ben a Fővárosi Ítélőtábla perújrafelvételt Hóman 1946-os, jogerős, életfogytiglani börtönbüntetése ügyében. „Egyszerűen érthetetlen számomra, és legalábbis fölveti annak a gyanúját, hogy itt

vannak olyanok a magyar jogalkotás előkészítő fázisában, akik mint régi, jó kommunista alvó ügynökök működnek,

és szépen, minden eszközt kihasználva, gyakorlatilag abba az irányba viszik a dolgokat, hogy ne is lehessen a történészek által föltárt folyamatokat és embertelen, igazságtalan döntéseket valamilyen módon, legalább erkölcsi értelemben rehabilitálni" – tette hozzá L. Simon.  

Forrás: Index