Laczó Adrienn: egyre több ügy kerülhet napvilágra és ez még csak a kezdet
Laczó Adrienn ügyvéd, volt bíró szerint az igazságszolgáltatás átalakítása nem pusztán személycserék kérdése, hanem mélyreható reformokat igényel. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, hogy a korábbi politikai befolyás lebontása gyorsabban végbemehet, mint azoknak a szerkezeti problémáknak a felszámolása, amelyek szerinte másfél évtized alatt épültek be a rendszerbe. Az interjúban szóba került a legfőbb ügyész felelőssége, a Fidesznél tartott házkutatás, valamint az is, milyen kihívások várnak az új igazságügyi intézményekre.
Rendkívüli fejlemények az ügyészségek és a politika határán
A beszélgetés elején Laczó Adrienn reagált arra a hírre, hogy házkutatást tartottak a Fidesz székházában. Mint fogalmazott, az elmúlt években ilyen eseményre nem volt példa, ezért ő maga is kétszer ellenőrizte, valóban jól olvassa-e a hírt. Különösen kíváncsi arra, mit kerestek a nyomozók, és még inkább arra, hogy mit találnak majd.
Úgy látja, a folyamatok ugyan „kissé rozsdásan”, de elindultak, és várakozásai szerint egyre több olyan ügy kerülhet napvilágra, amelyeket eddig legfeljebb sejteni lehetett. Szerinte az újabb feltárások egymást fogják követni, ezért ez egy olyan folyamat, amelyet már nehéz lesz megállítani.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy Horváth Lóránttal közösen beadványt nyújtottak be az ideiglenes államfői feladatokat ellátó házelnökhöz Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész ügyében. Elmondása szerint nem elszigetelt eseteket soroltak fel, hanem olyan konkrét példákat gyűjtöttek össze, amelyek szerintük együtt már azt mutatják, hogy a legfőbb ügyész többféle kötelességszegést követett el rövid hivatalban töltött ideje alatt.
A műsorvezető felvetésére, miszerint Magyar Péter miniszterelnök is hasonló ügyben szólalt fel, Laczó Adrienn azt mondta, nem volt egyeztetés közöttük, de „azzal hizelgek magamnak, hogy talán egy kis ötletet adtunk”.
Konkrét ügyekre alapoznák a felelősségre vonást
Az ügyvéd szerint a hivatalvesztési eljárást kizárólag konkrét tényekre lehet alapozni, ezért igyekeztek olyan ügyeket összegyűjteni, amelyek jogi szempontból is megállják a helyüket. Ezek között említette az úgynevezett aranykonvojügyet, amelyben az ukrán felet képviselik. Megfogalmazása szerint ott „olyan elképesztő jogtiprás történt”, amely miatt nemcsak hivatali, hanem büntetőjogi felelősség is felmerülhet.
Szóba került két korábbi rágalmazási ügy is, amelyekben Semjén Zsolt és Gulyás Gergely feljelentése mögé az ügyészség állt be. Laczó Adrienn szerint ilyen lépésre általában csak akkor kerül sor, ha a sértett valamilyen okból nem képes megfelelően képviselni saját ügyét, ami szerinte a két politikus esetében nyilvánvalóan nem állt fenn. Különösen figyelemre méltónak nevezte, hogy a választások után az ügyészség rövid időn belül visszalépett ezekből az eljárásokból, ami szerinte felveti a kérdést, eredetileg mi indokolta a szerepvállalást.
Kifogásolta azt is, hogy álláspontjuk szerint jogellenesen biztosítottak TEK-védelmet külföldön a legfőbb ügyész számára. Hiába térítette meg ennek költségét a Legfőbb Ügyészség, szerinte ez továbbra is közpénzből történt, ezért a jogszerűség kérdése nem kerülhető meg.
Súlyos problémának nevezte azt is, hogy tíz hónapon keresztül nem töltötték be a bűnügyi legfőbb ügyész-helyettesi posztot. Bár a szervezet működése nem állt le, szerinte ez hosszabb távon törvénysértő állapotot eredményezett, hiszen a jogszabályok egyértelműen előírják e tisztség betöltését.
Nem elég a politikai váltás, az egész rendszert újra kell építeni
Laczó Adrienn szerint a politikai befolyás viszonylag gyorsan eltűnhet az igazságszolgáltatásból, hiszen „kikerül a képből a befolyásoló faktor”, és sokan ismét megtalálhatják azt a szakmai becsületet, amelyet korábban háttérbe szorítottak. Sokkal nehezebb feladatnak nevezte azonban a hosszú évek alatt kialakult kontraszelekció felszámolását, mert ma számos vezető pozícióban olyan emberek dolgoznak, akik szerinte sem szakmailag, sem személyiségük alapján nem alkalmasak feladatuk ellátására.
Úgy véli, a 16 éves Fidesz-kormányzás alatt nem volt valódi politikai akarat egy független, magas színvonalú igazságszolgáltatás fenntartására. Ez szerinte megmutatkozott a szabályozásban, a munkakörülményekben, a digitalizáció megtorpanásában és mindenekelőtt a bírók kiválasztásának rendszerében. Ennek átalakítása szerinte elengedhetetlen része kell legyen egy jövőbeni alkotmányozási és igazságügyi reformnak.
A beszélgetés végén a készülő vagyonvisszaszerzési hivatal működéséről is szó esett. Laczó Adrienn szerint a legnagyobb kihívást nem az intézményi együttműködés, hanem a megfelelő számú és felkészültségű ügyész biztosítása jelenti. Arra számít, hogy a következő időszakban tömegesen érkeznek majd az új feljelentések, miközben kevés olyan szakember áll rendelkezésre, aki bonyolult, akár nemzetközi vonatkozású korrupciós ügyek kivizsgálására is alkalmas. A volt bíró ugyanakkor arra is figyelmeztetett: bár sokan várják a gyors felelősségre vonásokat, a túl korai gyanúsítás vagy vádemelés senkinek sem érdeke, ezért inkább alapos, bizonyítékokra épülő eljárásokra van szükség.