Lantos Csaba titkos ciprusi céggel ügyeskedett
Az Orbán-kormány energiaügyi miniszterének már 2010 előtt volt egy titkos ciprusi cége, éppen akkor, amikor az ellenzéki Fidesz keményen támadott másokat ciprusi üzleteik miatt.
Egy nemzetközi tényfeltáró társulat magyar tagjaként a Direkt36 derítette ki, hogy Lantos Csaba 2007-ben vásárolta meg a Bretonhorn Ltd. nevű társaságot, amely 2007 és 2009 között Lantos magyarországi vagyonkezelő cégének, a Futurmednek volt a tulajdonosa.
Az oknyomozás segítségével megszerzett adatokból kiderült, hogy 2007 júliusában született egy döntés arról, hogy Lantos magyarországi cége, a Csemgando Kft. ad 600 millió forintnyi hitelt a Bretonhorn Ltd-nek azzal a feltétellel, hogy azt legkésőbb 2012 végéig vissza kell fizetnie.
Mivel a Bretonhornnak nem volt más forrása a feldolgozott iratok alapján, ezért a Direkt36 szerint az történhetett, hogy Lantos átfolyatta a saját pénzét a tulajdonában álló cégeken keresztül. Magyarországról, a Csemgando Kft.-től elindult 600 millió, majd a ciprusi cég közbeiktatásával visszaérkezett ebből 500 millió Magyarországra egy olyan céghez, amely szintén Lantos érdekeltsége volt.
Az oknyomozó portál által megkérdezett – a téma érzékenysége miatt névtelenséget kérő – adótanácsadók szerint egy ilyen konstrukciónak üzletileg az az értelme, hogy a kamatköltség révén meg lehet spórolni valamennyi pénzt. A kölcsönt felvevő magyar cég adóalapja csökkent a visszafizetett kamattal, a kölcsönt nyújtó adóalapja viszont nem nőtt, mert osztalékként kapta vissza a pénzt.
A miniszter ciprusi cégéről korábban nem jelentek meg információk a nyilvánosságban.
Mivel Lantos nem válaszolt a Direkt36 kérdéseire, így nem derült ki, hogy miért használt ciprusi céget, ahogy az sem, hogy van-e még bármi köze a Bretonhornhoz vagy más ciprusi társasághoz.