Lantos Gabriella: nem mi győztük le a vírust, ahogy Orbán mondja, a vírus győzött le bennünket

Millei Ilona 2021. október 25. 15:32 2021. okt. 25. 15:32

Magyarország számára eljött az igazság pillanata, szemben Orbán Viktor és a kormány állításával, miszerint legyőztük a vírust. A vírus győzött le bennünket – mondta Lantos Gabriella. Az Új Világ Néppárt egészségpolitikusa arra a hírre reagált így, miszerint a Közép-Dunántúl kivételével a piros jelzésű, négyfokú skálán a második legrosszabbnak számító besorolást kapta Magyarország az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól. Lantos szerint most már nagyon komoly korlátozó intézkedéseket kellene bevezetni az oltatlanokra vonatkoztatva, olyanokat, hogy egzisztenciális fenyegetésként éljék meg azt a „szabadságharcot”, amit az európai felvilágosodás és a tudományos konszenzus ellen vívnak. És ennek kell, hogy viseljék a felelősségét.

A második legrosszabb járványügyi besorolást kapta Magyarország nagy része az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központtól (ECDC). Ez tulajdonképpen mit jelent?

Azt, hogy eljött az igazság pillanata, amikor kiderült, hogy ellentétben a kormány, és elsősorban Orbán Viktor állításával, miszerint legyőztük a vírust, mert a vírus győzött le bennünket.

Mire számíthatunk?

Ezt már minden független szakértő elmondta, különösebben semmi jóra. Csak az a kérdés, hogy mikor és milyen gyorsan fog bekövetkezni, és hogyan fogja terhelni az egészségügyi rendszert. A legtöbben közölték, az oltatlanokra nagyon sötét jövő vár, mert alig van esélyük arra, hogy ne kapják el a vírust. Hiszen amennyivel kevesebb elérhető, megfertőzhető oltatlan van, annyival pont fertőzőképesebb is a Delta-variáns. Vagyis az oltatlanok és a Delta-variáns között az arányszám ugyanaz, mint korábban a teljes népesség és a brit mutáns közötti arányszám volt. Az oltatlanok ugyanolyan rosszul állnak, hiába vannak kevesebben. Ők egy nagyon erős célcsoport, és nem látszik, hogy a veszélyérzetük nőne.

Hát, nem. De a kormány nem is tesz azért, hogy így legyen, hiszen tömeges rendezvényeket tart, például a Békemenetet, a már a járvány miatt amúgy is térdre rogyott Romániából ideutaztat résztvevőket…

Az, ami itt zajlik foglalkoztatás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés. Különösen annak fényében, hogy az elmúlt hetekben több olyan országban jártam, ahol az emberek – pont a kormányzati figyelmeztetések hatására – annak ellenére hordják beltéren és kültéren is a maszkot, hogy 90 százalék körüli az átoltottság – a magyar 60 százalék körülihez képest. Portugáliában vagy Spanyolországban szinte minden felnőtt be van oltva, ennek ellenére hordják a maszkot, a gyerekek és a néhány, szerencsétlen összeesküvés-hívő oltatlan védelmében. Az egy összetartó társadalom, míg mi itt, Kelet-Európában atomjaira hullott társadalom utáni állapotban vagyunk. És a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az emberek ne is érezzék közös felelősségüket.

Orbán Viktor azt mondta, a maszk nem segít…

Azt, hogy ő virológiai szakemberként mennyire állja meg a helyét, majd mindenki maga eldönti. Véleményem szerint ennek az embernek semennyi hitele nincsen. Ő az, aki a járvánnyal kapcsolatban másfél éve úgy csinál, mintha az is egy ember lenne, akit majd le lehet győzni. Ez egy tévképzet. A víruskezeléshez semmi, de semmi köze nincs, csak a saját hatalmi manipulációihoz: ha az emberek azt akarják, hogy érjen véget a járvány, akkor ő úgy tesz, mintha véget ért volna.

Van ebben az ECDC jelentésben egy érdekesség, hogy a Közép-Dunántúl kivételével került az egész ország piros jelzés alá az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) térképén. Miért pont a Közép-Dunántúl?

Ez feltehetően átmeneti helyzet lesz. Ez egy olyan kicsi ország, ahol a különbségek térben nem tudnak hosszú ideig fennmaradni. Az világos, hogy a keleti országrésznek, amelyik Ukrajnával és Romániával határos, már nagyon rosszak a járványmutatói, és Budapest, mint világváros, nyilván gyorsan felzárkózik ezekhez, a Közép-Dunántúl ezek szerint így a legutolsó a fertőzöttségi láncban van, de oda is el fog jutni.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencián kijelentette, a koronavírus-világjárványnak akkor lesz vége, „amikor a nemzetközi közösség úgy dönt, hogy véget vet neki”, hiszen „minden eszköz rendelkezésre áll” a vírus elleni küzdelemhez…

Ez abszolút így van. Az komplett népbutítás amit Orbán csinál, mert minden szakértő azt mondja, hogy ez egy olyan jelentős mértékben fertőző, és elég erősen megbetegítésre képes vírus, amelyiket egyszerűen nem lehet kikerülni, csak az a kérdés, hogy ki mikor kapja el. És az oltatlanok tényleg ott állnak feltett kézzel a vírus előtt. Aki abban reménykedik, hogy az ő immunrendszere majd megvédi, arra azt lehet mondani, hogy ő egy középkori bálványhívő. És őket erősíti Orbán Viktor. Kétségbeejtő, ami itt van.

Mit kellene csinálni?

Most már nagyon komoly korlátozó intézkedéseket kellene bevezetni az oltatlanokra vonatkoztatva. Nem lehet az oltottakat – miután ők saját maguk, és a közösség felé is felelősséget mutattak – azzal büntetni, hogy ugyanazt kapják „ajándékba”, mint a bűnösök büntetésként. Ezeknek, az oltatlanok számára hozott komoly korlátozó intézkedéseknek olyanoknak kellene lenniük, hogy ők mindennapi egzisztenciális fenyegetésként éljék meg ezt a „szabadságharcot”. Mert ők valójában egy „szabadságharcot” folytatnak az európai felvilágosodás és a tudományos konszenzus ellen. És ennek kell, hogy viseljék a felelősségét. Viszont, hogy az oltatlanok többsége Fidesz-szavazó, ezt ez a kormány soha nem fogja meglépni.

Azt honnan tudjuk, hogy Fidesz-szavazó?

Mondjuk úgy, hogy deduktívan ki lehet következtetni, hiszen a Fidesz szavazói a vidéken, a távoli, város-hiányos térségekben élő, alacsonyan iskolázott, idős emberek, és valamilyen különös oknál fogva, az oltatlanok között is pont ezek az alacsonyan iskolázott, vidéken élő, idős emberek vannak nagy számban. Vannak olyan távoli pontjai az országnak – sajnos pont az ukrán és a román határ környékén –, ahol az átoltottság nem éri el az 50 százalékot sem. Ezt a védettségi igazolványok területi bontásából lehet látni, amit még Szél Bernadett perelt ki valamelyik intézményből, és akkor világosan látszott, hogy 30 százalék a különbség a jól átoltott Budapest, és az oltatlan, elmaradott térségek között. Szóval, pont a Fidesz saját szavazói fognak leginkább ráfázni erre a „szabadságharcra”. De az az igazság, hogy most már másfél évvel a vírus kirobbanása, és lassan egy évvel az első oltások beadása után, nem szabad ennyire átvállalni felnőtt emberek felelősségét. Igenis, aki nem oltakozik, viselje annak a felelősségét, minden szempontból.