Lattmann Tamás: az ellenzéknek folyamatosan mutatnia kell, hogy még kormányzóképes

Millei Ilona 2022. augusztus 9. 07:15 2022. aug. 9. 07:15

A Fidesz az Országgyűlésnek mind a politikai, mind a jogalkotói funkcióját következetesen és tendenciózusan, fokozatosan építette le az elmúlt 12 év alatt – nyilatkozta lapunknak Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász hozzátette, a parlament politikai funkcióját a kormány különböző trükkökkel játszotta át a saját kezébe. Azzal pedig, hogy negligálja az ellenzéket, a parlament nyújtotta kommunikációs teret, terepet is el akarja venni az ellenzéktől. Épp ezért fontos, hogy legyenek előterjesztések, legyen komolyan vehető munka, még akkor is, hogyha azoknak most, azonnal nincs is foganatjuk. Az ellenzék hosszú távon ezzel bizonyítja a kormányzóképességét és azt, hogy alternatívát jelenthet.

– 12 év óta uralja a Fidesz a parlamentet. Miképpen változtatták meg a működését és azok miféle célokat szolgáltak?

– Sokféle intézkedést hozott folyamatos kétharmados többsége birtokában a Fidesz és ezek egy része konkrétan azt szolgálta, hogy jelentéktelenebbé tegye az Országgyűlést. Amennyiben a parlament jogalkotó funkcióját emeljük ki, akkor az elmúlt években mindenféle trükkösebbnél trükkösebb veszélyhelyzetekkel, különleges jogrendi állapotokkal egyre több jogalkotási jogkört játszott át a kormány a saját kezébe. Politikai értelemben pedig tökéletesen elvette a politikai ellenőrző, nyilvánosságot biztosító, egyéb szerepkört is. Eljelentéktelenítette az egészet azzal például, hogy a rendkívüli üléseken nem vesz részt, vagy, hogy az elmúlt 12 év alatt semmilyen ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottság felállításhoz nem volt hajlandó hozzájárulni. Pedig emlékszünk rá, hogy a korábban kialakított gyakorlat szerint a vizsgálóbizottságoknak adott esetben kifejezetten ellenzéki volt a vezetője. Tehát a Fidesz következetesen és tendenciózusan, fokozatosan építette le az Országgyűlésnek mind a politikai, mind a jogalkotói funkcióját.

– Vagyis most mondhatjuk azt, hogy az Országgyűlés tulajdonképpen fölösleges?

– Abból a szempontból mindenképp mondhatjuk, mert az Orbán Viktor által személyesen összeválogatott képviselőknek a kormányhoz képest az ég egy adta világon semmilyen önállóságuk nincs. Mindenfajta kritika és ellenvetés nélkül szolgálják ki a kormányzati akaratot. Igazából az az alkotmányos elv, ami a magyar alkotmányos rendszer sajátja lenne, ami szerint elvileg az Országgyűlés választja a miniszterelnököt, tehát az Országgyűlés a főnök, gyakorlatilag egy pillanatig nem érvényesül. 

– Az mit jelez, hogy ennyire negligálják az ellenzéket?

– Azt jelzi: nem akarják megadni például azt a kommunikációs teret se az ellenzéknek, hogy ne adj’ isten, hír legyen abból, ha mondjuk egy ellenzéki vizsgálóbizottság talál valami érdekeset. A Fidesz jól tudja, hogy ezt nagyon jól fel lehet használni. A ’98-as választások előtt például az akkor ellenzéki Deutsch Tamás által elnökölt Tocsik-bizottsággal – hogy a legklasszikusabb történelmi példát mondjuk –, remekül tudták úgy fölrajzolni a narratíváját annak az ügynek, ami az akkor éppen hivatalban levő kormány szempontjából nagyon kellemetlen volt. A ’98-as választásokat ezzel tudták ügyesen „behúzni”. A negligálással az a céljuk, hogy ezt a kommunikációs terepet is elvegyék az ellenzéktől, nehogy valami kellemetlen hír, vagy akármi más ott nyilvánosságot kapjon.

– Azt jól teszi az ellenzék, hogy adott körülmények között rendkívüli ülést kezdeményez – amin aztán a kormánypártok nem jelennek meg –, ott előterjesztéseket sorol fel, javaslatokat tesz le a Ház elé?

– Mindenképp jól teszi, mert meg kell értetni az emberekkel, világosan a látótérben kell tartani, hogy a jogalkotásnak az Országgyűlés a terepe. Politikai értelemben lehet azt mondani, hogy értelmetlen, meg teljesen fölösleges csinálni – megértem, ha valaki ezt mondja, vagy így érzi –, de az ellenzéknek alapvető fontosságú, hogy naponta bizonyítsa a választóknak kormányzóképességét és azt, hogy valódi alternatívát jelenthetne. Jelenleg a legnagyobb probléma éppen az, hogy a politikafogyasztók körében – mindegy, milyen oldaliak –, és még azok között is, akik figyelnek a politikára, van egy olyan téves elképzelés: jó, lop a Fidesz, meg korrupt, de legalább kormányozni tud. Miközben egyébként nem tud. Ezért nagyon fontos, hogy az ellenzék folyamatosan érzékeltesse, mutassa, hogy képes lenne kormányozni.  Ennek pedig egy része, részeleme, hogy megteszi azokat az előterjesztéseket, javaslatokat, amikből lehet, hogy most nem lesz semmi, mert a fideszes kétharmad úgy tesz, mintha nem is lenne. Csakhogy ezeket a munkákat elvégezte az ellenzék, az előterjesztéseket kidolgozta, beterjesztette. Egyébként bármikor be lehet újra terjeszteni. Szerintem az ellenzéknek az lehetne a választók számára a legfontosabb üzenete: látjátok, mi ezt a munkát elvégeztük. Ha minket megválasztotok, akkor ezek az előterjesztések – amiket a fideszes többségű Országgyűlés most eldobál, vagy el sem olvas – el lesznek fogadva. Ezek azért jó ötletek, mert meg kell magyarázni a választóknak, hogy vannak elképzeléseik, azokat be kell mutatni. Ebből a szempontból nem megengedhető, hogy nem csinálnak semmit. Akkor akár az ellenzéki, akár a bizonytalan, vagy el nem elkötelezett választó azt látja, hogy nem is akarnak semmit csinálni. Még akkor is fontosnak tartom, hogy legyenek előterjesztések, legyen komolyan vehető munka, ha annak most, azonnal nincsen foganatja. Hosszú távon szerintem ez nagyon fontos.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom