Lattmann Tamás: Orbán hiába reménykedik az Európai Parlamenti választásokban

A miniszterelnöknek megint sikerült a szó szoros értelmében elkábítania a saját közönségét. Október 23-i beszédében ugyanis azt mondta, a szovjet időkre emlékeztető dolgok történnek ma is. Az elvtársi kioktatás változatlan, csak most kondicionalitási eljárásnak hívják a pártállami megrovást, és „nem a tankok gurulnak be Keletről, hanem a dollárok Nyugatról, de ugyanoda és ugyanazokhoz”. Mondhatjuk-e akár jogilag, akár történelmi párhuzamban, amit Orbán ezzel lényegében állított, vagyis, hogy ma Brüsszel ugyanaz, mint ami egykor Moszkva volt?

Nem. Az uniós pénzek felfüggesztéséről nem az Európai Bizottság dönt, hanem a tagállamok, tehát a Tanács. Vagyis, finoman szólva, ez már helyből is egy nagyon nagy csúsztatás. A kondicionalitási eljárás keretében a különböző pénzek megvonásáról ugyan a Bizottság tárgyal, de a döntés a pénzek megvonásáról, majd visszaengedéséről a Tanács kezében van, vagyis a tagállamok döntenek róla. Az azért nagyon nem volt jellemző annak idején, hogy a szovjet szocialista tagköztársaságok döntöttek volna bármilyen formában. Volt a Szovjetunió kommunista pártja, és ott megszületett a döntés. Nyilván ebből a szempontból ez egy komolyan vehetetlen mondás, és természetesen történelmi analógiák szempontjából is teljesen hibás. 

Mert?

Merthogy „Brüsszelben” a tagállamok döntenek. Az egy dolog, hogy a Bizottsággal kell tárgyalni, de a végső szó az Orbán Viktor által egyébként állandóan feldicsért szuverének kezében van. Vagyis, amikor a tagállamok találkoznak a Tanácsban, ott döntenek ezekről a kérdésekről. 

Orbán szerint míg Moszkva tragédia volt, Brüsszel csak egy rosszul sikerült kortárs paródia. „Most ott akarják azt, hogy úgy táncoljunk, ahogy ők fütyülnek, ám ha mi nem akarunk, nem táncolunk.” Valóban így lenne? 

Itt egyáltalán nem erről van szó. Azt nem érti meg sem Orbán, sem a fideszes megmondóemberek többsége – mert valószínűleg nem is akarják megérteni –, hogy azok az államok, amelyek befizetnek az Európai Unióba, nem látják megfelelő partnernek Orbán Viktor kormányát. Egész egyszerűen azt mondják: „ezek ellopják a pénzünket, ezért nem adunk nekik többet”. Erről szól a kondicionalitási eljárás is. Ilyen-olyan, jelenleg a jogállamisági hiányosságokkal összefüggő okok miatt ezek az államok nem kívánják odaadni a pénzüket egy olyan országnak, ahol nincs garanciája annak, hogy nem lopják el. Ez ennyire egyszerű. Ha szabad egy hasonlattal élni, ez éppen a szuverenitás győzelme. A tagállamoknak megvan az a lehetőségük, hogy megmondják, melyik az a tagállam, ahová azok a pénzek, amelyeket ők befizetnek, ne juthassanak el. Vagyis még csak nem is Brüsszel mondja meg, hogy kinek kell a pénzt adni, hanem az összes befizető tagállam dönthet, melyik ne kapjon abból a pénzből. Ez erről szól, és semmi másról. 

De Orbán azt is mondja, ők fütyülnek, mi meg, „ha nem akarunk, nem táncolunk”. De megtehetjük-e, hogy nem táncolunk?

Mindent meg lehet tenni, persze, semmi gond, aztán nem lesz egy büdös fillér sem a következő időszakban. Itt az Orbán által annyira kedvelt szuverenitás gyakorlása történik. Mi, magyarok nagyon szuverén módon úgy döntünk, hogy – mondjuk a jogállamiság tekintetében, amivel a közpénzek lopását meg lehet akadályozni – nem felelünk meg semmilyen közös standardoknak, a többi tagállam pedig szuverén módon úgy dönt, hogy nem ad pénzt. Mindenki úgy táncol, ahogy akar, mert mindenki szuverén. Orbán Viktornak a mániája állandóan a szuverenitás. Ebben a helyzetben azonban a másik állam is szuverén, nem csak Orbán Viktor Magyarországa. 

Mindezek ellenére, Orbán úgy látja, Európa megjavítható, hiszen jövőre EP-választás lesz, vagyis bízik abban, hogy változik az EU. De jogos-e ez a reménye, pláne, az ő általa kívánt irányba?    

Ez most már nagyon világosan látszik, a jogállamisági, és az uniós pénzekkel kapcsolatos vitákban is nagyon régóta azt lehet látni, hogy Orbán Viktor nem akar kimozdulni a pozíciójából, mert valamiben reménykedik. Nyilván abban, hogy az uniós választások eredményeképpen gyökeres változások lesznek. De azt érdemes rögzíteni, hogy akármilyen eredményeket is produkálnak az EP-választások jövő év júniusában, a tagállamok, a tagállami kormányzatok attitűdje nem nagyon fog változni. Bár nem fog megtörténni, de tételezzük föl, hogy az EP-választáson mindenféle „orbánista pártok” nyernek, és tele lesz az Európai Parlament a magyar miniszterelnökhöz hasonló politikusokkal. Ez nyilván egy nagy zöldség, mert egyébként látjuk Orbán „hatalmas elismertségét”, és látjuk, hogy az összes ilyen, a csillagokig fölmagasztalt új „szövetségese” abban a pillanatban, amint pozícióba kerül, úgy elfelejti Orbán Viktort, mintha sohase lett volna. Lásd az olaszokat, és ez lesz majd Ficoval is. Még, ha valami gyökeres nagy változás is történne az Európai Parlament politikai vonalában – leszögezem, nem fog –, de, ha történne is, az nem fog változtatni azon, hogy a tagállamok hogyan gondolkodnak, és nem fog változtatni az Európai Bizottság lényegi hozzáállásán sem! Teljesen mindegy, hogy az Európai Bizottságnak jövő nyár után ki lesz majd az elnöke. Politikai értelemben most is jobboldali elnöke van az Európai Bizottságnak, Ursula von der Leyen, és alapvetően az egész európai politikának is jobboldali attitűdje van, még akkor is, ha Orbán állandóan mindenkit „lebalosozik”. Ez nem igaz. De ha az Európai Parlament mégis eltolódna jobboldali irányba – nem fog! –, akkor sem lesz ennek közvetlen hatása arra, hogy a tagállamok kormányai hogyan gondolkodnak. Sőt! Ha elkezdene nőni Orbán Viktor politikai befolyása az Európai Parlamentben, akkor a tagállamok politikai reakciója erre valószínűleg az lesz, hogy még jobban elkezdik félteni a pénzeiket. Tehát a kormányzati magatartást az EP-választás nem változtatja meg érdemben. Mint említettem, itt a tagállamok döntenek. Az, hogy Orbán Viktor folyamatosan Brüsszelre mutogat, meg Brüsszelről beszél, kommunikációban jó, neki megfelelő üzenetet lehet belőle gyártani, de a valósághoz nem sok köze van. Ha ő most abban gondolkodik, hogy – ne adj’ isten – egy új bizottsági elnök majd barátságosabb lesz vele, az nem kizárható, megtörténhet. De nem a Bizottság dönt a pénzekről, hanem a Tanács. Persze a Bizottságnak fontos szerepe van abban, hogy előterjesztéseket meg javaslatokat tegyen, de a tagállami kormányok a Tanácsban akkor is úgy döntenek, ahogy nekik jó. Ezért úgy gondolom, hogy az EP-választásoktól nagyon komoly változást remélni teljesen felesleges és hiábavaló.