Lázár János: megújulnak a pályaudvarok

HírKlikk 2024. október 21. 17:40 2024. okt. 21. 17:40

Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá – jelentette be Lázár János miniszter hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóüzenetében.

Kiemelte, a program részeként magántőke bevonásával újjáépítik a debreceni vasúti pályaudvart.

A program lényege, hogy a vasúti üzemet szétválasztják a kereskedelmi funkciótól, a kereskedelmi funkciókat a magántőke számára hozzáférhetővé teszik – tette hozzá a miniszter.

Közlése szerint a debreceni pályaudvart úgy kell elképzelni, mintha egy bevásárlóközpont lenne, egy része vasúti érkezési pont, a többi üzletek, kereskedelmi szolgáltató egységek részét képezi majd.

Lázár János elmondta, erre várnak magántőkét Debrecenből és az országból, tendert írnak ki, és pályáztatják a lehetőséget. Ennek a programnak a része lesz Debrecen mellett Győr és Szeged is.

Debrecen fontos az itt élő polgároknak, sokan jönnek a városba dolgozni, munkahelyet teremtenek, megélhetést, egzisztenciát hoznak létre. Ezért döntött a kormány arról, hogy megkönnyíti a Debrecenbe történő eljutást, hazajutást – tette hozzá az építési és közlekedési tárca vezetője.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom