Leállították a Mercedes kecskeméti gyárépítését

HírKlikk 2019. május 15. 11:18 2019. máj. 15. 11:18

Állítólag a gyár bővítését végző kivitelező cég egyes alvállalkozóknak már jelezte is a szerződésbontást az építkezés felfüggesztése miatt.

Hosszú távon számolnak vele, de átmenetileg felfüggesztették Kecskeméten a Mercedes-gyár bővítését, erősítette meg az Index információját a Daimler stuttgarti központja.

A helyzetről a portálnak Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz-gyár kommunikációs igazgatója azt mondta: természetes, hogy egy piaci cég módosítja a terveit, de az új gyár, illetve hogy a következő évtized első felében termeljen is, nincs veszélyben Zajlik viszont a korábbi tervek felülvizsgálata.

Korábban úgy volt, hogy rugalmasan, egyazon gyártósoron állították volna elő a legkülönbözőbb modelleket a kompakt autóktól a hátsókerék-meghajtású limuzinon át a különböző meghajtással rendelkező járművekig. A piaci igényeket látva lehet, hogy végül nem erre lesz szükség. 

Állítólag a gyár bővítését végző kivitelező cég egyes alvállalkozóknak már jelezte is a szerződésbontást az építkezés felfüggesztése miatt - de ezt egyelőre sem a Mercedes, sem a kivitelező nem erősítette meg az Indexnek.

A döntést a kecskeméti gyárbővítés jövőjéről az is lassíthatja, hogy a cégben jelenleg éppen vezércsere is zajlik, Ola Kallenius várhatóan a Daimler május 22-i éves közgyűlése után veszi majd át a társaság vezetését Dieter Zetschetől. Az ő elképzeléseitől alighanem sok függ majd. A Daimler vezérigazgató-jelöltje annyit mindenesetre már előrevetített, hogy a társaságnak 2025-ig jelentős lépést kell tennie a költségek lefaragása terén.

Forrás: Index/Hírklikk