Lehet évi kétszázezer tonna szén-dioxiddal kevesebb?

HírKlikk 2024. május 25. 11:05 2024. máj. 25. 11:05

Puskás Aréna, Magyar Telekom székház, Körcsarnok, csillaghegyi Árpád Fürdő, BOK Csarnok, és egy lakópark. Nehezen hihető, de egyvalami közös bennük. Ne találgasson! Eláruljuk. A megújult távfűtés köti össze őket. A szó szoros és átvitt értelmében is.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Budapesti Közművek konzorciuma egy több milliárdos pályázatot vitt sikerre. Pontosan 3,15 milliárd forint összegű, ötven százalékos mértékű vissza nem térítendő európai uniós támogatással bővült és korszerűsödött a budapesti távhőszolgáltatás. A számok nyelvén: a Főtáv (amely a Budapesti Közművek része) az energiahatékonysági pályázat részeként Budapest huszonhárom kerülete közül tizenháromban nem kevesebb, mint 201 hőközpontot újított fel. Emellett 531 méter új távhővezetékpár is kiépült.

Ma Budapest épületeinek nagy részét még mindig földgázzal fűtik, ami erősen terheli a város levegőjét. A fővárosi távfűtési hálózat bővítésével, a meglévő távhővezetékek korszerűsítésével és új fogyasztók távhőrendszerbe kapcsolásával jelentősen javítható Budapest levegőminősége.

A projekt részeként az új Puskás Ferenc Stadion, a BOK csarnok és a Körcsarnok, a Magyar Telekom Székház, a BGYH Csillaghegyi Fürdő, valamint több irodaház és lakóépület választotta a távhőszolgáltatást.

A pályázat keretein belül annyi új fogyasztó csatlakozott a távhőrendszerre Budapest legsűrűbben lakott részein – ahol mondhatni a leginkább égető szükség van rá –, amennyi lényegében Kazincbarcika város teljes távhőigényével ér fel.

„A fővárosi távhőrendszerek már ma is évente mintegy kétszázezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg. De itt nem állunk meg: A már lezárult fejlesztéseink a Budapesti Közművek jelenleg is zajló beruházásaival együtt jelentősen hozzájárulnak a globális klímavédelemhez és a fővárosi légszennyezőanyag kibocsátás további csökkentéséhez, így a helyi levegő minőségének javításához is” – méltatta a megvalósult projekt jelentőségét Orbán Tibor, a Budapesti Közművek távhőszolgáltatási és energetikai vezérigazgató-helyettese.

 

 

 

 

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom