Lelassultak a gázórák a magyar háztartásokban

HírKlikk 2023. december 27. 07:00 2023. dec. 27. 07:00

Tartósnak látszik a rezsicsökkentés tavalyi korlátozásának hatása, ugyanis idén is sokkal visszafogottabban fűtenek a magyar háztartások.

A G7 szerint a lakossági gázfelhasználás a fűtési szezon elején mintegy 25 százalékos visszaesést mutatott tavaly az első időszakban. A tél második felében, illetve tavasszal azonban a fogyasztás mértékének csökkenése némileg mérséklődött. Ez alapján pedig arra lehetett számítani, hogy a háztartások idén kevésbé fognak spórolni, ám mégsem ez történt.

Mint írták, az idei szezon első hónapjainak adatai szinte teljesen úgy alakulnak, mint a tavalyi évben. A kisfogyasztók felhasználása 2023 október 1. és december 12-e között 1,54 milliárd köbméter volt, másfélmillió köbméterrel még kevesebbre is, mint 2022 azonos időszakában.

Kiemelték azt is, hogy nem a tömeges fűtéskorszerűsítés vezetett ide, tehát a magyar háztartások beálltak a spórolósabb fűtési stílusra.

Arról is beszámoltak, hogy elsősorban nem ott csökkent a fogyasztás, ahol erre lett volna tér, így valószínűleg nőtt az energiaszegénység.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom