Lendvai Ildikó: a kormány ellenőrzése a tét a bizottsági helyek elosztásakor

HírKlikk 2022. április 30. 20:00 2022. ápr. 30. 20:00

Csóválhatják a fejüket a választók az ellenzék következetlen magatartásán, de tudni kell, hogy ebben a cirkuszban a Fidesz a porondmester. Az ő pallosuk Kövér László, aki csak arra jó, hogy az ellenzéket büntesse, mert valódi, demokratikus házelnöki funkciót nem tud ellátni – így foglalta össze a parlament alakuló ülése előtt kialakult vitás helyzetet a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke.

Itt nem képviselői fizetésekről és rangkórságról van szó, hanem a kormány ellenőrzésének érdemi szerepéről – tette hozzá a szocialista politikus, aki szerint nem könnyű dilemma előtt áll a demokratikus ellenzék.

„Az ellenzék sem akar feladni politikai terepet, részt vesz a parlamenti munkában, már amennyire ott lehetőséget hagynak neki, az viszont fogas kérdés, hogy a jelenlegi szabályok és törvények értelmében, arra az alaptörvényre és annak minden körülmények közötti betartására kell esküt tenniük, amely alaptörvénynek számos vonatkozásával tisztességes demokrata nem érthet egyet. Az is dilemma, hogy az ellenzék milyen gesztust, szimbólumot, a választóinak küldött üzenetet alkalmazzon, hogy most megteszi, amit muszáj – képviselni akarja a választókat –, de amúgy nem ért egyet sem a parlamentarizmus fideszes felfogásával, sem konkrétan az eskü szövegével. Ezt nem könnyű kitalálni, én úgy látom, nem is sikerült.”

Törvénytelenül és zsarolásképpen jelentette be a Fidesz, hogy aki nem május 2-án teszi le a parlamenti képviselői esküt, az ki tudja, mikor pótolhatja – mondta Lendvai Ildikó. A házelnök nem követelhet a hiányzó képviselőktől igazolást, mert a házszabály szerint a frakcióvezető joga, hogy igazolja a házvezetés felé a távollétet – tette hozzá.

A Momentum öt pontja

Az a szándék mutatkozott meg, hogy elmondják a választóknak, mi lenne a minimum feltétele a parlament normális működésének – mondta a szocialista politikus az ellenzéki párt feltételeiről.

„Az volt naivitás, hogy ezt, mint feltételt jelentették be, amely nélkül nem jelennek meg és tesznek esküt, holott, aki már beszélt három percet Kövér Lászlóval vagy a Fidesz vezérkarának bármely tagjával, az pontosan tudja, hogy ezeket a követeléseket saját maguktól nem fogják teljesíteni, hiszen a követelések lényege, hogy ne legyen Orbán-rendszer.”

Vita nélkül

A követelés, hogy az ellenzék szó nélkül fogadja el a választási győzelmi jelentést, teljesen törvénytelen – mondta Lendvai Ildikó. A vitára módot kell adni, amikor az egész választási szisztéma torzító hatásait illetően számos jogos kérdés vetődik fel – tette hozzá.

„Van itt a Kövérrel való fenyegetésnél még nagyobb zsarolás is, az pedig a bizottsági helyekkel való játék, a Mi Hazánk ebben partnerként való felhasználása a Fidesz részéről. A parlamenti helyek elosztásánál a frakciók szerepelnek, függetlenül attól, hogy szövetségesek voltak-e. Itt összesen hét frakció van, hat szövetkezett közös listára. Ettől ők külön frakciók és nem önkényesen alakult frakciók, hanem megint csak a házszabály és törvények miatt.”

Lendvai Ildikó emlékeztetett, hat pártként, nem egy pártként indult a szövetség, így tehát nekik, az ellenzéknek járó helyek 6/7-e kell, hogy jusson és csak 1/7-e a Mi Hazánknak.

„De már látszik, hogy a Fidesz a centrális erőtér kulisszáival rendezi be a politikai színpadot és úgy tesz, mintha két egyforma erő ülne vele szemben. Az egyik, a nyilván minden lényeges kérdésben összejátszó Mi Hazánk, a másik – ugyanakkora halmaznak tekintve – a demokratikus ellenzék és persze, hogy nem tudnak megegyezni és persze, hogy a Fidesz magának, illetve Kövér Lászlónak vindikálja a jogot, hogy akkor majd ő elosztja úgy, ahogy neki tetszik, az ellenzéki bizottsági helyeket és tisztségeket.”

Ezt eljátszotta a Fidesz, amikor a MIÉP ült a parlamentben, az első kormányzás alatt, akkor a MIÉP-et használta fel, hogy például ne lehessen egyezség a médiakuratóriumok ellenzéki helyeiről, ebből lettek csonka kuratóriumok ellenzék nélkül. 2010-ben pedig a parlamentbe bejutott és akkor még és erősen nyilas-reminiszcenciákat ápoló Jobbikkal tette ugyanezt – idézte fel a Klikk FM műsorában Lendvai Ildikó.

Forrás: Hírklikk