Lengyel László: a kalandozó pogány magyarok után most az orbáni barbár kalandozásokkal szemben kell felállnia Európának
Az 1989-91-es rendszerváltáskor, a világ negyedik újrarendezésekor Magyarország nagy történelmi feladatok színtere volt, az átalakulás középpontjába került, lehetett volna Közép- és Kelet-Európa nyugati mintájú megszervezésének bázisa – írja Lengyel László közgazdász-politológus a Népszava hétvégi Szép Szó mellékletében megjelent dolgozatában.
Lengyel László szerint a „visszavonulás hősei”, a Németh-kormány példát mutattak nemcsak a békés és tárgyalásos rendszerváltásra, hanem a keletnémetek kiengedésével hozzájárultak a német újraegyesítéshez, Európa elmélyüléséhez és kiterjedéséhez.
A „kerekasztal lovagjai”, az ellenzék és az igazságügy szakértői megteremtették egy többpárti parlamenti demokrácia és a jogállam, a súlyok és ellensúlyok intézményeit és szabályait. S a rendszerváltó Antall-kormány külpolitikai doktrínája – az euroatlanti csatlakozás, a határon túli magyarokért vállalt felelősség és a békés szomszédságpolitika –, amelyet valamennyi parlamenti párt elfogadott, kiinduló pontot jelentett a Varsói Szerződés és a KGST felbontásához, a visegrádi kezdeményezéshez, az európai gazdasági és biztonsági szervezetekhez való csatlakozáshoz.
„Magyarország vezető reform- és mintaország volt, jó volt magyarnak lenni. A történelem jó oldalán álltunk."
A szerző szerint ma, „a 2021-23-as, még befejezetlen ötödik általános rendezéskor", az Orbán-rendszer Magyarországa ismét belép a világtörténelembe. „Ezúttal a rossz oldalon" „ állapítja meg Lengyel László.
A közgazdász-politológus szerint miként Putyin háborúja kívülről ráébresztette Európa nemzeteit, hogy szabadságukat veszíthetik, ha cserben hagyják Ukrajna szabadságharcát, megértették azt is, hogy belülről az orbáni autokrata rendszer nemcsak Magyarországon számolja fel a jogállamot és demokráciát, de megfertőzi és lehetetlenné teszi az európai egységet.
Lengyel László szerint ha Európa túl akarja élni belső és külső válságait, akkor mind elitjeinek, mind társadalmainak végig kell gondolniuk, hogy mit kell tenniük azért, hogy ne váljanak Orbánhoz és rendszeréhez hasonlatossá, hogy Orbán és társai ne bonthassák meg az egységet, ne akadályozhassák a hatékony kormányzást, ne zsarolhassák és rabolhassák a többséget!
„Ahogy a kalandozó pogány magyarok egységesítették a keresztény Európát valaha, most az orbáni barbár kalandozásokkal szemben kell felállnia Európának."
A teljes írás ide kattintva olvasható.