Lopakodó fasizmus

„Ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned. Én jól emlékszem, hogy a Gestapónak és az ÁVO-nak ugyanez volt a jelszava” – mondta Deutsch Tamás az ATV Csatt című vitaműsorában Manfred Weber jogállamisági mechanizmus ügyében tett kijelentésére utalva. Deutsch megúszta az EPP-ből való kizárást, a frakció azonban úgy döntött, hogy további döntésig azonnali hatállyal visszavonja Deutsch Tamás azon jogát, hogy a képviselőcsoport nevében felszólaljon az EP plenáris ülésein. Nem képviselheti az EPP-t jelentések árnyékelőadójaként, illetve nem közvetítheti a csoport egyéb hivatalos álláspontját sem.

Slavoj Žižek szlovén író és filozófus, a ljubljanai egyetem professzora az amerikai Jacobin című baloldali folyóiratban megjelent írásában a közélet „vulgarizálása” kapcsán, Trump mellett Demeter Szilárd példáját említi. Žižek azt írja: Donald Trump az USA-ban „a nyilvános beszéd vulgarizálásával korrodálta életünk etikai tartalmát”. „Ez a vulgarizáció világméretű folyamat. Vegyük csak Demeter Szilárd miniszteri biztos, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjének európai esetét” (…) „Soros és Hitler összemosása mélyen antiszemita gesztus. Aki Sorost egy szintre helyezi Hitlerrel, az azt állítja, hogy a Soros által támogatott multikulturális, nyitott társadalom nemcsak olyan veszélyes, mint a holokauszt és az azt fenntartó árja rasszizmus (Demeter a „liberárja” kifejezést is használja), de még ennél is rosszabb, veszélyesebb az „európai életmódra”.

Szerintem Žižek említhette volna Deutsch Tamást is, ő szintén vulgarizál. Ha valaki valamit vulgárissá tesz, akkor nem csinál mást, mint valamely elméletet tudománytalan leegyszerűsítéssel meghamisít, így a lényegét elferdíti.

A két Orbán-katona amikor látta, hogy némileg túltolta a biciklit, az egyik gyorsan visszavont, de bocsánatot nem kért, a másik többször is bocsánatot kért, mellékágon pedig mindkettő fenyegetőzött egy keveset.  Demeter Szilárd a Kontrának adott december 11-i interjúban azt mondta: „Eddig sem úgy táncoltam, ahogyan a balliberális elit fütyült, eztán sem terveztem megfelelni nekik. A teljes magyar elit reakcióit viszont érdeklődve figyeltem, kész elitkutatás, megalapozottnak tűnő következtetéseket tudtam levonni rájuk vonatkozóan.” (A következtetéseket) „megtartom magamnak. Nagyon megsértődnének, és nincs akkora tétje az egésznek. Inkább beleírom a disztópiámba, amúgy is pamfletnek indult, most az élet szállít hozzá nyersanyagot..”(…) „Lementettem az összes fenyegetést profilképpel stb., és ha bármiféle fizikai agresszió érné a családomat, akkor mindenkit feljelentek, aki indulatból, vagy parancsra, vagy csak szimplán hülyeségből hasonlókat írt. Remélem, erre nem kerül sor.”

Deutsch Tamás az Európai Néppártban kapott büntetés kapcsán a Magyar Nemzetnek azt mondta: „Nevezhetjük ezt jogfosztásnak, büntetésnek vagy csuklóztatásnak, vérmérséklettől függően. A tegnapi döntés nyilvánvalóan azért született, mert a frakció döntő többsége még mindig szerette volna elkerülni a pártszakadást, hiszen az egyértelmű volt, ha engem kizárnak, akkor a következő percben a további 12 fideszes és KDNP-s képviselő is kilép a frakcióból, a Fidesz pedig a pártcsaládból.”

S, hogy volt-e az Orbán-rendszernek mindehhez bármi hozzátennivalója? Demeter Szilárd még mindig miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Deutsch Tamás pedig december 18-án átvehette a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, valamint a Mol Nyrt. által közösen alapított Petőfi-díjat a Terror Háza Múzeumban. ( A díjat megkapta aznap Kónya Imre, a Boross-kormány volt belügyminisztere is.)

A két Orbán-katona, Demeter és Deutsch hamar fölfogta, hogy még nem jött el az ő idejük.

Demeter Szilárd ezt azzal reagálta le, hogy „Ha a főigazgatói pozícióm demokratikus választás függvénye lenne, akkor beleállnék, persze. De van egy fenntartó, akinek a döntési jogát nem venném el. Magyarország miniszterelnökét nem Bajnai Gordonnak vagy Gyurcsány Ferencnek hívják, mint ahogyan a kulturális kormányzat feje sem az ellenem aláírók közül kerül ki. És amíg az elöljáróim úgy döntenek, hogy maradjak a helyemen, addig én maradok, még akkor is, ha ez a Szépírók Társaságának nem tetszik.”

Deutsch azzal érvelt: „Én okos embernek gondolom magamat. Az okos ember nem akkor sértődik meg, amikor megsértették, hanem amikor az az érdekében áll. Nem állt érdekemben. (…) Én szabadságharcos vagyok.”

Hogy mire várnak? Talán egy új világra. Orbán Viktor 2021. január 3-án fel is festette azt az új világot. Képes volt azt belemondani az éterbe a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, hogy „A 2010 és a 2020 közötti évtized az elmúlt száz év legsikeresebb évtizede volt Magyarországnak, a következő tíz esztendő pedig még jobb lehet.” A kormányfő úgy fogalmazott, „nagy idők kapujában állunk", és az új évtizednek már az első éve is fantasztikus lehet, még akkor is, ha az első pár hónapja „nyomorúságosnak" tűnik is majd a korlátozások miatt.

Az új világ, a „nagy idők kapuja” azonban sajnos sokkal jobban hasonlít ahhoz, amit a Vágó István által a Facebookon közzétett Umberto Eco 1995-ben megjelent »Ur-Fascism« írásában olvashatunk. Umberto Eco lajstromba foglalta a fasizmus alapelveit: a tradíciók kultusza, nacionalizmus, modernizmus-ellenesség, a liberális értelmiséggel szembeni gyanakvás, aki nem ért egyet, az (haza)áruló, félelem a másságtól, rasszizmus, a frusztrált középosztály felkarolása, nemzetközi összeesküvés propagálása, idegengyűlölet, a feltételezett ellenség erős és nagyon gazdag. Az élet állandó harc az ellenséggel, a végső győzelemig, a gyengék lenézése, hősi halál kultusza, macsóizmus, nők és melegek megvetése, az egyénnek nincs joga, csak a többségnek, saját nyelv kidolgozása.

Ha valaki összeveti mindezt a mai magyar közélettel, a NER rendszerével, könnyen egyetérthet a Clinton-kormány külügyminiszterével. Madeleine Albright azt látja, hogy mozgolódik a szélsőjobb Magyarországon, Lengyelországban, valamint Németországban is. A mozgatórugók megértéséhez idézte Mussolinit, aki egykor azt taglalta: ha egyenként tépjük ki a tyúk tollait, akkor az sokáig nem tűnik fel senkinek. A cseh származású politikus, a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban hozzátette: sok helyütt most pontosan ezt csinálják. Pedig így kezdődtek a II. világháború borzalmai is.

Albright szerint – akinek két tucat rokona maradt a lágerekben –, egyes országokban már ismét közelebb kerültek a fasizmushoz, noha az nem ideológia, hanem eszköz a hatalom megszerzésére. Azzal kezdődik, hogy a vezér egy csoport élére áll, éspedig a vetélytársa rovására, akit bűnbaknak nyilvánít. A jogot a maga érdekeinek megfelelően alakítja át, a sajtóról pedig kihirdeti, hogy az a nép ellensége. Továbbá elutasít minden nézetet, ami ellentmond az ő véleményének. 

Magyarországon az Orbán-kormány tíz éve egyenként tépi ki a tyúk tollait. A hatalom megszerzése és megtartása érdekében él a fasizmus eszközeivel, de nem ideológiaként használja, ezért egyszerre antiszemita (Soros gyalázása) és filoszemita (Köves Slomó és Benjamin Netanjahu barátsága). 

Albright – de úgy vélem, minden józanul gondolkodó ember szerint – is a lopakodó fasizmusnak megálljt kell parancsolni. A magyarok – minden csodálatos, miniszterelnöki jövőkép felfestése ellenére – már látják, hogy mostanra nem csak a tyúk, de a király is meztelen lett. Elég volt! Készen állunk rá, hogy a tolltépkedőt és a katonáit is elkergessük!