Lövétei István: éltünk mi a Kádár-rendszerben is és az illiberális államban sincs pluralizmus

Mi az Alkotmánybíróság konkrét feladata?

Az Alkotmánybíróság státusza az, hogy az alkotmány általa adott értelmezéséhez hűen ítéli meg azokat a kérdéseket, amelyekben hozzá fordul valaki. Például, hogy szerinte az alkotmányban másképpen van, mint ahogy döntöttek a különböző hatóságok vagy bíróságok, esetleg olyan visszásságot lát egy törvényben, vagy egyéb jogszabályban, amely szerinte nem egyeztethető össze az alaptörvénnyel. Az Alkotmánybíróság ebből a szempontból értelmezi az alkotmányt, és ahhoz kapcsolódik végső döntése.

Ez miért lett nehéz feladat?

A probléma az, hogy az Alkotmánybíróságnak egy nagyon független szervnek kéne lennie, amelynél tényleg csak az a szempont, hogy szerintük hogyan egyeztethető össze az alkotmánnyal, és nemcsak az alkotmány szövegével, hanem az alkotmányos tartalommal az a kérdés, amit eléje tárnak valamilyen úton-módon. Abban a pillanatban, mihelyst ez a függetlenség nem működik teljes gőzzel, akkor nem fog működni az az abszolút pártatlan, a hatalom jogszabályát megítélő döntéshozatal, amelyet az Alkotmánybíróságnak kell produkálni.

Mi a gond?

Ma az Alkotmánybíróság bíráit egyoldalúan a kormánypárt jelöli, nincsen kontrollja – egyébként jogilag általában nem is lehet –, de akkor nincs rá garancia, hogy ne azt a szemléletet képviseljék, amit az aktuális politikai hatalom, vagy ne vallják maguknak ugyanazt az értékrendet. Ha az Alkotmánybíróság bírái csak egyfajta, a hatalommal lényegileg megegyező értékrendet képviselnek, a testületben nem jelenik meg az általában lehetséges, az alkotmányos tartalmat illető többféle nézőpont. Ebből a szempontból bizony az alkotmányértelmezés is döntően a hatalom szempontjait fogja tükrözni, és ennek alapján jönnek a hatalom igényeit respektáló döntések. Ehhez kapcsolódva meg kell jegyezni, hogy az értelmezés általában sohasem csak egyfajta értelmezésre vezethet, mert alapját többfajta értékrendszer is adhatja. Ennek a problémának kiküszöbölésére találta ki annak idején Montesquieu, hogy az államhatalmak különböző ágainak kiegyensúlyozottnak kellene lenniük.

Juhász Ferenc egykori szocialista honvédelmi minisztert egy tíz évig tartó perben bűncselekmény hiányában felmentették a hűtlen kezelés vádja alól. A neki okozott, állítása szerint felmérhetetlen vagyoni és nem vagyoni kár miatt anyagi és nem anyagi kártérítést akart kapni. Ez a per évekig tartott, és Juhász Ferencet minden szinten elutasították. Ezért alkotmányjogi panaszt nyújtott be. Egy év után az AB Sulyok Tamás vezette tanácsa szokatlanul rövid határozattal elutasította: szerintük a követelést elutasító bíróságok helyesen döntöttek, „kirívó jogsértés nem történt”, így nem jár a kártérítés. Valóban? 

Ennél egy kicsit bonyolultabb szokott lenni egy alkotmánybírói döntés levezetése. A helyzet viszont az, hogy kártérítési ügyekben elsősorban nem az Alkotmánybíróság az illetékes. A panaszt abból a szempontból vizsgálják, hogy az eljárás, amiben elbírálták a kártérítési igényt, az az alkotmányosságnak megfelelő volt-e. De magát a kártérítés méltányosságát az Alkotmánybíróság nem ítélheti meg, csak azt, hogy a bíróság nem járt el alkotmányosan korrekten. A panaszos fél ezt vitathatja, de ennek semmi következménye nincs, mert innen kezdve le van zárva az ügy. Az Alkotmánybíróságról persze ma is úgy beszélünk, mint független szervezetről, amelyben csak azt nem lehet kiküszöbölni, hogy a bírák szíve idehajoljon, vagy oda. A Kádár-rendszerben nem volt Alkotmánybíróságunk. Úgy tűnt nem is hiányzott, hogy legyen egy ilyen intézmény. Hogy az ügydöntő szerv függetlensége milyen fontos szempont, arra példaként szolgálhat, hogy amikor a tíz kelet-európai ország felvételét kérte az EU-ba, 2001-ben az EU jogászai, illetve az OECD a csatlakozó országok számára egy iránymutatást dolgozott ki a közigazgatásra vonatkozóan, hogy milyen legyen az, amelyet majd európai uniós szinten kell kialakítani. Ebben meghatározták, ahol a közigazgatási a polgárokra vonatkozó kötelező döntéseket hozza meg, az eljáró közigazgatási tisztviselő teljesen autonóm, független pozícióban kell eljárjon, őt sem a felettes szerve, de még a munkahelyi főnöke sem utasíthatja. Hiszen abban a pillanatban ő kvázi bírósági funkcióként gyakorol egy döntést. Még az előmenetelét, a karrierjét sem lehet függővé tenni attól, hogy mennyire követi főnöke utasítását, illetve attól, hogy nem olyan döntést hozott, amilyet a felettesei szerint hoznia kellett volna. Az irányelv ezen útmutatását a merev hierarchikus közigazgatásban akkor sem vették figyelembe, a magyar jogba megfelelően beillesztve. Az egységes közigazgatási hierarchia végül megvédte magát, s mivel a hierarchia felsőbb szintjén politikusok állnak, végső soron a politika hatalmi viszonyaihoz kell alkalmazkodjon a döntéshozatal.

A rendszerváltás előtti időszakban hogyan állt a politika és a függetlenség kérdése?

Már elemi szinten nem valósulhatott meg ez a kvázi függetlenség. Még olyan szinten sem, hogy kiadok-e egy építési engedélyt vagy nem. Nagyon sok mindenben így volt. Ezen felül, ha megnézzük az államszervezet összes attribútumát, az országgyűlés papíron független, és a kormány nem dirigálhat az országgyűlés felett, de milyen országgyűlés az, ahol gyakorlatilag a kormány összes előterjesztését érdemi vita nélkül elfogadják. A rendeleti kormányzás is megint alkotmányos kérdés. Az egész kétharmadosság egy nevetséges dolog, visszaélés a világgal, meg mindennel, de hát Magyarország ezt elfogadta, és ha nem akarunk polgárháborúzni – nincs is esélye – akkor ezt el kell fogadni. Éltünk mi a Kádár-rendszerben is, szigorú kormányok fennhatósága és függése alatt, és valahogy azt a húszegynéhány évet is kibírtuk. Most ugyanez van.

Mi a helyzet a legfelsőbb szintekkel?

Sajnos a legfelsőbb szinteken nincs meg a kiegyensúlyozási lehetőség, mert az összes vezető tisztségviselőt, akik ilyen komoly, felső szintű döntést hoznak, ideértve a rendes bíróságok fölötti kúriai felügyeletről döntő legfelsőbb bírót, illetve a Kúria elnökét, őt is gyakorlatilag a kormányhatalom nevezi ki valójában. Bár ez az országgyűlés feladata, de az országgyűlés azt csinálja, amit a kormány mond neki. A köztársasági elnök is az, akit javasolt az aktuális politikai hatalom majdhogynem egyszemélyi vezetője. Mert ő úgy tudja a politikát irányítani, hogy minden egyéb személy elkötelezett iránta.

Van olyan lehetőség, hogy kiegyensúlyozzák a kormánynak azt a szándékát, ami szerintünk esetleg alkotmányellenes?

Általánosan nincs. Mutatóban persze lehet, de az Alkotmánybíróság híres arról, hogy nem igazán hoz törvényről, rendeletről olyan döntést, ami nyilvánvalóan szemben áll a kormány akaratával, legfeljebb kis részletekben igazítja át, de csak annyira, hogy az a lényeget többnyire nem befolyásolja. Már az is „meglepetés”, hogy most Novák Katalin, köztársasági elnök asszony vette magának a bátorságot, és érdemi érveket sorakoztatott fel az ellen a törvénytervezet ellen, amely szerint a magyar „családmodellnek” ellentmondó információt névtelenül be lehet jelenteni. Ez persze más lenne, mint a Gestapo, illetve az ÁVÓ világa. Érdekes lesz, mit mond erre majd az AB, persze az is valószínű, hogy a tervezet e tartalmát valójában nem a kormányhatalom, hanem csak valamely túlbuzgó ideológiai híve fogalmazta meg. De még az is lehet, hogy a tervezet visszaküldése, illetve az AB lehetséges döntése, annak a demonstrálására is jó, hogy Magyarország igenis jogállam, és ez a tervezet e szabálya – ami üvölt, hogy teljesen ellentmond a békés polgári civil élet autonómiájának – végül is nem elfogadható. Ha az AB ezt el is veti, még nem jelenti azt, hogy értékrendszerében független, és teljesen pártatlan a hatalommal szemben.