Lukácsi Katalin a pőre holokauszt-mementójáról: Auschwitzba tartunk, ha megint elkezdünk címkézni

– A több mint rendhagyó, mégis beszédes mementó mellé, amihez a saját testét használta mintegy objektként, többek között az alábbi szöveget mellékelte: „Auschwitzban pár kiló hússá, és ledarálandó csonttá vált az ember. Az ember, akinek értéke meghaladja az univerzumét. Hús és csont, pár négyzetcentiméternyi bőr. Nem ez az ember. Az ember az, aki a húsba lehelt lelket, a szembe szökő világmindenséget egy gázkamrába képes zárni, de minden nap dönthet úgy, hogy nem teszi meg. Képes keresztre feszíteni, és képes keresztre feszülni. Ez az ember. A holokauszt nem a zsidóságról szól, de hívő emberként nem tartom véletlennek, hogy éppen a zsidósággal történt meg. A Golgotára követték testvérüket. A Golgota csöppet sem volt értelmesebb, mint Auschwitz, igaz, Jézusnak megadatott, hogy önkéntesen járja azt végig. A holokauszt az ember tragédiája és az emberről szól. Rólam. Pár négyzetcentiméternyi bőr, hús és csont vagyok én is, aki egy gázkamrában megölhető. Dolgozhatok azonban azért, hogy se engem, se mást, soha ne akarjanak többé megölni. Hogy soha többé ne legyen csak csont és hús az ember, hanem hús-vér szentség. Isten-gyilkosság és Szentély-rombolás valójában minden kioltott élet. Ezt kell megtanulnunk. Ezt kell megtanulnunk a Golgotából, ezt kell megtanulnunk Auschwitzból. Egyenlők vagyunk. Egyenlően értékesek. Egyenlően, felbecsülhetetlenül értékesek, többek, mint hús, csont és bőr.” Miből volt több a hatásos performanszát követően: botrányszagú támadásból vagy értő gratulációból?

– Nyomatékosítanám, hogy semmiképpen sem az öncélú meghökkentés volt a szándékom, sem az, hogy lájkokat gyűjtsek, „felrobbantsam az internetet”. Szemben azzal, hogy mások esetleg öncélú magamutogatásnak vélik, komoly teher egy ilyen gesztust felvállalni. Hálás vagyok azért, hogy akiket elért, azoknak a túlnyomó többsége megértette a kép és a szöveg egységét.    

– Egy hosszan érlelődő elképzelés vagy egy hirtelen jött ötlet eredményét láthatjuk?

– Azt nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mi adta az ötletet, hogy miért pont ezt és pont így próbáljam megjeleníteni, nem voltam biztos, hogy egyértelmű-e a szándékom. Megértem azok kritikáját is, akik a holokauszt témájában ezt finoman szólva határesetnek tartják, volt olyan is, aki sértőnek minősítette. Ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy sokan méltó megemlékezésnek tartották, azzal együtt, hogy tényleg meghökkentő.

– A legtöbben gyertyák képeivel vagy elrettentő archív dokumentumokkal emlékeztek a történelem szégyenére. Önnek mi adta az inspirációt ehhez a nyers önkifejezéshez?

– Talán meglepő, de nagyban hozzájárult Pál Ferenc atya (Prima Primissima-díjas – a szerk.) egyik szokásosan egyedi, szabad asszociációkkal teli előadása, amikor szinte kérlelve figyelmeztette a hallgatóságát, hogy ebben a válságos, járvánnyal terhelt időkben, amiben a világ vergődik, nagyon hajlamos az ember elsötétedni, nem csak lélekben. Figyelmeztetett, hogy vigyázzunk arra, meg ne történjen még egyszer, ami megtörtént a XX. században. Figyelmeztetett arra, hogy ez a szomorú drámai spirál ott szokott elindulni, amikor az egyik ember megszűnik embernek tartani a másikat. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy hiába másféle a másik, hiába nem értünk egyet vele, azt sose felejtsük el, hogy egyenlők vagyunk, a tőlünk különböző is ember és ugyanolyan értékes. Én osztozom Ferenc atya ezen gondolatában. Látjuk, hogy mi zajlik a világban, akár Amerikában a Capitolium ostromával, akár a hazai közéletben mennyire szélsőséges a megosztottság, hétköznapivá vált a gyűlölet. Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben sajnos aktuálisak az ilyen drasztikus vagy meghökkentő üzenetek, mint az enyém.

– Nem bélyegezték öncélú figyelemfelkeltésnek mindezt?

– Nem hiszem, hogy öncélúan figyelemfelkeltő, amint az sem biztos, hogy ez az egyetlen helyes mód, de mégis ráirányítja a figyelmet, hogy egyenlők vagyunk az elesettségünkben. Azt is szerettem volna ezzel a performansz jellegű poszttal üzenni, hogy ha kell, merjük vállalni az elesettségünket is, hisz' annyi szorongás van bennünk. Igen, kaptam támadásokat, a propaganda megcibált – ez benne van a pakliban, de nem történt semmilyen komoly atrocitás, elítélés. Ezt a helyén kell kezelni és fel kell bátorodnunk emberséges üzeneteket megfogalmazni és végre levenni azt a rengeteg álarcot, amivel önmagunkat igyekszünk elrejteni.

– Egyetértek a szavaival és a szándékával, még ha bele is telt némi időbe, amíg el tudtam dönteni, mi a célja mindezzel. De azt hiszem, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, ítélkezés nélkül. A tekintetében meg benne van lényegében mindaz, amit mondani akar.

– Hálás vagyok és nagyon örülök, hogy sok értő partnerre találtam a poszt kapcsán – sokan vagyunk, akik így gondolkozunk. S itt hangsúlyoznám erősen az értelmiség felelősségét is. Többen szemrehányást tettek, hogy meg lehetett volna emlékezni egy szép, hosszú szöveggel is, amire azt tudom válaszolni, hogy persze, az mindig van, de szerintem olyan helyzet van, amikor több kell ennél. Az a lejtő, ami ott indul, hogy a másikat elkezdjük címkézni, ha elkezdünk általánosítani, az egy olyan spirált indít el, ami a mélybe ránt mindannyiunkat és Auschwitzba tart. Ha nem állunk ki bátran, ha nem mondunk egy határozott nemet, attól, hogy egyszer megtörtént, még megismétlődhet a XX. század szégyene – és ezért nagyon nagy az értelmiség, a gondolkodó emberek felelőssége.

– A kezdeti harcos és dinamikus közéleti szerepe, jelenléte ismert. Most hova helyezi a hangsúlyokat, sikerült-e találnia egy olyan közösséget, ahol mindezt megélheti?

– Ez egy jó kérdés. A Mindenki Magyarországa Mozgalomnak továbbra is tagja vagyok, de ez egy nagyon laza szervezet, politikai arculatát tekintve. Azt gondolom, hogy az ilyen jellegű bátrabb üzenetvállalásaim nem mindenki ízlésébe férnek bele. Most jobban a szívemen van, hogy ezt tudom adni a köznek, tehát jelenleg nem annyira, mint politikai aktivista, hanem inkább mint közíró tevékenykedem. Ettől még a választási kampányban nagyon szívesen segítek bárkinek, ha erre lesz igény, mert fontosnak tartom a nem is annyira kormány-, mint inkább rendszerváltást 2022-ben. Nagyon remélem, hogy nem merül ki pusztán hatalomváltásban, hanem a szívekben is megtörténik majd váltás.