Magyar áldozata is lehet a Hamász támadásainak
Egy magyar-izraeli kettős állampolgárságú család két tagja eltűnt, két tagját pedig túszként vitték Gázába.
Most először adott interjút a magyar-izraeli állampolgárságú Osnat Weiss, akinek a családjából többen is a Be'eri kibucban laktak, azon a településen, ahol az egyik legkegyetlenebb mészárlást rendezték az országba beözönlő terroristák. A Heteknek elmondta, hogy egyik bátyját, Ilant a támadás óta nem látták, őt eltűntként tartják nyilván, míg a feleségét (Shiri) és 18 éves lányát (Noga) túszként vitték Gázába a Hamasz dzsihadistái. A szülők másik két, idősebb lányát viszont épségben sikerült kimenteni a kibucból, ők egy másik lakásban húzták meg magukat.
Osnat Weiss másik bátyját, Amirt (aki szintén magyar állampolgár) a feleségével együtt megölték a terroristák az otthonukban.
A lap szerint eddig nem számolták őket azok közé a magyar érintettségű túszok közé, akikről a magyar Külügyminisztérium is tájékoztatást adott. A Hetek megkereste az ügyben a Külügyminisztériumot is, de még nem kaptak választ tőlük.