Magyar asztrofotós felvétele lett a nap képe a NASA-nál
Három éven át készítette a felvételeket Fényes Lóránd a 6 fényév széles és 1 300 fényév távolságban lévő Írisz csillagködről.
A NASA a nap képének választotta a látványos fotót, és honlapján is közzétette. Ez egyébként nem először fordult elő, mert Fényes Lóránd több fotója lett már a nap képe az amerikai űrkutatási hivatalnál.
A magyar asztrofotós alkotása sok órányi exponálás és utómunka eredménye, amellyel az Írisz-ködöt sikerült megörökítenie, ami mintegy 1300 fényévre található a Földtől, és 6 fényév széles – írja az Infostart.
A Veszprém vármegyei fotós a Facebookon is közzétette munkáját, amelyről azt írta: „a ragyogó Írisz-köd nagyszerű példája azoknak a nyílthalmazoknak, amik reflexiós ködbe vannak ágyazva. Nekem a kedvenc kék színű objektumom az égen. Akár egy porfelhőkben nyitott ablak a mennyre: meghatározó formája megragadó. Én már nekifutottam korábban, de ilyen közeli, nagy felbontású képet még nem csináltam róla.”
Fényes Lóránd honlapján megtalálható csillagtérkép azt is megmutatja, merre is található a kéken ragyogó nebula.