Magyar köszöni a Magyar-ellenes kirohanásokat – Hatalmas ingyenreklámot kapott

vazsu 2020. március 4. 18:00 2020. márc. 4. 18:00

„Ha a Fidesz akarja, próbáljon meg visszahívni a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratórium éléről, de akkor ezzel az erővel vegyék el a jogosítványomat, mert ugyanazt a közutat használom, mint ők, vegyék vissza a jogi diplomámat, hiszen velük ellentétben, én alkalmazom a jogot , de tovább megyek: vonják el az állampolgárságomat, úgy még szavazni sem fogok tudni” – reagált Magyar György a II. kerületi Fidesz felvetésére. Az ügyvéd szerint karaktergyilkosságba kezdett ellene a kormány, amely a börtönbiznisz szuperblöffel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy a saját törvényét sem tartja be. „Ha Orbán dönt arról, hogy melyik bírói ítéletet hajtsák végre, s melyiket ne, akkor inkább zárják be a bíróságokat, mivel nincs rájuk szükség, alakítsák át őket börtönökké, a bírókat pedig képezzék ki futballbírókká...hiszen a miniszterelnök mondja meg, hogy mi az ítélet”. A börtönbizniszben tényleg van biznisz – erről is beszélt portálunknak.

Mint a Hírklikk is beszámolt róla, a Fidesz azt kérte Őrsi Gergely II. kerületi polgármestertől, hogy hívja vissza Magyar Györgyöt a Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumának az éléről, mondván: „az ügyvédről nemrég derült ki, hogy a börtönbiznisz egyik legnagyobb nyerészkedője, 419 kártérítési pert indított a bűnözők nevében a magyar állam ellen, és mintegy félmilliárd forint sikerdíjat tett zsebre ebből.” Közleményük szerint, emiatt „Magyar György hiteltelen és méltatlan arra, hogy a II. kerületben élők közbiztonsági ügyeit intézze”. A dokumentum szerint, „a börtönbiznisz a joggal való visszaélés, a bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár”.

A saját dugájukba dőltek

„Az egész börtönbiznisz abból fakad, hogy a fideszes kétharmad szavazta meg 2016-ban azokat a jogszabályokat, amelyekből az égvilágon semmit nem tartott be a fideszes kormány, majd elterelendő a figyelmet saját felróható magatartásáról, kitalálták a börtönbiznisz című szuperblöfföt és a hozzá kötött karaktergyilkosságot” – szögezte le Magyar György. Szerinte egy jogásznak azonnal feltűnik, hogy ez az egész mondvacsinált, kreált ügy durva megsértése a Ptk. azon alapelvének, miszerint „felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat.” A kormány saját felróható mulasztását fedi el és saját felelősségét hárítva támad.

Arról van szó, hogy egész egyszerűen nem hajtották végre a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága által előírt, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló római egyezményből fakadó kötelezettségeket, s a saját maguk által hozott jogszabályok és ígéreteik ellenére sem szüntették meg a börtön-túlzsúfoltságát Magyarországon, és nem építettek új börtönöket. Pedig még az akkori igazságügyi miniszter, Trócsányi László előterjesztésére született meg a törvénymódosítás, hogy Magyarország – átvéve a strasbourgi ügyeket – maga oldja meg a rendszerszintű problémákat, és a férőhelyek bővítése mellett, kártalanítja az elítélteket, akiket nem megfelelő körülmények között tartanak a rácsok mögött.

Fontos hangsúlyozni, hogy az elítéltek nem ajándékba kapják a kártalanítást, hanem azért, mert a magyar állam – vállalása ellenére – nem orvosolta saját jogsértéseit és változatlanul embertelen körülmények között tartja fogva az elítélteket, vagyis a büntetés végrehajtásának módja az, ami nem felel meg a nemzetközi és az abból fakadó magyar kötelező jogi előírásoknak.

Orbán valótlant állít

„Most semmi más nem történik, mint hogy az igazságszolgáltatás 2017. januárja óta kötelező módon alkalmazza az Orbánék által hozott törvényt, alkalmazza azt a bíró és az ügyvéd is” – húzta alá Magyar György. Ennek értelmében napi 1200-1600 forint kártalanítást kell az államnak fizetnie azoknak a raboknak, akik nem megfelelő körülmények között töltik a büntetésüket, azaz nincs biztosítva számukra legalább három-négy négyzetméter, ott esznek, ahol wc-znek, alapvető higiéniás körülmények hiányoznak, vérszívó parazitákkal élnek együtt, stb. Magyarország azt is vállalta, hogy 2019 decemberéig 3000 férőhellyel bővíti a börtönöket, s erre el is különített 100 milliárd forintot. „De hány férőhelyet létesítettek? Hány börtön alapját tették le?” – tette fel a kérdést az ügyvéd, s rögtön meg is válaszolta: „egyet sem”.

„A kártalantást azonban a rab kapja, az ügyvédeknek ehhez közük nincs” – tette helyre a valótlan orbáni állítást Magyar György. Aki szerint erre az ügyre és a gyöngyöspatai roma iskolások szegregációja miatt, a bíróságok által jogerősen megítélt kártérítésre egyaránt igaz: Orbán akarja megmondani, hogy a bírói ítéletből mit tartanak be.

 „Ám ha így működik a NER, akkor zárják be a bíróságokat, mivel nincs rájuk szükség, alakítsák át őket börtönökké, a bírókat pedig képezzék ki futballbírókká...s majd a miniszterelnök megmondja, hogy mi az ítélet”.

„Magyar Gyurit nem olyan fából faragták”

S hogy miért pécézték ki éppen őt? – merül fel a kérdés. Magyar szerint szerepe van ebben annak, hogy „én nem fogom be a pörös számat, elhivatott vagyok a jog mellett, s lelkiismereti kérdés a számomra, hogy nem vagyok hajlandó tudomásul venni a jogtiprást, a jogállam megölését – mert hogy ez történik, amikor a végrehajtó hatalom félrelöki a bírói ítéletet” – fakadt ki az ügyvéd. Majd így folytatta: „egyszerűen nem tetszem nekik, mert ilyeneket mondok és szakmai kritikával élek, vagyis nem vagyok NER-kompatibilis.”.

Vajon szerepet játszott-e ebben, a most ellene folyó hadjáratban a politikai tevékenysége? –  merül fel óhatatlanul. Hiszen Magyar korábban már indult főpolgármester-jelöltként, majd visszalépett, éppen a többes jelölés miatt, de indult egyéni jelöltként országgyűlési képviselő választáson (Siófokon) is. 2019-ben, az önkormányzati választások előtt, élesre állította az ellenzéki összefogást, az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottság elnökeként jelentős szerepet játszott abban, hogy az ellenzék visszanyerte a fővárost, Karácsony Gergely lett a főpolgármester.

„A fentieket kiegészíteném azzal, hogy tavaly az októberi önkormányzati választásokon az össz-ellenzék küldötteként tevékenykedtem a Fővárosi Választási Bizottságban, a  közéletben ismernek, egyszóval nem vagyok jó elvtárs Orbánék számára”. És még egy: „A migráns nem szól vissza, Junckers és Soros még visszaszólásra sem méltatja Orbánt, de Magyar Gyuri nem ebből a fából lett faragva...Így azután úgy vélik, hogy jobb, ha karaktergyilkosságot követnek el ellenem” – mondta. „Ám ez hatalmas öngól, ugyanis hatékony ingyenreklámot csináltak nekem... meg is kell köszönöm a Magyar-ellenes kirohanásokat a kormánymédiának is, mert jelentősen növelte az ázsiómat” – közölte. 

Hazugságon alapul a karaktergyilkosság

Büntetőjogászként pedig csak annyit tud erre mondani, hogy a gyilkossági „kísérlet akkor alkalmatlan, ha alkalmatlan tárgyon, alkalmatlan eszközzel követik el”. Az ő esetében pedig – fejtette ki – a karaktergyilkosság teljesen alaptalan, mert azon a hazugságon alapul, hogy a bíróságok által kártalanításként megítélt összegek az ügyvédek árbevétele, s „ezzel olyan hangulatot kelt, hogy a nép haragja az elítélt, a bírók és az ügyvédek ellen forduljon”. Ebbe a sorba illeszkedik az a hangulatkeltés, hogy „az ügyeletes népnyúzó, az ügyeletes ’Soros’ éppen Magyar György” – mondta.

Tényleg van itt biznisz

Az ügyvéd azzal egyetért, hogy van „börtönbiznisz” – de nem olyan értelemben, mint amit a kormány próbál sugallni. Mint kifejtette: a kormány 2016-tól kezdődően, a jogszabály megalkotását követően, félretett 100 milliárd forintot börtönkapacitás-fejlesztésre, s ezt most megtoldotta további 30 milliárddal azzal, hogy hat hónap alatt most majd megvalósítják a projektet. „Ez tényleg biznisz, hiszen a büntetés-végrehajtás nincs arra felkészülve, hogy megfelelően képzett és elegendő őrt biztosítson; így megszüntetik az eddigi állami monopóliumot, s magán őrző-védő szolgálatokkal fogják őriztetni az objektumokat, vagyis egy újabb állami feladatot privatizálnak és szerveznek ki. Élénk fantázia nem kell ahhoz, hogy rájöjjünk, kiknek az érdekeltsége fog nyerni a dolgon, tehát kkinek is lesz ez valójában biznisz” – mondta. „Több legyet ütnek ezzel egy csapásra: a csókosok is jól járnak, s sikerült újabb ellenségképet kreálni.”

Több tucat szervezetben dolgozik

Ami pedig az említett visszahívást illeti – Magyar elmondta, hogy komoly társadalmi bizalom övezi, amit az is mutat, hogy nem csak az ominózus II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány munkáját segíti, hanem több tucatnyi hasonló szervezet elnökségének, illetve kuratóriumának tagja. A véleménye a kezdeményezésről annyi, hogy „ha a Fidesz akarja, próbáljon meg visszahívni a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratórium éléről, de akkor ezzel az erővel vegyék el a jogosítványomat, mert ugyanazt a közutat használom, mint ők, vegyék vissza a jogi diplomámat, hiszen velük ellentétben, én alkalmazom a jogot, de tovább megyek: vonják el az állampolgárságomat, úgy még szavazni sem fogok tudni”.