Magyar Péter: 1956 zsinórmérték, nemzeti minimum

HírKlikk 2024. október 23. 19:20 2024. okt. 23. 19:20

Zsinórmértéknek, nemzeti minimumnak nevezte 1956-ot a Tisza Párt elnöke pártjának a forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából Budapesten, a Széna téren rendezett megemlékezésén.

Magyar Péter kijelentette, arra a Magyarországra kell hasonlítanunk, amely az összefogást választotta, és kimondta, hogy elég volt az elnyomásból.

"Ma ugyanúgy történelmet írunk, ezzel az elszántsággal, erővel vágunk neki az előttünk álló, szűk másfél évnek" - tette hozzá.

Azt mondta, a legkeményebb hatalom is meghátrál, ha látja, hogy kellőképpen erős ellenféllel áll szemben.

A politikus hangsúlyozta: csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyarok életüket adták és soha sehol, még közvetve se igazoljuk a gyilkosokat.

Felidézte, hogy 68 évvel ezelőtt vidékiek és városiak, diákok és munkások vállvetve, közösen harcoltak egy igazságosabb és élhetőbb Magyarországért. A forradalommal pedig elkezdődött a magyar történelem 13 legcsodálatosabb napja, ami megrengette a világot

Résztvevők a Tisza Párt megemlékezésén a budapesti Bem József téren az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján 2024. október 23-án. MTI/Balogh Zoltán

Emlékeztetett arra, hogy az ünnepség helyszínén, a Széna téren a forradalmárok megállították a területen átrobogó szovjet tankokat. Vagyis tudták, hogy szent kötelesség a haza, Magyarország védelme - mutatott rá.

A magyar föld nem eladó, "ezt kell a fejébe verni minden politikai igazgatónak és minden külügyminiszternek" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a Tisza Párt visszaadja a lyukas zászlót a magyar népnek, amely mindannyiunk számára igazodási pont, és segít felismerni az olyan árulókat, mint a miniszterelnök politikai tanácsadója. Felidézve, hogy az 1956-os forradalom után több száz magyar hőst kivégeztek, úgy vélte, az ő emléküket gyalázta meg Orbán Balázs.

Kifejtette, irányító pozícióban vannak olyanok, akik azt vallják, hogy nem tették volna meg azt, amit a pesti srácok, és olyanok, akik kitüntetést is átvesznek az oroszoktól, miközben azok feltörik a külügyminisztérium szervereit, és vannak, akik egy másik népet hibáztatnak, amikor ugyanazok az oroszok támadják meg őket, mint minket 1956-ban.

Egy olyan ember vezeti az országot, aki ma már minden cselekedetével meggyalázza 1956 örökségét. "Hová tűnt a + Ruszkik haza!+ miniszterelnök úr" - tette fel a kérdést.

Szerinte a kormánynak nincs felhatalmazása arra, hogy semlegességet hirdessen, hiszen az elmúlt ezer év vezetői, Szent Istvántól kezdve máig a nyugati, keresztény útra állították Magyarországot és a nép népszavazáson nyilvánította ki, hogy az Európai Unió és a NATO tagjává kíván válni. Orbán Viktornak nincs felhatalmazása az orosz érdekek kiszolgálására - szögezte le.

Szerinte az elmúlt húsz évben Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor éltanulóból az EU legszegényebb országává tette Magyarországot. Orbánék politikai, gazdasági és morális válságba sodorták a szülőföldünket - mondta.

Azt mondta, tartozunk annyival '56 hőseinek, hogy a forradalom 70. évfordulóján, 2026-ban más irányba fordítsuk Magyarország sorsát. Azt ígérte, minden nap azért fognak dolgozni, hogy 2026-ban egy hazaszerető kormány jöjjön létre. Ezért mindenkitől azt kérte, hogy 2026-ban gondoljon a hazájára és szavazzon a Tiszára.

A Tisza Párt 2026-ban igazságot szolgáltat: visszaszerzik, amit csak tudnak az ellopott közös vagyonból, visszaállítják Magyarország nemzetközi hírnevét, helyreállítják a visegrádi négyek (V4) szövetségét, nem hagyják magára a magyar vidéket, fejlesztik az állami egészségügyet és oktatást, az egészséges élelmiszerek áfáját 5 százalékra csökkentik, megemelik a családi pótlékot, hazahozzák a több ezer milliárdos uniós forrást, megtartják a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést, a 25 év alattiak adókedvezményét és a gyermekek után járó adókedvezményeket, és jelentősen megemelik a minimálbért - sorolta.

Továbbá azonnal csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, megszüntetik a kormányzati propagandát, befoltozzák a korrupciós réseket és bevezetik, hogy Magyarországon legfeljebb két cikluson keresztül lehet valaki miniszterelnök - tette hozzá.

Mindennek érdekében egy társadalmi szerződés megfogalmazásán dolgoznak, amit társadalmi párbeszéd előz meg, Magyarország hangja elnevezéssel - ismertette.

Ugyanakkor elindítják a Tisza Párt honlapján a jövő hazaszerető vezetőinek kiválasztását, akik segítségével 2026-ban átveszik a kormányzást és egy jóléti pályára állítják Magyarországot - mondta Magyar Péter.

A párt megemlékezése a Bem téren kezdődött, ahol Michal Wawrykiewicz, az Európai Néppárt képviselője is felszólalt; azt mondta, ahogy az elmúlt évben a lengyel nép, úgy a magyar nép is újra ki fogja vívni a szabadságát, mert érzi a változás szelét.

Éljen sokáig a szabad Magyarország és a lengyel-magyar barátság - mondta.

Ezt követően vonultak a demonstráció résztvevői a Széna térre, ahol fellépett Nagy Ervin, Ujlaki Dénes, Debreczeny Csaba, Koltai Róbert és Jordán Tamás színművészek, illetve Rost Andrea operaénekes.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom