Magyarország: most múlunk pontosan
Már bogozza a csomót, hogy elkösse Kompország hajóját a cölöpöktől, és elinduljon velünk oda, ahova nem akarunk menni. Kelet felé veszi az irányt a kapitány, egy olyan világba, amiről maga nyilatkozta néhány évvel ezelőtt, hogy „bár az olaj keletről jön, a szabadság nyugatról érkezik”. Jó volna olajra lépni és megszabadulni hajónk tébolyult kapitányától, de ez csak közös akarattal volna lehetséges. Fel kéne fogni végre, hogy a saját démonaival küzdő kormányosunk nemcsak azokat veszélyezteti, akik már látják, hogy jéghegynek vezeti a hajót, hanem azokat is, akik ma még vidáman húzzák a táncolóknak a talpalávalót.
A legutóbbi választás előtt tele volt ragasztva a képével a város. Lenézett rám a messzi magasból, gyarló városlakóra. Megborzongtam a tekintetétől, próbáltam kitalálni, hogy mit gondol rólam valójában, miközben felemelkedést és gyarapodást ígér mindenkinek. Magasabb bért, több nyugdíjat, korszerűbb oktatást, szakszerűbb egészségügyi ellátást. Jobb jövőt, élhetőbb életet.
Azt ígérte, hogy jobb lesz, mint amilyen volt.
Persze, csak akkor, ha rá szavazok. Mert különben megnézhetem magam. Ha balga módon, rossz helyre ikszelek, netán otthon maradok, esetleg kirándulni megyek a családommal, vagy bambulok a tévé előtt, akkor majd meglátom, hogy milyen rút jövő vár rám.
Nem fogok gyarapodni, felemelkedni, nem leszek sem erős, sem pedig sikeres.
Magamra vessek, ha nem őt választom. Csak benne bízhatok eleitől fogva. Ő az, aki megvéd mindentől: világpiactól, idegen hatalmak ügynökeitől, áremelkedéstől, munkanélküliségtől, végeláthatatlan kórházi várólistáktól. Azoktól a bajoktól, amelyeket nem kis mértékben ő hozott rám.
Néztem a leharcolt arcot, és megpróbáltam hinni neki. Hogy tényleg őt kell választani, különben megáll az élet. Emelkedik az áram és a gáz ára, többet kell fizetni a kéményseprésért, a szemét elszállításáért, és még több baromság lesz az iskolai tankönyvekben. Jönnek a migránsok és minden megszülető gyereknek kötelező lesz a Soros keresztnevet adni.
Azt már alig merem említeni, hogy gyarmat leszünk újra.
Értettem már akkor is a rám magasról lenéző szempár üzenetét, nem vagyok annyira agyatlan, mint amilyennek ő gondol engem. De azért eltűnődtem: ha ilyen jól tudja, hogy nekem mi a jó, akkor miért nem hozta el már korábban is a Kánaánt? Miért várakoztat még mindig, engem és a többi magyar embert ilyen végeláthatatlanul hosszú ideje?
Miért csak ígéri minden évben, hogy jövőre jó lesz?
Mikor lesz már egyszer most is jó?
