Magyarország: tíz ellopott év

Így indult az a történet, amely máig tart, és amelynek során ígéretekkel végig teli volt a padlás. (Azóta a padlás lesöpörve.) Nem csoda, hogy már közvetlenül a hatalomátvétel után, a kormányhoz közeli oldalon is voltak józanabb hangok. Olyanoké, akik óvták az embereket a csodavárástól. Demján Sándor – akkori állás szerint a leggazdagabb magyar, a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének elnöke – néhány nappal a választás után újságírók jelenlétében azt mondta, hogy nem lehet csodát várni az új kormánytól.

A legtöbben nem hittek neki, azt gondolták, hogy nekünk, magyaroknak, jár a csoda. Erre szavaztak, az ígéretekre, hogy majd minden jó lesz. Az egymillió új munkahelyre, az újból megnyíló vasúti szárnyvonalakra, a visszaadott 13. havi nyugdíjra. (Sőt. a 14. havi is szerepelt az ígértek között!) Magyarország 2010-ben arra szavazott, hogy újból három évig tart majd a gyes, azonnali és nagyarányú adócsökkentés lesz, több pénzt kapnak a kórházak, az egyetemek, a vasút, az orvosok, a patikusok. Alacsonyabb adók, magasabb bérek, ezt ígérte Magyarország polgárainak a Fidesz. Jobb egészségügyi ellátást, korszerűbb oktatást, versenyképesebb béreket – élhetőbb életet.

De nemcsak az egyszerű, kevésbé tájékozott és ily módon könnyebben megvezethető polgárok bíztak Orbánban és a Fideszben. A Fidesszel egyébként nem rokonszenvező politológusok, politikai elemzők és közéleti szereplők között is voltak olyanok, akiknek az volt a véleményük, hogy nem is lenne olyan nagy baj, ha a Fidesz nagy fölénnyel nyerne. Mert akkor – így e véleményvezérek –, végre, a fiatal magyar demokrácia történetében először, lenne egy olyan párt, amely a kompromisszumkötés kényszere nélkül megvalósíthatná az elképzeléseit. Lenne egy kormányzó erő, amelynek nem kell erős ellenzékkel hadakoznia, és a demokrácia beépített fékjei is visszafogottan, vagy éppenséggel sehogyan sem működnének.

Voltak persze más nézetek is, nem tagadom, én is ezen a véleményen voltam. Jelesül, hogy a Fidesz túlságosan nagy várakozásokat keltett, túl sok embernek ígért túl sokat. Ez, a még a legjobb akarattal sem kielégíthető várakozás szétfeszíti majd az Orbán mögé sorakozók táborát, és legföljebb másfél-két év elteltével a Fidesz népszerűsége rohamosan visszaesik.

Számításainkban (várakozásainkban) tévedtünk. A Fidesz, akibe csak tehette, belerúgott, és bár azt hirdette, hogy senkit sem hagynak az út szélén, a korabeli bon mot szerint ezt úgy értették, hogy akit lehetett, belerúgtak az árokba. Beleszálltak az egyenruhásokba és a civilekbe, a diákokba és a tanárokba, fiatalokba, idősebbekbe, kismamákba, nagymamákba.

Az eredeti, szépen hangzó, és sokakat a Fidesz melletti voksolásra bíró ígéretekből szinte semmi nem teljesült. Ami mégis, az sem úgy, ahogyan azt a legtöbben gondolták. A Fidesz és Orbán Viktor talán legfontosabb ígérete az egymillió új munkahely volt. Sokan vevők voltak erre a szépen hangzó lózungra, amely mögött sem közgazdasági realitás, de még valódi szándék sem volt kimutatható. Arról nem is szólva, hogy a munkaalapú társadalom zászlóshajójaként belengetett, megalázóan alacsony bérekkel jutalmazott közmunkásokat is beleszámolták ebbe a még így is elérhetetlen egymillióba, a külföldön munkát vállaló százezrekről nem is szólva.

A 2010-ben hivatalba lépő második Orbán kormány a 2008-as gazdasági világválságot követő megszorító hazai gazdaságpolitikának köszönhetően került kétharmaddal hatalomra, ezért az egymillió munkahely mellett, a másik vonzó hívószó az volt, hogy nem lesznek megszorítások. Merthogy a Fidesz – szemben a szocialista kormányokkal – nem vesz el az emberektől. És közvetlen, szabad szemmel is látható megszorítások tényleg nem voltak, mert a Fidesz látványosan ügyelt arra, hogy az emberek zsebében kotorászó kezek közvetlenül még véletlenül se a Fideszben végződjenek. Helyette harcot hirdettek a bankok ellen, amelyek aztán a kieső jövedelmüket az emberektől szerezték vissza. Nem sokkal ezután a multik is az „embereken” hajtották be, amit a kormány adó formájában elvett tőlük.

Volt még egy fontos és vonzó ígéret: az államadósság csökkentése. Kezdetben jöttek is az eredmények, – kipateroltuk az IMF-et, bár gyakorlatilag azóta sem derült ki, hogy milyen áron – a számok, ha nem is nagyon látványosan, de kétségtelenül javultak. Számokról beszélünk és nem a valódi adósságról. Merthogy Orbán Viktor és kormánya azt elfelejtette a magyar emberek orrára kötni, hogy az ellenzék által sokat bírált letelepedési kötvények valójában hitelfelvételt jelentenek, Paks II orosz hitelből épül, nem beszélve a Budapest-Belgrád vasútvonalról, amely mögött viszont kínai bankok – nem ajándékba, hanem kamatos kölcsönbe adott – pénze van. Nem kevés: mintegy 700 milliárd forint.

Orbánnak azt a 2010-ben tett ígéretét, miszerint két hét alatt felszámolják a bűnözést, épeszű ember már akkor sem vette komolyan. De volt egy ennél életszerűbb ígérete a 2010-ben hatalomra került és azóta regnáló kormánynak, miszerint elűzik az oligarchákat. Néhány oligarchát valóban kiszorítottak a húsos fazék mellől – elsősorban azokat, akik nem Orbán és a Fidesz tenyeréből ettek. Hívtak helyettük viszont másokat falatozni, Mészáros Lőrincet, Tiborcz Istvánt, Garancsi Istvánt, néhai Andy Vajnát. 

Idővel aztán kiderült, hogy a Fidesznek fogalma sincs, hogyan kellene az országot kormányozni. Pedig, a sokszor felemlegetett „elmúlt nyolc év” alatt lett volna lehetőségük, hogy kitalálják, mihez kezdjenek az egészségüggyel, az oktatással, a tudománnyal, kultúrával, vagy éppen a szegénységgel. Egyszóval: Magyarországgal. De Orbán és a Fidesz az ellenzékben töltött időt nem ezzel töltötték, hanem végig azon agyaltak, hogyan tudják a hatalmat megszerezni, majd megőrizni az idők végzetéig. Ezért kellett elfoglalni a hatalmi ágakat, beszántani a kormánytól független sajtót, megszállni az ügyészséget, megkörnyékezni a bíróságokat, bábbá tenni az alkotmánybíróságot. 

Mint cikkünk elején említettük, tíz évvel ezelőtt Orbán és a Fidesz más országot ígért a magyaroknak. Talán ez volt egyetlen ígéretük, amelyet maradéktalanul megtartottak.