Majtényi: Pintér Sándor mindig ügyelt a szavaira, hogy egy kormányváltás esetén védve legyen

HírKlikk 2021. július 31. 16:45 2021. júl. 31. 16:45

Egykori adatvédelmi biztosként eszes, intelligens embernek ismerte meg Pintér Sándort Majtényi László. Hozzátette, korrekt partner volt, ezért nem tudja hová tenni azt a párbeszédet, amelyben egy újságírót megfenyegetett azzal, hogy ha kérdezni mer a lehallgatási ügyben, akkor felbujtó lesz. Ez nagyjából olyan, mintha egy futónak azt mondanák, ha a bal lábát a jobb elé teszi és utána a jobbot a bal elé, akkor ezzel bűncselekményt követ el.

Pintér azzal, hogy bűnsegédnek minősíti az újságírói kérdést, büntetendő cselekményt követett el, egy minősíthetetlen fenyegetést. Ilyet egy demokratikus politikus nem mondhat – tette hozzá.

„Persze azt lehet mondani, hogy civilizált országokban ilyen kijelentés után nem nagyon szoktak a hivatalukban maradni az állami vezetők, de nyilván itt, ma, Magyarországon, ezt kijelenteni teljesen felesleges, hiszen Varga Judittal kezdve, Gulyás Gergelyig mindenki elképesztő dolgokat mond, az állam hazudozik és az állam képviselői fenyegetőznek.”

Majtényi László a KlikTv Mélyvízben című műsorában emlékeztetett arra, hogy Pintér Sándor mindig is óvatos ember volt, „az ő agyában valahol villog egy lámpa, hogy egy alkotmányos változás vagy egy kormányváltás esetén védve legyen.”

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke rendkívül durva dolognak tartja, hogy „amikor van egy ilyen rendkívül elképesztő eset, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjét felhívja egy újságíró – megint az újságíró szerepéről is szó van – és megkérdezi, hogy mit kíván tenni, akkor Péterfalvi Attila azt mondja, nyaralok és nem indítok vizsgálatot. Nem tudok felidézni egy olyan estet sem, hogy egy kormányzati jogsértéssel szemben fellépett volna, például a pandémia idején. Tökélyre vitte a mellébeszélést, azaz nemcselekvést az adatvédelmi intézkedésekkel szemben.”

Majtényi László felidézte, hogy a Magyarországra kötelező európai adatvédelmi rendelet, illetve az azt átültető magyar rendelet szerint, ami történt, az adatvédelmi incidens. „Három napon belül be kellett volna jelenteni a hivatalnak, és ha nem történt meg, akkor ez már önmagában indoka lenne az ő vizsgálatának. Ez pávatánc. Látszólag vannak független intézmények, de ahogy az Alkotmánybíróság, ahogy az ombudsmani hivatal, ahogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága vagy, ahogy a köztársasági elnök nem végzi el az adott ügyben a törvények által rárótt feladatokat, úgy az adatvédelmi hivatal sem.”

Az EKKI elnökeként elmondta, „2010-ben az Eötvös Károly Intézet akkori két munkatársa, nagyon hosszú pereskedés után, az Európa Tanács emberi jogi bíróságánál pert nyert a magyar állam ellen. A strasbourgi bíróság azt mondta ki az ítéletében: jogsértő az, hogy a végrehajtó hatalomhoz tartozó igazságügyi miniszter jogosult jóváhagyni a lehallgatásokat. Erről papírja van a magyar államnak, hogy ez jogsértő, de folyamatos párbeszéd van a bíróság és a magyar állam között arról, hogy miként hajtja végre az ítéletet. De mellébeszél, azt mondja, hogy akcióterveket készített, egyébként pedig a NAIH védelmet nyújt a magyar állampolgároknak. És ott van a parlament nemzetbiztonsági bizottsága, amely ugyancsak rendkívül hatékony védelmet nyújt. Az a bizottság, amely gyakorlatilag nem működik – éppen a kormányzati obstrukció miatt – és ott van a bírói jogvédelem.”

A magyar kormány mindig úgy tagadott eben az ügyben, hogy meghagyta magának a kiskaput arra, hogy beismerje, valóban megvette ezt az eszközt – folytatta Majtényi László. „Ha az egészhez nem lett volna semmi köze a kormánynak, akkor nem így beszélt volna mellé, ahogy mellébeszélt. Így egy jogállam nem működhet. Minden demokratikus államban, mindenkinek joga egyrészt nem szeretni a kormányt, másrészt joga van arra, hogy megtudja az igazságot a kabinet tevékenységével kapcsolatban.”

Ha a Direkt 36 újságíróit tényleg lehallgatták, az sehol a civilizált világban nem lehet jogszerű. Súlyos lehallgatási, kémbotrányok jönnek időről-időre, a különbség az, hogy a civilizált országokban ezeket a botrányokat megpróbálják eltusolni, csak általában nem lehet, mert vannak oknyomozó újságírók, vannak lelkiismeretes titkosszolgák.

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom