Májusi talányok – havi krónika
Az ember néha – a saját korában – a legkevésbé sem alkalmas arra, hogy a jelentéktelen eseményeket világosan megkülönböztesse a sorsdöntő jelentőségűektől. A most mögöttünk hagyott májusban ezen aggodalmak többszörösen is kísérthettek bennünket. Egyfelől látványos és határozott fordulat állt be a tizenötödik hónapja gyötrő és számos következményét tekintve tragikus világjárvány hazai sorsában. Csökkenő pandémia-tendenciák, visszakapott szabadság teszi végre az életünket összehasonlíthatatlanul elviselhetőbbé az utóbbi időkben megélteknél. Másfelől viszont szintén jellemző volt erre a májusra az érthetetlen, kellően meg nem indokolt, ám hosszabb távon komoly veszélyeket sejtető kormányzati döntések kierőszakolása. Próbáljuk meg kissé szétszálazni ezt a kétféle gubancot.
Járvány, oltás, kampány és felszabadulás
A legfontosabb mutatókra tekintve, örömteli tendenciákat láttunk májusban kibontakozni. Május elsejéhez képest a napi új megbetegedések száma az ötödére csökkent; a kórházban vírussal ápoltaké a negyedére, a lélegeztetőgépeken lévőké az ötödére és a napi halálozás is hasonló mértékben csökkent. Ugyanakkor az első beoltottak száma egymillióval, a második oltásukat is megkapottaké pedig mintegy egymillió ötszázezerrel nőtt meg. Ha csak ezeket az adatokat tekintjük, akkor hazánk népe joggal bizakodhat. A többség – érthetően – kitörő örömmel fogadta a korlátozások hétről-hétre történt feloldozását.
A folyamat egészét egyben szemlélve, viszont többszörösen is lenne okunk újabb és további kérdéseken töprengeni. Az nem kérdés, hogy az Orbán-vezette kommunikációs offenzíva egyelőre eredményesen terelte át az egész járvány-jelenséget az oltási kampány sikerességének kizárólagos ügyévé, ehhez képest minden egyéb megfontolás jelentéktelen kérdéssé silányult. Senki sem meri szóvá tenni például azt, hogy korábban világosan tudhattuk: csakis a második beoltás után reménykedhetünk a társadalmi védettség teljes körű elérésében. Ám egész májusban mást sem hallhattunk, mint az újabb négy-öt-hatmilliós határpontokhoz köthető, pillanatokon belüli győzelmi eredményeket, ami viszont mindig is csak az első oltást jelentette. Ha ezt a kérdést nem tettük volna többszörösen zárójelek közé, akkor be kellene ismerni, hogy most, május végén a tényleges védettségnek legfeljebb a közepe táján járhatunk, mert a 3,2 millió kétszer is beoltottak száma nagyjából a fele lehet a teljes körű nyájimmunitásnak. Ráadásul a további oltási aktivitás fokozásában már most, előre sejthetően komoly akadályok mutatkoznak.
A részletekről bővebben itt, itt, és itt olvashatnak.
Rövidre zárva ezt az ellentmondásos helyzetet, nem tűnik megalapozottnak az a fajta győzelmi jelentés-sorozat, amivel a Fidesz-vezérkar május végén a médiumokat elárasztotta. Számos, egyéb, amúgy igazán fontos részkérdés ugyanis a sikeres oltási kampány áldozataként a perifériára szorul. Például az is, hogy a nyugati eredetű vakcinákkal szembeni ellenkampány – amelyhez társult a kínai vakcinák szédelgő feldicsérésének gyakorlata – egyelőre a legkevésbé sem igazolódott vissza. S ha a kormány – folyamatos önünneplése között – szánna időt a korrekt tájékoztatásra is, akkor a napnál világosabb lehetne, hogy az uniós eredetű vakcinák iránti bizalom többszöröse keletiekének, amit a raktárokon tartott kínai oltóanyagok is tanúsítanak.
A részletekről bővebben itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.
Fogalmunk sincs, mit hozhat még e járvány kapcsán a jövő, egyelőre rögzítsük azt, hogy a folyamatosan bővülő oltási adatokra leszűkített kampány nagyon is sikeres lett. És a társadalom többsége – úgy tűnik –, el is fogadta, hogy legyőztük volna a válságot. A szőnyeg alá söpört problémákról egyelőre még diskurzust sem lehetséges folytatni. Meglátjuk, okos megoldás volt-e mindez.
Ide nem tartozó döntések májusi inváziója
A kormányfő szinte naponta szerepelve követ el mindent annak érdekében, hogy a leendő választókkal elhitesse: a kabinet mást sem tesz, mint reggeltől estig a járvány elleni védekezéssel tölti az idejét. Viszont májusi érdemi döntéseik sorát áttekintve, éppenséggel azt láthatjuk, hogy számos olyan fontos kérdésben hoztak és erőltettek át több mint vitatható elképzeléseket, amelyeknek a legkevésbé sem volt közük a vírusválsághoz. Annál inkább a következő választások nyomán kialakuló, a Fideszre nézve esetlegesen kedvezőtlen fejlemények keretei között, avagy éppenséggel a megkezdődött kampányküzdelmekben megszerzendő előnyök jegyében. A korabeli média kimerítő részletességgel mutatta be eme vitatható kérdések hátterét, ezért is tűnik elegendőnek, ha ezúttal csak egy-egy bekezdésben fogunk utalni ezen ügyek lényegére.
– Májusban a parlamenten is átverekedték azt a törvénycsomagot, amelynek következtében a hazai egyetemek többsége, valamint számos más, lényeges terület a jövőben kikerül az állami költségvetésből, és közalapítványi konstrukcióban fog működni. Ezermilliárdos vagyontömeg igencsak átlátszó kimentéséről volt szó, a kormány által kijelölt káderekre tekintve egyértelműen körülhatárolható kör érdekeinek előtérbe állításával. Miért volt ez olyannyira fontos, hogy egy-két héten belül keresztül kellett hajszolni az elfogadtatását? Erre semmiféle érdemi válasz nem született meg, és e sorok írója él azzal a gyanúperrel, hogy a karantén-teremtette korlátozások fennállása idején így még eredményesen lehetett kiküszöbölni az esetleges hallgatói ellenállás esélyeit is – így tanulván a tavalyi botrányos SZFE-átalakítás szégyenéből.
A részletekről bővebben itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.
– A hónap második felében a kormány belehajszolta magát a fővárosba telepítendő és csak a magyar fél számára hátrányos konstrukcióban megépítendő kínai egyetem projektjébe. Ezt az elképzelést sem sikerült semmiféle elfogadható érvvel megtámogatni, viszont krónikánk megírásának pillanatáig úgy látszik, hogy a kormány hajlandó mindenféle társadalmi nyomással szemben is megvalósítani ezt a képtelen ötletet. A Fudan Egyetem létesítése az egekbe fogja korbácsolni az amúgy is törékeny főváros/kormány közötti viszonyt, és az sem kizárt, hogy éppen ez lenne a magyarázata az amúgy teljesen indokolatlan vállalkozásnak. (A zavaros ügy külpolitikai hátteréről más összefüggésben fogunk megemlékezni, és a forrásokat is ott közöljük.)
– Szintén a hónap második felében egy nevenincs kormánypárti képviselő fura indítványa következtében szabadult el a pokol az önkormányzati lakások mélyen áron alul történő értékesítésének kényszerű lehetőségéről. Az első pillanattól kezdve világos volt, hogy ez az ötlet az önkormányzatok, illetőleg a jelenlegi ingatlanokban lakók többsége számára nagyon kedvezőtlen megoldás lenne, ezért nem is keltett meglepetést, hogy még a kormánypárti polgármesterek is kikeltek a javaslat ellen. A diskurzus további menetében az eredeti ötlet oda szelídült, ahonnét a induló lökés is származhatott: elég lehet az is, ha a legértékesebb helyeken lévő lakásokat az időközben beköltözött kegyencek hűségjutalomként megszerezhetik. Szerettek volna e köré egy látványos körítést teremteni, de ha ez nem megy, akkor a pőre érdekek mentén is kivitelezhető az érdemtelen vagyonszerzés.
A részletekről bővebben itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.
Mi az a mozzanat, ami ezt a három, meglehetősen nagy port felvert ügyet egymáshoz kapcsolja? Részben az, hogy a rendkívüli állapot teremtette kivételes jogalkotási körülmények között viszonylag könnyedén keresztülvihetők – még a legátlátszóbb módon is – privát érdekeket érintő döntések. Normális parlamenti és nyilvánosság-működés mellett, ezek az ügyek sokkal nagyobb botrányokkal terhelten kerültek volna előadásra. Így viszont könnyedén vissza lehet élni a járvány elleni védekezés takarójának oltalma alatt. Részben a látványosan botrányos és intézményesített korrupcióra valló ügyeket az fűzi egybe, hogy a Fidesz vezérkara sokoldalúan látszik felkészülni egy olyan jövő többszörös bebiztosítására, amikor kikerülnének a közvetlen politikai/kormányzati hatalom berkeiből. Magyarán, a vírus elleni védekezés naponta színlelt pátosza mögött rendre és folyamatosan kőkemény és könyörtelen vagyon- és hatalomátmentési törekvéseket láthattunk.
A részletekről bővebben itt, itt és itt olvashatnak.
Gazdasági és külpolitikai hátterek rajzolatairól
Párhuzamosan a föntiekkel, zajlik a hazai gazdaság jövőjének átkódolási kísérlete, megint csak a járvány és az „újraindítás” ideológiájának ürügyén. Májusban egymásra torlódott három jelentős makroökonómiai feladat: a jövő évi költségvetés – amúgy teljességgel megalapozhatatlan – elfogadása, emellett az idei szükségképpeni módosítása, valamint a Brüsszelnek bemutatandó, hosszabb távú trendekre épülő terv az uniós helyreállítási alap magyarországi felhasználásáról. Elvileg mind a három olyan jelentőségű és meglehetősen széles kitekintés igénylő kormányzati munka, amelyből ki kellene derülnie nemcsak a hazai gazdaság aktuális állapotának, hanem a jövőben követendő gazdaságpolitika prioritásainak is. A hónap végéig benyújtott dokumentumok és megismert adatok, valamint a reájuk elhangzott bírálatok nyomán, viszont azt lehet sejteni, hogy továbbra is az eddigi legszűkebb érdekkör, a kormány által kitermelt és jutalmazottak érdekei lesznek a minden egyéb szempontot háttérbe szorító megfontolások.
A részletekről bővebben itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.
Miközben az infláció sok éve nem látott mértéket ért el, ami viszont a lakosság alul lévő felét nagyon kedvezőtlenül érinti, ám ezt a hivatalos politika bagatellizálni igyekszik. A naponta megszólaló Orbán Viktornak erről ugyanúgy nincs mondanivalója, mint a járványban elhunyt harmincezernyi állampolgárról. Pedig a hónap végén egyre sokasodnak a jelzések arról, hogy az elmúlt másfél év során jövedelmüket és/vagy tartalékaikat elvesztő milliók számára megingott szociális helyzetük lesz a legnagyobb probléma, amire kevés vigasz a sikeres oltási kampány.
A részletekről bővebben itt, itt, itt és itt olvashatnak.
Végezetül: hírünk a nagyvilágban
Ebben a hónapban a hazánkat képviselő kormányzati elitnek megint többször sikerült a nemzetközi érdeklődés homlokterébe felküzdenie magát. Egyetlen alkalommal sem pozitív kicsengésben, hanem a nemzetközi kínai expanzió lehetséges európai önkéntes ügynökeként. A kínai vakcinák ügyében az év elejétől eltökélt partnerekként viselkedtünk, a Fudan Egyetem említett projektje széles körű nemzetközi megütközést keltett, s ha mindez nem lett volna elég, kétszer is sikeresen vétóztunk meg olyan összeurópai állásfoglalást, amely egyértelműen a kínai politikai törekvések egyöntetű elítélését szolgálta volna.
A részletekről bővebben itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.
Ennyi véletlen, egyetlen hónapon belül nem lehetséges. A kérdés csak az, honnét veszi e látványos orientáció-váltáshoz Orbán Viktor a támogatását? A számtalan nemzeti konzultációk terméketlen faggatódzásai során ez még nem került elő, így marad a kérdés: vajon mi lehet az a gazdasági/politikai/társadalmi bázis, amelynek birtokában oly bátran menetel egy egészen másféle irányba, mint amire a választóitól egykoron bizalmat kapott? Az elmúlt május egyik nagy talánya ez, és sovány vigasz, hogy nem ez az egyetlen olyan talány, amire nem tudjuk a választ.
