Már Orbán is tudja, hogy tévedett: a határzár semmire sem jó
„Egyre drámaibb a koronavírus-járvánnyal összefüggő helyzet Magyarországon, miközben mindannyian Orbán Viktor kezében vagyunk, és sokan úgy érezzük, mintha lágerben élnénk ahol kísérleteznek rajtunk” – mondta a Hírklikknek Falus Ferenc, aki kemény szavakkal illeti a kormányfőt amiatt, amiért mind az egészségügyben mind pedig a járványfelkészülésben elvesztegette az elmúlt tíz évet, majd pedig a tavaszi első hullám után az egész nyarat, s nem készítette fel az országot a második hullámra sem. Az egészségügy nem fogja bírni, a kormány óriási hibájának is köszönhetően tömegesen hagyják ott a dolgozók az ágazatot. A határzár fenntartásának ma semmi értelme – ezt közvetetten Orbán is elismerte tegnap. Legalább egy hónapot várni kell, hogy lássuk, továbbterjed-e a járvány, vagy stabilizálódik a fertőzések száma.
Orbán Viktor vasárnap este, a TV2-nek adott interjúban kvázi beismerte, hogy nincs értelme a határzár fenntartásának. A kormányfő ugyanis azt mondta: „az egyetlen hely, amit nem értek pontosan, az Csehország, ahol elvadult állapotok vannak, és elszabadultak valahogyan a számok. Erre figyelnünk kell. Ugye a csehek jönnek át a szlovákokhoz, a szlovákok tudnak jönni Magyarországra, még ha csak az üzlet miatt lehet is csak mozogni”.
Jól érzékelem, hogy már Orbán sem igazán tartja működőképesnek a vírus terjedése elleni küzdelemben a határzárat? S ha így van, akkor vajon igaza van? – kérdeztem Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvostól, aki azt nem tudja, hogy Orbán pontosan mire gondolt, de a saját véleménye igen határozott a határzárral kapcsolatban.
„Semmi értelme, gazdaságilag többe kerül a bérek és túlóra pénzek miatt, mint amennyit hoz” – szögezte le, kitartva korábbi véleménye mellett, miszerint a vírust nem lehet a határon megállítani. Mint kifejtette, az egyes országok között csak akkor lenne értelme a határzárnak, ha igen nagy eltérések lennének az egyes országok járványügyi helyzetében, de ilyen Európában nincs.
Székrekedés, mint krónikus betegség?
A számok arról árulkodnak, hogy határzár ide, határzár oda, keménnyé vált a helyzet Magyarországon. Mire készüljünk? – ez izgat mindenkit. Az erre vonatkozó kérdésünkre a szakértő röviden és tömören annyit mondott, „A helyzet egyre drámaibb”. Mint kifejtette: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint annyi tesztet kellene végezni, hogy a pozitívak aránya öt százalék alatt maradjon, de Magyarországon ez az arány most ismét tíz százalék. „Hiába több a teszt, a vírus nagyon gyorsan terjed, és nem történik semmi a megfékezésére” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve, „Óriási kockázata volt az egyértelműen emberkísérlet Szuperkupa meccsnek, s ugyanez vonatkozik a szeptemberi iskolakezdés felkészületlenség melletti beindítására”. Rengeteg gyerek van megfertőzve; s egyre nagyobb arányban hunynak el az átlag életkor alatti fiatalabbak. Mint mondja, hiába hivatkoznak rá, már szó sincs arról, hogy minden halálos áldozat krónikus beteg lenne, s sokat elárul, hogy a hivatalos koronavírus-statisztikákban megjelentetett krónikus betegségekre történő hivatkozás csúcsa eddig a székrekedés volt.
„Legalább egy hónapig várni kell arra, hogy lássuk, vajon továbbterjed-e a járvány, vagy stabilizálódik a fertőzések száma” – mutatott rá. Szerinte egyébként stabilizálódásra is van talán esély, akkor, ha mindenki hordja, mégpedig állandóan és helyesen a maszkot. Mindenesetre arra kér mindenkit, hogy aki teheti, maradjon otthon, ha pedig kimozdul, tartsa be az ismert óvintézkedéseket.
Lépések kellenének!
„Tudom, nem leszek ettől túlságosan szimpatikus, de be kellene tiltani minden 15 főnél nagyobb rendezvényt, be kellene zárni a szórakozóhelyeket” – üzent az illetékeseknek. Véleménye szerint ugyanis nem az a megoldás, hogy 11-kor lehúzatják a rolót, hiszen a szociális távolságtartást este 11 előtt sem tudják biztosítani az ilyen táncos, bulis szórakozóhelyeken. S tudvalevő, hogy nagyon sok helyen a járvány kirobbanásának, elterjedésének pont az ilyen rendezvények voltak az okai, egy olaszországi futballmeccs, az osztrák síparadicsomban tartott buli, s Németországban, Horvátországban is voltak ilyen gócok, „de tovább megyek, azt is tudjuk, hogy a balatoni és a budapesti hetedik kerületi éjszakai táncos szórakozóhelyekből sokkal több fertőzöttet találtak, amikor még volt rendes kontaktuskutatás – ami ugye most már nincs”.
Elvesztegetett évtized
Hogy fogják bírni a kórházak, ha még tovább durvul a helyzet? – merül fel a következő kérdés. Falus szerint sehogyan, már csak azért sem, mert egyre többen mondanak fel. „Nem sokkal azelőtt hívott egy vidéki egészségügyi intézményben dolgozó – 65 éves – ismerősöm, aki arról számolt be, hogy az összes fiatal munkatársa felmondott” – mondott egy konkrét példát véleménye alátámasztására. A tömeges felmondások oka egyrészt az, hogy nincs elegendő elhivatottság ahhoz, hogy a körülmények, a kockázatok dacára maradjanak. „A kormány pedig nagyon súlyos hibát követett el, amikor tavasszal nem jelentette be, hogy minden egészségügyi dolgozónak kompenzálják, ha karanténba kerül vagy megbetegszik, ha táppénzre kerül. A pedagógusoknak most beígérték, de az egészségügyi dolgozóknak továbbra sem” – húzta alá.
S hogy mi a végkövetkeztetése? Nos, az sem kevésbé drámai: „Orbán kezében vagyunk, sokan úgy érezzük magunkat, mintha lágerben lennénk, ahol kísérleteznek rajtunk. Az elmúlt tíz évet elvesztegették, az egészségügyben és a járványfelkészülésben is, utána pedig az egész nyarat arra, hogy felkészítsék az országot a második hullámra”.