Maradhat

A szöveghűség ezúttal is fontos szempont, ezért jobb, ha a hivatkozásunkat az interjúból szó szerint idézzük: „A magyar sportban mindig az olimpia után van az összegzés, értékelés, mérlegkészítés ideje…  Az első összegzést már elvégeztem, mert amikor az olimpia zárónapján Gulyás Michelle befutott, és megnyerte a viadalt, akkor a gyorsértékelést elküldtem a sportállamtitkárnak, SMS-ben. Ez egy szóból állt, így hangzott: Maradhat. Ezért azt biztosan tudom mondani, hogy a következő olimpiai periódusnak a mostani sportállamtitkárral, Schmidt Ádámmal vágunk neki.”

A világ nem is olyan bonyolult, mint amilyennek hisszük

Végül is, az az ideális közállapot, ha minden fontos helyen azok töltik be az irányító pozíciókat, akiknek az alkalmasságát a teljesítményük sikere legalább utólag visszaigazolja. Legalább egyszer, de még inkább, ha folyamatos ez a visszaigazolódás. Az éppen mögöttünk hagyott augusztusi hónapban voltaképpen tucatszámra találhatunk a sportállamtitkár példájához hasonlatos eseteket.

Maradhat a helyén az is, aki a tanévkezdet előtti pillanatokban kitalálta a mobiltelefonok kötelező leadásának agyrémét. Igaz, az ötlet végrehajthatatlansága és a botrányok sorozata nagyjából előre látható volt, de ez sem nagy ár azért, ha megint sikerült néhány napra zsákutcába terelni a közbeszédet. Nem maradhat viszont helyén az a gimnáziumi igazgató, aki ebben az ellentmondásos helyzetben megpróbálta megtalálni a leginkább ésszerű megoldást. 

Erről bővebben itt és itt olvashatnak.

Maradhat a helyén az, aki a közelmúltbeli páratlanul forró, elviselhetetlen napokban állt elő a gellérthegyi emlékmű látványos megváltoztatásának ötletével. A lehető legjobb pillanatban tette, hiszen az egész média-érdeklődés vészesen kezdett eltolódni annak taglalására, hogy Magyar Péter miféle állapotokat talált a hazai kórházakban. Már éppen ideje volt valamiféle mesterséges konfliktust kirobbantani. Azt pedig jól tudjuk, hogy ehhez a lehető legalkalmasabb eszköz a keresztény/nemkeresztény ellentétek újraélesztése. Ha valamire egészen biztosan lehet számítani, az az, hogy a tetszhalott ballib-tábor már magának a keresztnek a puszta emlegetésétől is tüstént magához tér, petíciózni és tüntetni fog, és műsorok tömegével fogja hergelni éppen elolvadóban lévő táborát. Ezekre pedig válaszként mozgósíthatóak lesznek a mi saját média-verőlegényeink, akik amúgy is zavarban vannak június kilencedike óta.

Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

Maradhat, sőt, még inkább szükségünk lehet arra a miniszterünkre, aki az elmúlt másfél évben minden egyes akkumulátor-ipari létesítmény avatásakor a nemzetközi élmezőnybe röpítve látta a magyar ipart, és a világ első három nagyhatalmaként ünnepelt minket ebben az ágazatban. Most, hogy a hazai ipar teljesítménye nem kis mértékben éppen ezen egyoldalú fejlesztéseknek köszönhetően hanyatlik és a megálmodott nemzetközi konjunktúrának is az ellenkezőjét kell megélnünk, most különösen nagy szükség lesz ezen miniszterünk ellentmondást nem tűrő hencegésére, mindenkit kioktatni képes arroganciájára – hiszen mindenütt és minden fronton támadások kereszttüzében élünk, amit vissza kell vernünk, s erre nála nincs alkalmasabb.

Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

És maradhat, sőt, egyre nagyobb fontossága lehet azon vezetőtársunknak, aki e kedvezőtlen és egyre súlyosabb költségvetési helyzetben is áron felül tudta megvásároltatni legkedvesebb barátunk és családtagunk ingatlan-portfólióit, hiszen gondolunk kell a jövőnkre is. A sajátunkra mindenképpen. A közönség elsöprő többsége úgysem képes különbséget tenni százmilliárd meg százmillió között, a morgolódó kevesek pedig mindig ugyanazok, ők még segítenek is azzal nekünk, hogy életben tarthatjuk az ellenük folytatandó harc fontosságát. A lakosság makroökonómiai tájékozatlansága pedig úgysem képes összekapcsolni a sokmilliárdos hiány és pazarlás jelenségeit.

Erről bővebben itt, itt és itt olvashatnak.

És maradhatnak, változatlanul szabadon szónokolhatnak a családbarát kormány másfél évtizedes sikereiről mindazon vezetőtársaink, akiket rendre elfelejtenek értesíteni a havonkénti születési statisztikák egyre kétségbeejtőbb számairól. Végül is nem ez lesz az egyetlen terület, amelynek kapcsán homlokegyenest ellenkező előjelű eredményekről számolunk be, mint amelyekről a bárki által ellenőrizhető adatok árulkodnak. Ellenőrizhetik, meg is írhatják, de úgyis mi leszünk a hangosabbak.

Erről bővebben itt, itt, itt és itt olvashatnak.

Leginkább maradhat kormányzatunknak az a kulcsfigurája, aki az iménti esetek, ügyek első számú és kizárólagos koordinátora, valamint a titkosszolgálatokért, meg az egész média-nagyüzem eredményes működtetésért egyedül felelős. Leginkább őneki kell maradnia, mert sokaknak az a gyanúja, hogy e nélkülözhetetlen munka nélkül az egész rendszer meginogna. Ráadásul a személyét érő állandó támadások miatt kénytelen voltam az árnyékból előmozgatni és kellően reprezentatív fórumon rábízni sikeres kormányzásunk másfél évtizedes mérlegének előadását. (Igaz, e fórum amennyire fontos, annyira zárt is, ezért is lehetett ez a szereplés kifelé is, befelé is egyértelmű üzenet tőlem: maradhat, ő is maradhat.)

Erről bővebben itt, itt, itt, itt, itt és itt olvashatnak.

Mi maradhat még? 

Végül is, minden, ami van, maradhatna így is – ez lenne a legjobb, mindenkinek. Ha valami váratlan történne, akkor a teendők amúgy is többfelé ágaznak. Ha jól sül el a nem várt esemény, akkor még időben jelentkezhetünk és jelenthetjük, hogy mindez a mi bölcs, előrelátó, nemzetéért aggódó politikánk szerves gyümölcse. (E szerepkörre is megvannak a kipróbált harcosaink.) Ha nagyon kellemetlen a dolog és kevés esély nyílna a felelősségünk megállapítására, akkor a legjobban tesszük, ha csöndben vagyunk és kivárjuk azt, amíg a felháborodás hullámai elülnek. Idővel az első sorba küldhetünk valamely csereszabatos, harmadrangú államtitkárt, aki majd megmagyarázza, hogy a külföldi összeesküvés, esetleg a 2010 előtti kormányzat a hibás. A híveink ezt a mélyenszántó érvelést amúgy is elvárják tőlünk. (Milyen frappánsan vágta ki magát az a kormányzati társunk is a kórház- és egészségügyi válságból, aki kétséget kizáróan kimutatta ez ügyben is Gyurcsányék kitüntetett felelősségét. Ő is maradhat, hisz’ éleslátására máskor is szükség lehet.)

Ha pedig már szembetűnően kezelhetetlen a válság, akkor még mindig elővehetjük az ellenzék eleddig csöndben altatott ügyeit. A közönség nagy részének egyébként sincs fogalma a különféle jogi, eljárásjogi finomságok részleteiről, és nem lesz képes arra, hogy különbséget tegyen lényeges és lényegtelen ügyek között. 

x x x x x x

Orbán belső beszédéből:

Nekem, mint a Végső Dolgok Tudójának, nem illik és nem is való ezekbe a kormányzati ügyekbe nyilvánosan beavatkozni. Ha nagyon muszáj, akkor úgyis adottak azok a fórumok, amelyeken – évente három-négy alkalommal – elmesélem meglátásaim a világ folyásáról. Egyébiránt bőven elég az is, ha még időben megmondom: ki az, aki maradhat és ki az, akire már nincsen szükség. Szóból ért a magyar ember, s aki meg igazán fontos magyar ember, az egyetlen szóból is ért. Csak az a gondom, hogy még most sem tudom: nekem ki és mikor fogja megmondani azt, hogy: „maradhatok…”? Az lenne az igazi megoldás, ha ez a feladat is csak rám lenne bízva. Hiszen egyedül csak én tudhatom: ki maradhat és ki nem.