Maradnak a hosszú kórházi várólisták, amíg a kormány így kezeli az egészségügyet
„Ezek az állapotok mindaddig fennmaradnak az egészségügyben, amíg az ágazat nem válik prioritássá a kormányzat számára. Addig csak a toldozgatás-foldozgatás marad” – mondta Kökény Mihály a most nyilvánosságra került kórházi várólisták kapcsán, de nem csak arra, hanem az egészségügy számos más gondjára-bajára-problémájára. Mint kiderült, már majdnem 31 ezer beteg vár hatvan napnál hosszabb ideje valamilyen műtétre, ezen belül a három leghosszabb várólistán 25 150 beteg, ami növekedés az egy hónappal korábbihoz képest. A korábbi egészségügyi miniszter a többi között kitért a pénzszűkére, a létszámhiányra, a szervezettségi problémákra is, de a fő gondnak azt tartja, hogy az ágazat egésze nem fontos a kormánynak.
Egy nap alatt körbejárta a magyar sajtót az Economx (korábban Napi.hu) értesülése a kórházi várólisták aktuális állapotáról. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatait ismertetve, a portál megírta, hogy július 8-án 30 447 beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra 60 napon túl az állami betegellátásban. A kötelezően vezetett várólistákon 27 533 beteg állt sorba (egy hónappal korábban még csak 26 ezer), a többiek a nyolcféle ellátás alapján vezetett kötelező várólistákon (ezek között vannak a csípő-és térdprotézis, a szürkehályog-, a gerinc-, a mandulaműtét, a rádiófrekvenciás ablázió). A kapacitáshiány miatt vezetett várólisták esetében tízféle beavatkozásra kell várni hatvan napon túl a betegeknek, 2914 embernek.
A legtöbben térdprotézisre várnak, a betegek száma egy hónap alatt 552-vel nőtt. A portál kiemeli, hogy csípőprotézis-műtétre országszerte már 7200-an várnak, egyes helyeken akár egy évnyi türelemre is szükségük van a betegeknek. Szürkehályog-műtét miatt valamivel több mint 4500 betegnek adtak fél éven túli időpontot. A térdműtétek is neuralgikus pontok: térdprotézisra a megelőző hat hónapban 557 nap volt az átlagos várakozási idő.
De mi is a különbség a kapacitáshiány miatti várakozók és a kötelezően vezetett listák között? Kökény Mihálytól elsőként ezt kérdeztük.
A korábbi egészségügyi miniszter szerint olyan nagyon ezzel nem érdemes foglalkozni, ugyanis az elkülönítés igen mesterkélt. Az viszont fontos, hogy a kötelező várólista jelenlegi mintegy 27,5 ezres hossza csak azoknak a száma, akik hatvan napon túl várnak a sorukra. A teljes szám májusban elérte a 47 ezret. A kettőt amúgy is nehéz szétválasztani és valójában nincs is jelentősége. Ezek egyébiránt jellemző módon műtéti beavatkozásokat jelentenek, s ha a térdprotézisre várók számát vesszük példának, akkor azt látjuk, hogy az ott előjegyzettek esetében már teljesen kimerültek a konzervatív beavatkozás lehetőségei, a betegek iszonyú fájdalmakat szenvedhetnek el, s aki csak teheti, a magánszolgáltatót választja, azaz az állam ezzel is a magánszféra felé tereli a betegeket (nem véletlenül alakultak már ott is ki várólisták).
Kökény felhívta a figyelmet arra, hogy a várólisták számai a beavatkozásokra, a műtétekre vonatkoznak, de hosszú előjegyzési listák is vannak, melyeket ugyan nem tartanak nyilván, de azt azért mindenki tudja, hogy helyenként akár hónapokat is kell várni a szükséges ultrahang vagy más képalkotó diagnosztikai vizsgálatra, illetve a szakorvosi rendelésekre. Ez idő alatt azonban a beteg állapota folyamatosan romolhat, különösen a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy a daganatok esetében. „Hiába rendelte el anno az akkori miniszter, Kásler Miklós, hogy a rosszindulatú daganatok gyanúja esetén két héten belül el kell végezni a képdiagnosztikai vizsgálatot – hol van már Kásler és hol van ennek a rendeletnek a betartatása?” – jegyezte meg a szakember.
Hogyan lehetne lerövidíteni ezeket a listákat? – merül fel óhatatlanul a következő kérdés. Kökény mondandójából az derül ki, hogy ehhez orvosolni kellene a hazai egészségügy legalapvetőbb és egyben legnagyobb problémáit, hiszen „a várólisták extrém hossza olyan tünet, amely mögött ott van az egészségügy minden gondja-baja”.
A legfontosabbakat kiemelve, beszélt létszámhiányról, ami szerinte nem is annyira orvoshiányt, hanem szakdolgozói hiányt jelent, legalábbis a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szerint több mint negyvenezren hiányoznak az ágazatban. Óriási különbségek vannak – mind a műtéti, mind a kivizsgálási előjegyzéseknél – az egyes megyék, kórházak, rendelőintézetek között, s ebben a szakemberhiány is szerepet játszik.
A pénzszűke szintén komoly eleme a hosszú listák kialakulásának – mondta a korábbi miniszter, emlékeztetve arra, hogy a kórházakban hat és fél éve nem emelkedett a teljesítményfinanszírozási alapdíj, amit 2018 elején emeltek meg legutóbb. Dologi kiadásokra így rendkívül kevés pénz jut, a kórházaknak bűvészkedniük kell, hogy kigazdálkodják a legalapvetőbb dolgokat, miközben meg van kötve a kezük, hiszen minden centralizálva van, minden a Kórházi Főigazgatóságra fut be.
A szervezés ugyanakkor Kökény szerint alapvetően kevéssé játszik szerepet a hosszú várólisták kialakulásában és fennmaradásában. Az már sokkal inkább, hogy a betegeket nem orientálják, csak szájhagyomány útján tájékozódhatnak arról, hogy érdemben hol, mi és hogyan történik, továbbá, hogy kik a legjobbnak tartott szakemberek, akikhez a legtöbben be akarnak jutni. Pedig a betegeknek szóló rendszeres és tisztességes tájékoztatás sokat segítene – húzta alá, hozzátéve: nem csak a várólistákra vonatkozó adatok rendszeres közzététele, hanem az is, hogy egy-egy adott kórházban, az adott beavatkozásoknál milyenek a szövődményarányok, milyen eredményességgel folyik a munka stb. Ma ugyanis összességében ilyen téren is lehetetlen a helyzet.
Az is nagy probléma, hogy az orvosok nem érdekeltek az extra munkában – említett egy újabb tényezőt a szakember. Merthogy – mutatott rá – az életkor-besorolás szerint az orvosok akkor is megkapják a fizetésüket, ha heti pár műtétet végeznek, viszont akkor is csak annyit, ha annak a többszörösét.
Összességében nagyon komoly a pénzhiány az egész egészségügyben, így azután hiába tömködik a lyukakat, az adósságrendezés mindig újra termelődik – állapította meg. Ugyanakkor egyáltalán nincs szándék arra, hogy egyszer valahol az egészségügyi közfinanszírozás mértékét megemeljék – máig csak a GDP 4-4,5 százalékát költi kormány az egészségügyre, ami alapján ebben is az uniós sor végénél tanyázunk. „A kormánynak ugyanis csak sokadrangú kérdés az egészségügy, amit a sorsára hagynak, mintha már beárazták volna, hogy ez nem változik majd – és ez érződik a politikai pártoknál is” – állapította meg Kökény Mihály, aki úgy látja: a helyzet javítása még akkor is hosszú ideig tartana, ha többet költenének az ágazatra. A forrást innen és onnan is el lehetne venni akár az egészségügy (miként mellette az oktatás javára). Ami biztos: „ezek az állapotok mindaddig fennmaradnak az egészségügyben, amíg az ágazat nem válik prioritássá a kormányzat számára. Addig pedig csak a toldozgatás-foldozgatás marad” – szögezte le a korábbi egészségügyi miniszter.
