Máris felmentettek egy iskolai igazgatóhelyettest, aki részt vett a polgári engedetlenségben

HírKlikk 2022. szeptember 9. 16:18 2022. szept. 9. 16:18

Dezsőfi Györgyöt, a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét a tankerület mentette fel pozíciójából, mert – a szóbeli indoklás szerint – élére állt a polgári engedetlenségnek, holott ezt vezető pozíciója miatt nem tehette volna meg.

Dezsőfi György a Telexnek azt mondta: a tankerület igazgatója személyesen adta át neki a határozatot, indoklás azonban nem volt a levélben, csak annyi, hogy azt három munkanapon belül írásban kérheti. Ezt a tanár már meg is tette.

Dezsőfi szerint ő nem állt élére a tiltakozásnak, csak részt vett benne. Azért is lepte meg a döntés, mert az előző félévben is csatlakozott a polgári engedetlenséghez, akkor meg is kérdezte erről az iskola igazgatóját, aki azt mondta: mindenkinek egyéni döntése, hogy részt vesz-e a munkabeszüntetésben.

Pilz Olivér, a gimnázium tanára azt mondta, petíciót fognak aláírni, hogy helyezzék hatályon kívül az elmarasztaló határozatot, és jogi segítségért is fordulnak.

Telefonon kereste a lap az iskola fenntartóját, a Miskolci Tankerületi Központot. A tankerületi igazgató válaszában azt írta: a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesének vezetői megbízását a szervezeti és működési szabályzatban biztosított munkáltatói jogkörében, az irányadó jogszabályi rendelkezések alapján eljárva vonta vissza.

„A hatályos törvények szerint a „polgári engedetlenség„ nem definiált fogalom, az a munkavégzés jogellenes megtagadásának minősülő magatartás, amely veszélyezteti a tanulók érdekeit és egy igazgatóhelyettesnek kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésének biztosítása tekintetében”.

 

Forrás: Telex