Márki-Zay Péter: az ellenzéki összefogás bukott volna azzal, amit ma Magyar Péter csinál

HírKlikk 2024. június 16. 07:50 2024. jún. 16. 07:50

Hódmezővásárhelyen két éve még akadtak olyanok, akik elhitték, hogy beléptetné az ellenzék a magyarokat a háborúba, és sokan elhitték azt is, hogy mi Gyurcsányt akarjuk hatalomba hozni, ha az ellenzék nyerné a választást, de most azt nézték az emberek, ki mit tett a városért – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely újraválasztott polgármestere. Lehet látni, hogy mit tett a Fidesz az elmúlt öt évben a városért, és mit tettünk mi, a mérleg nyelve pedig  felénk billent – fogalmazott. „Egészen más a polgármester-választás és az, amikor a mögöttünk álló politikai erőkről mondanak véleményt egy országgyűlési választáson.”

Márki-Zay Péter szerint Magyar Péter még mindig olyan kegyelmi állapotban van, hogyha valaki vele szemben kemény kiritkát megfogalmaz, akkor a támogatói azt élből elutasítják. Az emberek elhitték, hogy ez a Fidesz ármánykodása, nem tudjuk milyen volt a feleségével a kapcsolata, biztos, hogy nem jó, de az embereket ez nem érdekelte – fogalmazott. „Feltették azt a kérdést, hogy segít elzavarni Orbánt? Segít. Le akarjuk váltani? Igen. Akkor hajrá.”

Ellene a karaktergyilkosság mind a mai napig nem működik, most neki van a legnagyobb esélye, hogy valahogy segítsen megszabadulni Orbántól, és ebben a törekvésében támogatom – nyomatékosította Magyar Péterről tett korábbi hasonló kijelentéseit a városvezető. Mint mondta, hozzá is odament, ahogy Orbánhoz is, aki nem fogott kezet vele, és a hódmezővásárhelyiek ezen felháborodtak. Nálunk volt az egyik legmagasabb részvétel a vasárnapi választáson, 66 és fél százalék, ami rekord – tette hozzá.

„Én mindig 65 százalék felett győztem, most 66 és fél százalék, és ebben a mozgósításban szerepe lehetett annak is, hogy Lázár meg akarja vonni a vásárhelyiek pénzét, hogy Orbán nem fogott kezet, hogy a fideszesek erőszakosak, lopkodták a kampányanyagainkat, átfirkálták a plakátjainkat, és egyikük erőszakos cselekményre is vetemedett a választás előtti este. Ezek olyan felháborító dolgok, amik a magas részvétel mögött állnak és persze a hat évi munka.”

Márki-Zay Péter elmondta, a vásárhelyiek a legmagasabb építményadót fizették, ők 2018-ban eltörölték a lakosságnak, és azóta reálértékben lecsökkentették vállalkozóknak a felére. „Három és fél milliárd fölött van, amit otthagytunk a lakosságnál, ebből felcsúti Pancho Arénát lehetett volna építeni, két másik Pancho Aréna árát fizettük vissza Lázár Jánosék adósságából, amit ránk hagytak.”

Mint mondta, tartoztak a kórháznak 243 millióval, tartoztak a vállalkozóknak, a Belügyminisztériumnak, mert szabálytalanul használták fel a tárca pénzét, uniós pénzeket tapsoltak el másra, mint amire érkezett – sorolta a polgármester. „Nálunk törvénytelenséget, szabálytalanságot nem találtak, pedig a guruló dollárokat keresték.”

Megkövetem Vitézy Dávidot és elnézést kérek tőle.

Márki-Zay Péter közölte, azért mondta, hogy egy nyíltan meleg főpolgármester-jelöltet támogat az LMP, és hogy ez egy fantasztikus előrelépés a Fidesz korszakában, mert két újságíró biztosította arról, hogy ez teljesen nyílt dolog, nyugodtan hivatkozhat erre. „Aztán kiderült, hogy nem ismert tény volt és ebben meg kell kövessem Vitézy Dávidot. Korábban azonban Tarlós István is félreérthetetlenül utalt Vitézy nemi identitására, de Ungárt is sokszor dicsérem, mert az lenne egy normális társadalom, ha nem lenne szégyen, hogy valaki nem heteroszexuális.”

Gusztustalanul gyűlöletkeltő kormányunk van, aki egy meleg emberrel beleíratta az alaptörvénybe, hogy az apa férfi, az anya nő, azt a biológiai törvényszerűséget, ami mindenki számára evidens, és ha utána néztek volna párton belül is, akkor megtudhatták volna, hogy a homoszexuális párok – például férfiak – nevelnek egy gyereket, akkor nem hivatkoznak senkire úgy, hogy anya – fogalmazott a polgármester. „Ez a Fidesz bűne, én őket kritizáltam és nem Vitézy Dávidot. A Fidesz és a magyar társadalom jelentős része is ezt úgy kezeli, hogy ez egy elítélendő dolog, de nem az. Én kiállok a cigányság mellett is, ami ugyanolyan stigma a társadalomban, mint a homoszexualitás. Azt, hogy három cigány képviselő van a parlamentben, azt én harcoltam ki, de az önkormányzati választási listán is volt két roma képviselő.”

Márki-Zay Péter szerint az ellenzéki összefogás bukott volna azzal, amit ma Magyar Péter csinál, de ha most vasárnap országgyűlési választások lettek volna, akkor a Fidesz mind a 106 körzetet behúzta volna, kivéve Szegedet és Szolnokot. „Lehet, hogy ez lesz a recept, hogy egy önálló párt váltja le a Fideszt. Most teljesen mindegy, milyen a háttere, ha Magyar Péter a legesélyesebb, hogy leváltsa Orbánt, akkor őt kell támogatni.”

A KlikkTV műsorát itt nézheti meg.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom