Márki-Zay Péter: fontos, hogy értékítéletünket függetleníteni tudjuk az egyéni érdekeinktől - 1. rész

– Ön az életrajza szerint villamosmérnök, közgazdász, marketingszakember, politikus, történész, 2018 óta Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Valójában kicsoda ön, Márki-Zay Péter?

– Talán azt mondanám, hogy valójában egy hétgyermekes családapa.

– Mert az kimaradt a felsorolásból?

– Igen. Meg őszintén szólva, az a legfontosabb.

– Mi a nevében a Márki-Zay kettősség, ki volt Márki és ki Zay?

– A dédapám, aki születetten Nuszbek Lajos volt, egy gyulai német családból származott, és fontos kormányzati hivatalt töltött be. Később nemességet is kapott az utolsó magyar királytól, IV. Károlytól. Ő először hivatalból magyarosította a nevét Zayra. Az ő édesanyja Zay Julianna volt. Amikor a dédapám nemességet kapott, akkor hozzátette még a Márki nevet is, ő viszont a nagymamája volt. Márki Sándor történetíró volt a testvére. Vagyis a dédapám az ő nőági felmenői közül vett két magyar nevet, és így lett Márki-Zay.

– Ön mennyire tartja fontosnak a családi múlthoz való kötődést, ez mennyiben határozza meg az életét?

– Azt, hogy most miként határozzák meg az életemet, nem tudom, de igen fontosnak tartom. Gyerekkoromban nagyon sokat beszélgettem a nagyszüleimmel, a történelem iránti érdeklődésem is onnan ered. Sok régi történetet meséltek el a két világháború közötti időkről, az ő fiatalkorukról, ahogy a II. világháborúról is, amikor ők már a harmincas éveikben jártak, így meghatározó élményeik voltak róla. Beszéltek a „kommunizmusról”, ami a mi családunknak nehéz időszak volt, mert értelmiségi vezető állásukból elbocsátották, és internálták őket. Fizikai munkából teremtették elő a megélhetésükre a pénzt. Később, ahogy konszolidálódott a helyzet, nekik is könnyebb lett egy kicsit. Szerény polgári életet éltek, és ugyanilyen körülmények között nevelték a gyerekeiket is. Nekem unokaként nagyon szép, nemes példa is volt ez arra, hogyan lehet az embernek rosszabb körülmények között is a családi lelki béke kötelékében megtartani a világról szóló nézeteit, azok értékeit és a vallását. Mert ők mindezeket akkor is megtartották, amikor üldöztetés járt érte.

– Ön egyébként érzelmes ember?

– Igen.

– Milyen érzelmek a legfontosabbak az ön számára?

– Remélem, hogy nem a harag. Természetesen a szeretet a legfontosabb. Végtelenül ragaszkodom a barátaimhoz és a családomhoz is. Nagyon sok barátom van, őszintén szeretem őket. Magától érthetődően, a családi kapcsolatokat is ápoljuk. Nemcsak a gyerekeimhez kötnek szoros érzelmek, hanem oldal- és fölfelé ívelő ágon is számos rokonom van. A miénk nagy család, sok-sok kötelékkel.

– Hányan vannak?

- Mi csak hárman vagyunk testvérek, de fölmenő ágon ez elég sok rokon. A nagyapámék például tizenegyen voltak testvérek, közülük hét nőtt fel, a többiek pici korukban meghaltak. Azért a hét testvér is elég jelentős. Rajtuk keresztül pedig kiterjedt erdélyi rokonságunk van, ahol szintén szokás a nagycsalád. Ez nekem is mintát adott, én példaképnek tekintettem az erdélyi nagycsaládos rokonaimat. Amikor ’86-ban, a Ceausescu-időszakban meglátogattuk őket, láttam, milyen szerény körülmények között élnek. Igen, nekem fontos a család. Persze, a barátok ugyancsak. Azért is választottam lakhelyemül Hódmezővásárhelyt, azért is akartam itt élni, mert még most is találkozom az általános iskolai és a gimnáziumi osztálytársaimmal. Gyakran összejövünk, beszélgetünk, borfesztiválon együtt borozunk, vagy csak leülünk valamelyikünk kertjében egy nyári beszélgetésre.

– Az emberi értékek közül miket tart a legnemesebbeknek?

– Számomra nagyon fontos a hűség, a lojalitás, a tisztesség és a normális gondolkodás. Ebben a felsorolásban nekem a normális egy kulcsszó. Azt jelenti, hogy az embert ne bolondítsa meg se a hatalom, se a pénz, se a gyűlölet, se a becsvágy. Vagyis, hogy maradjunk normálisak. Tudjuk függetleníteni értékítéletünket az egyéni érdekeinktől, a motivációinktól, legyünk képesek elismerni a másik igazát. Csak attól, hogy nekem valami nem érdekem, még lehet igaza a másiknak. Fontos, hogy fogadjuk el azokat az értékeket is, amelyek nem a mi értékeink, nem a mi vallásunk, nem a mi világnézetünk. Attól még normális az, hogy valaki más.

– Remek, szerteágazó szakmái, következésképp megélhetési lehetőségei vannak, és nyilván simán és nyugodtan meg tudna élni belőlük. Mikor és miért jött el mégis az a pillanat, hogy úgy döntött, a politikával kell elsősorban foglalkoznia?

– Nagyon sokáig, huszonkét évig nem a politikával foglalkoztam, eltartottam a családomat. Általában multicégeknél, középvezetői pozícióban dolgoztam. Ám úgy, ahogy a történelem érdekelt, úgy a politikatudomány, és maga a politika is. Sőt, ez utóbbinak a gyakorlati oldala, maga a kampány is. A politika már a tanulmányaim között is szerepelt, a Közgazdaságtudományi Egyetem politikatudományi szakán, ahol Ágh Attila volt a tanszékvezetőnk, Lánczi András volt a szakvezetőnk. Ágh Attilával többször találkoztam is. Ma már érdekes, hogy Lánczi András Ágh Attila tanszékén volt annak idején, ahogy Navracsics Tibor is. Mindenesetre mi ott tanultunk. Az egyetemen volt egy amerikai tanárunk is, akitől már akkor amerikai politikát hallgattunk. A politika iránti érdeklődésemnek engedve, az Egyesült Államokban Barack Obama, Hillary Clinton és John McCain kampányának is ott voltam egy-egy rendezvényén, követtem az elnökválasztást. Amikor Kanadában éltem, ott is ugyanezt tettem a helyi pártok életében. Ugyanakkor a távolból követtem a magyar politikát. Hódmezővásárhelyi lakosként is nagyon gyakran fölmerült bennem az, hogy miként lehetne ezt a várost jobban fejleszteni, helyi képviselőként, polgármesterként okosabban vezetni. Miután Nyugatról hazatértem, azon is sokszor elgondolkodtam, hogyan lehetne jobban fejleszteni az országot.

– Az Egyesült Államokban mivel foglalkozott?

- Munkaerő-fejlesztéssel, és egy felügyelőbizottsági tagságot is betöltöttem, pedig nem voltam állampolgár. Az ottani polgármester mégis megkért, hogy ebben a bizottságban képviseljem a megyét. Ott is nagyon sok érdekes dolgot láttam, tanultam, és ezt a megszerzett tudást szerettem volna a közösségért kamatoztatni. Épp ezért, itthon nagyon sokszor voltam kritikus a politikusokkal szemben. Úgy gondoltam, meg lehet azt mutatni, miként lehet másképp és jobban csinálni.

– Ön több országban is élt, Kanadában, az USA-ban, Finnországban. Mi volt más ezekben az országokban, mint itthon?

– Természetesen nagyon sok minden, de ez országonként is változik. Ami viszont szerintem a legfontosabb ma ezek és Magyarország között, hogy azokban üldözik a korrupciót, a lopást. Ott következménye van annak, ha valaki bűnöző. Magyarországon mára oda jutottunk, hogy semmilyen következménye nincs annak, ha valakiről teljesen egyértelmű tények bizonyítják, hogy bűnöző. Sőt, nemzetközileg körözött terroristákat fogadnak be, nemzetközileg körözött, korrupt politikusokat menteget Orbán. És akkor még a magyar tolvajokról, gazemberekről nem is beszéltem. Itt sokszor abban sem lehetünk biztosak, hogy objektív vizsgálat zajlik abban az esetben, ha egy fideszes politikus valakinek az életét kioltja, hogy adott esetben egy-egy balesetet tisztességesen ki fognak vizsgálni. De, ha egy fideszes politikusnak megtetszik valakinek a cége, és azt el akarja venni, az illetőnek nem nagyon vannak eszközei, hogy megvédje azt. Nyugaton azt láttam, hogy ilyen szempontból a jogállam működése, a hatalmi ágak szétválasztása, a sajtó függetlensége adott dolog. Ott is volt korrupció, de amikor bármilyen esetben, ha kiderült, annak voltak következményei. Magyarországon pedig sorra nyilvánvalóvá válik, napnál világosabb, hogy politikusok micsoda bűncselekményeket követnek el, és semmilyen következményük nincs.

(Folytatjuk)