Másfél milliárdért szerveztet rendezvényeket a Magyar Nemzeti Bank

Zutyu 2020. július 8. 08:53 2020. júl. 8. 08:53

Az MNB két év alatt akar elkölteni ennyi pénzt.

Konferenciák és rendezvények szervezésére írt ki nyilvános közbeszerzési eljárást a Magyar Nemzeti Bank. A másfélmilliárdos szerződés két évig biztosítja majd a jegybank rendezvényeinek megszervezését. A megbízást elnyerő cég szervezheti majd az MNB dolgozóinak csapatépítését és családi napjait is, ahová Matolcsyék rendezvényenként ezer dolgozót várnak. A következő két évre az eljárás szerinti tervben két nemzetközi jelentőségű protokolláris konferencia egyenként 500 résztvevővel, illetve terveznek hármat 700 fővel és 25 egyéb rendezvényt is tartanak majd.

Ez összesen 33 esemény, vagyis átlag 45 millió jut egy programra. De persze nem ugyanolyan rendezvények várhatóak, hiszen nyilván egy családi nap olcsóbb lesz, mint a mintafeladatul szolgáló „három napos nemzetközi konferencia állófogadással, gálaesttel és vacsorákkal Budapesten”

Nemrég derült ki egyébként az is, hogy a következő négy évben 1,2 milliárd forintért fognak utazgatni a jegybank alkalmazottai. Az MNB dolgozói évi 1100 utazással számoltak és azzal, hogy az esetek 15 százalékában utaznak majd biznisz osztályon.