Még, még, még, ennyi nem elég!
Kevesli a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) a minimálbér és a garantált bérminimum nyolc-nyolc százalékos emelését. Ennél magasabb emelésre is lehetőséget adna a szövetség szerint a gazdaság teljesítménye – mondta Palkovics Imre, a MOSZ elnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A szakszervezeti vezető sajnálatosnak nevezte a munkaadók passzív hozzáállását, illetve aggodalmaikat. A munkavállalók ma már nem tüntetnek vagy sztrájkolnak, hanem elhagyják a magyar munkaerőpiacot – közölte. (MTI)
Szerintem az teljesen rendben van, hogy egy szakszervezeti vezető kevesli a béremelést. Egy olyan országban, ahol nem kismértékű a dolgozói szegénység, indokolt lehet a legalacsonyabb bértételek további növelésének igénye.
1. A minimális bér és a garantált bérminimum az elmúlt időszakban (beleértve a 2020. évet is) valósággal meglódult. Nézzük tételesen: a minimális bér négy év alatt 44,8 százalékkal (átlag: 11,2 százalék, a garantált bérminimum 63,2 százalékkal (átlag:15,8 százalék) nőtt. A nemzetgazdasági átlagkereset is nekidurálta magát, és növekedése minden vizsgált évben meghaladta a tíz százalékot, és idén is e körüli érték várható. Lehet ezen fanyalogni, azt is lehet mondani, hogy kevés. Kifizetni viszont nem könnyű – a kkv szektorban biztosan nem.
2. Akkor sem, ha a munkaadói terhek (nevezetesen a szociális hozzájárulási adó) 2017-ben 27 százalékról 22-re csökkent, 2018-ban 19,5 százalékra mérséklődött, 2019. július elsejétől pedig 17,5 százalék. (Remélhető, hogy 2020. július 1.jétől ez 15,5 százalékra változik.) Igen jelentős a csökkenés, de nem kompenzálja a megnövekedett bértömeg és a befizetendő adótömeg nagyságát. A két kötelező bértarifa emelése közvetlenül 1,1 millió embert, indirekt módon további 1-1,5 millió dolgozó keresetét befolyásolja.
3. A munkaadók úgynevezett „passzív hozzáállása” teljesen érthető, aggodalmaik meg teljesen méltányolhatóak. Azt még a legelvakultabb szakszervezeti vezetők sem állíthatják, hogy az elmúlt években a bérek egy helyben topogtak, és azt sem lehet mondani, hogy növekedésük nem haladta meg a termelékenység emelkedésének ütemét. Az persze kérdés, hogy ez a folyamat vajon meddig tartható fenn? Megoszlanak a vélemények. Nyolc százalékos – kötelező érvényű – tarifaemelés persze kevesellhető, de úgy ez nem igazán elegáns, hogy ehhez a mértékhez a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) 2018. december 30-án már a nevét adta, azaz a megállapodást ellenjegyezte. A paktumot aláíró felek újratárgyalási kötelezettséget vállaltak (ezt be is tartották), és nem új tartalmú megállapodás megkötését. Ezt illik nem elfelejteni.
Egyébként meg ahol lehet, ott a belevaló helyi szakszervezetek „hajtsák ki” a magasabb bértételeket. A sztrájkok valóban nem gyakoriak Magyarországon, de speciel a versenyszférában nincs szigorú korlátok közé szorítva a törvényes munkabeszüntetés lehetősége. Vannak is arra példák (Audi, Hankook, Chinoin stb.), ahol a hiteles és markáns szakszervezetek hatékony, illetve eredményes sztrájkokat szerveztek.
Az MTI közleménye nem írja, hogy szólt-e Palkovics úr a Kossuth rádióban az idei nyugdíjemelésről (2,8 százalék). Ha nem, akkor én jelzem, hogy az elmúlt időszakban a munkabérek háromszor (!) olyan gyorsan nőttek Magyarországon, mint a nyugdíjak. Így lesz ez 2020-ban is. Én tudom, hogy a szakszervezetek elsősorban az aktív dolgozókat képviselik. De tagságuk egy igen jelentős hányada nyugállományú, ami abból fakad, hogy a mai nyugdíjasok döntő többsége munkaviszonyban álló munkavállaló volt. Egy jó szót szólhatna értük is a Munkástanácsok Országos Szövetsége – ha már ilyen kiemelkedő a gazdaság teljesítménye. A magyar nyugdíjasok sztrájkolni ugyan már nem tudnak (tüntetni még igen), viszont a nyolc százalékkal nagyon elégedettek lennének. Többségük még a felével is!
