Még mindig jelentősen negatív a reálkamatszint, a forint erősítéséhez több kellene a kamatemelésnél 

Elég lesz-e az MNB keddi döntése az árfolyam „megcsípéséhez"? Úgy vélem, az MNB sem gondolja, hogy igen, hiszen a kommunikációjában – ahogy a Portfolió is felhívta rá a figyelmet – határozott szigort, „héjaságot” vetít előre?

A döntés látszólag erőteljes volt: 185 bázisponttal 7,75 százalékra emelték az alapkamatot. Annyiban talán meglepetés, hogy bár régóta beszéltek az alapkamat és az egy hetes betét kamatlábának egységesítéséről, az MNB vezetői eddig keveset reagáltak a kritikákra. Az olyan alapkamatnak ugyanis sok jelentősége nincs, amelyhez nem kötődik ügylet, míg a betéti kamatok meghirdetése és a csütörtöki napokon végrehajtott betételfogadás lényegében az utóbbi instrumentumot tette meg irányadónak. Ha ma – ahogy várni lehet – a betéti kamatszint felmegy 7,25 százalékról 7,75-re, akkor egyfelől bekövetkezik egy fél százalékos (50 bázispontos) szigorítás, és végre visszakapja az értelmét az alapkamat szó. 

Viszont ebből az is következik, hogy jelentős szigorító lépésnek nem nevezhető az emelés; arra valóban elég volt, hogy a 400 forint/euró feletti árfolyam visszamenjen 400 alá.

Most erősödött ugyan a forint, de kitart-e?

Nem tudom, de sajnos azok a tényezők, amelyek következtében a magyar fizetőeszköz jelentősen és tartós jelleggel gyengült a világpénzekhez, sőt, a többi kelet-közép-európai valutához képest, továbbra is mind fennállnak. Az EU átlagát jóval meghaladja a magyar infláció, még úgy is, hogy a fogyasztói kosár egynyolcadára életidegen hatósági árak, tarifák vonatkoznak, így a magyar harmonizált árindex (10,8 százalék május/május alapon) ténylegesen nem is mutatja a valóságot. Ikerdeficites az ország: az államháztartás nagy hiányához egyre komolyabb külkereskedelmi és fizetési mérleghiány társul. Ilyesmi más országokban is van, de ami nálunk külön gond: az uniós intézményekkel túl sok kérdésben perben-haragban álló magyar kormány nem tud ez idáig kellő biztonsággal számolni az EU válságkezelő alapjából elvileg lehívható támogatási összeggel és kedvezményes hitellel; ez a többlet bizonytalanság pedig beépül az országkockázatba.  

Lehet-e tenni a további gyengülés ellen?

A kormány a napokban elküldte válaszát a Bizottságnak a magyar jogállami viszonyokat érintő kritikákra; most várni kell a tartalmi elemzésre, aztán majd meglátjuk. Sokat lendítene, ha néhány kritikus ponton, például az uniós ügyészséghez csatlakozásban, amely szerintem egyébként is magyar nemzeti érdek, az Orbán-kormány fel tudna mutatni valami előrelépést a tagállamokkal való érdemi együttműködésben. Ami a nemzetgazdasági témákat illeti: jó lenne látni, hogy a kormány miképpen akarja konszolidálni a szétesett államháztartást. Van már, amit látunk, hallunk: iparági extra adók, most már a müzli külön-adóztatása is szóba jött. De még nem látni, hogy a rettenetesen sok állami beruházás, nagy projekt, tervbe vett államosítási elgondolás, világrendezvény és egyéb pénzköltési terv sorsa mi lesz. Értelmes takarékossági csomagra a pénzügyi piacok rendszerint pozitívan reagálnak; de amikor a miniszterelnök bejelentette az úgynevezett extraprofit-adók kivetésének gondolatát, a forint rögtön tovább gyengült – okkal. Szóval értelmes, követhető gazdaságpolitikai stabilizációs csomag növelné a bizalmat, erősítené az árfolyamot, viszont a kapkodás és az értelmes döntések halogatása rontja az árfolyamot. Emellett – és ezen túl – persze a további kamatemelés is segíthetne. Hiszen még most, az emelés után is a nyolc százalék alatti jegybanki kamatok, a hat és kilenc százalék közötti állampapír-hozamok idején jelentősen negatív a magyar reálkamatszint, az egyidejű inflációs rátát figyelembe véve. A májusi maginfláció 12,2 százalék volt, majd meglátjuk a júniusit, de aligha lesz alacsonyabb, szóval ehhez kell hozzámérni a mai irányadó kamatokat.  

Lehet, hogy kormányzati szinten nem is akarnak tenni ellene, merthogy nekik jó ez így, ahogy van?

Valóban élt olyan felfogás magas körökben, hogy a gyenge és gyengülő nemzeti fizetőeszköz serkenti az exportot és azon keresztül a gazdasági növekedést; lehet, hogy még mindig él a fejekben ez a régi téveszme. Téveszme, mert a gyenge árfolyam eleve inflációs tényező, ráadásul a gyengülés hullámokban jön, zavart okoz a gazdaságban, és ha a jegybank végül igyekszik fellépni ellene, akkor ugyebár kamatot kell emelnie. Az sem tesz jót a gazdasági növekedésnek. Szóval azt gondolom, hogy ezen a gyengeségi szinten már általános gond a forint-árfolyam ügye. Azt azonban nem kell elhallgatni, hogy a gyenge árfolyam által is stimulált inflációnak vannak előnyös következményei az államháztartásra nézve. A fogyasztáshoz, jövedelmekhez tapadó adóbevételeket szépen pörgeti az infláció, a támogatási, kiadási tételek reálértékét pedig ugyanaz mérsékli. Ha lesz jövőre mondjuk két százalék reálnövekedés a gazdaságban, de nyolc százalékos árszint-növekedés mellett, akkor nominálisan tíz százalék körül nő a gazdaság, és a növekmény fele adók és járulékok formájában a költségvetésé lesz. Nem kevés pénz. Szóval az állami érdekek bonyolultak. Az a visszatérő szöveg, hogy a kormánynak, az MNB-nek nincs árfolyamcélja, akkor sem hangzik jól, ha formailag igaz, mert mind a hazai, mind a külső forint-tulajdonosok fülében ez úgy cseng, mintha tényleg nem bánná az állam a nemzeti fizetőeszköz elértéktelenedését.