Megduplázták az előválasztást fogadó informatikusok számát – akár félmillió szavazat is érkezhet

Harkai Péter 2021. szeptember 20. 16:40 2021. szept. 20. 16:40

Az ellenzéki előválasztás tisztaságát kötelezően biztosító informatikai terhelés okozhat kisebb fennakadást, de amint Hajdú Gergelytől, a budapesti előválasztást is lebonyolító aHang kampányigazgatójától megtudtuk, száz önkéntes szakember biztosítja a voksolás gördülékenységét.

Nem csak az online szavazás, de a személyesen leadott voksok is informatikai hátteret igényelnek, miután a QR-kódok beolvasása is elektronikusan történik, ezzel pedig a hitelességet biztosítják – nyilatkozta portálunknak Hajdú Gergely. A vasárnapi terheléses támadás a személyes szavazást ugyancsak érintette, ezért kellett azt is leállítani, mivel szoftveres környezetben zajlik.

Hétfőtől már remélhetően fennakadások nélkül működik az aktivisták beléptetőrendszere a tabletekbe, QR-kód beolvasókba stb. és nem lesz szükség a személyes szavazások újabb leállítására. Mindez már akadálytalanul működőképes – tette hozzá.

Azt fejből nem tudta megmondani, hogy pontosan hány szavazóhelyszínt érint a voksolás, de országosan négy-ötszáz vokspontot állítottak fel, ahol személyesen adhatják le a szavazataikat az érdeklődők.

Hajdú Gergely fontosnak tartotta jelezni, hogy hétfőn reggel az online indulással nem volt probléma, csak az az információ nem volt pontosan kommunikálva, hogy hétkor a személyes szavazópontok nyitottak, az online elérés pedig kilenctől élt és innentől nagyjából tíz perc csúszással érkezett az első szavazat. Már délelőtt egy 50 fős operátori kapacitással fogadták az online-szavazást, amit néhány órával később a duplájára emeltek. A szükséges igényekhez igazodva, ezt folyamatosan bővítik.

Kérdésünkre megerősítette, hogy a jelentős érdeklődésre való tekintettel a szavazást szeptember 28-án este nyolc óráig meghosszabbították, az ehhez szükséges szakembereket, aktivistákat is biztosítani tudják. Az online szavazáshoz szükséges videó azonosítást reggel kilenctől este nyolcig fogadják, a viszont-küldött szavazói linkek pedig éjjel-nappal használhatóak, „mindez átlátható lehetőséget biztosít a szavazás tisztaságát érintően”.

Bár még a szavazás elején járnak, de az eddig tapasztalt érdeklődés alapján felkészültek, hogy akár 500 000 voksot is fogadni tudnak, „ez már az előválasztás egyértelmű sikereként lesz értékelhető”. A kampányigazgató szerint az állampolgári aktivitás már most óriási online és offline egyaránt, a pontos részvételi adatokat mindig a szavazási nap végén publikálják.

Hajdú Gergely fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a rendszert valóban egy külső támadás érte, de egyelőre nem tudnak konkrét állításokat tenni, hogy honnan érkezett a behatolás. Ennek pontos kivizsgálása még folyamatban van.

Miután a hétvégén több szavazósátrat is agresszív „támadás” ért, felmerül a kérdés, hogy miként készülnek ennek kivédésére? A kampányigazgató megerősítette, hogy nem állítanak biztonsági őröket a sátrak mellé. Továbbra is az ilyenkor szokásos protokollal, a megfelelő rendőrségi hívószámokkal élnek, semmiképpen nem militarizálják a szavazás menetét. „Azt kivédeni nagyon nehéz, hogy ha valaki annyira megfeledkezik magáról, hogy feldúlná az egyik sátrat. Erre a 400-500 helyszínen nem lehet előzetes biztonsági megerősítéssel reagálni – de nem is akarunk militáns hangulatot kelteni vagy megelőlegezni. Nem ilyen országot szeretnénk, bízunk az emberekben” – nyilatkozta a Hírklikk megkeresésére Hajdú Gergely, az ellenzéki előválasztást bonyolító aHang kampányigazgatója.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom