Megegyeztek az ellenzéki pártok: minden körzetben egy jelöltet indítanak

HírKlikk 2020. augusztus 13. 19:27 2020. aug. 13. 19:27

„Az ellenzéki pártok – meghallva a választóik akaratát – a mai napon megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre" – írták közös közleményükben az ellenzéki pártok elnökei.

Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították azon szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén – a közösen elfogadott program és elvek alapján – együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében.

A pártelnökök megállapodtak abban is, hogy az ország érdekében közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett, az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös össz-ellenzéki jelöltet állítanak – teszi hozzá a közlemény, amelyet a 24.hu ismertetett.

A tárgyalásokon Márki-Zay Péter mozgalma és a Liberálisok nem vettek részt.

Forrás: 24.hu