Még egyszer a László Imre-ügyről

Vásárhelyi Mária 2020. július 1. 20:22 2020. júl. 1. 20:22

Deutsch Tamás és a fideszes média minden rendű és rangú alkalmi purifikátora szerint, László Imre DK-s képviselőnek nyilvánvalóan le kell mondania, miután egy testületi ülésen azt találta mondani, hogy „1936-ban vagy 1937-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország emelkedését hozta, méghozzá látványosan a világgazdasági válság után. Aztán, ami utána történt, az már nem igazán fért ebbe a képbe bele”. 

Deutsch Tamás szerint „magyarázhatatlan és menthetetlen a kijelentése, vegytiszta neonáci, antiszemita és rasszista alapvetés.” (Ami persze úgy vegytiszta baromság, ahogy van). Novák Katalin alt-right családügyi államtitkár pedig annyira felháborodott a mondaton, hogy azonnal feljelentette László Imrét az európai szocialisták frakcióvezetőjénél, hogy határolódjanak el a „Hitlert éltető" polgármestertől.

A kormánypárti média pedig a mondat nyilvánosságra kerülése óta szítja a gyűlöletet László Imre ellen. Nos, pajtikáim! László Imre szavaival én sem értek egyet, szerintem is hibát követett el azzal, hogy ilyen kijelentést tett. Ezt egyébként ő maga is így gondolja, számtalanszor elnézést kért emiatt. László Imre azonban egy orvos, akinek történelmi műveltségbeli hiányai korántsem ártanak annyit az országnak, mint amikor a ma érvényes 7. osztályos történelemkönyvben hangzik el ugyanez az állítás. (#GáspárZsuzsa szíves közlése alapján) „A gazdasági válság elmúltával a német gazdaság növekedett, az emberek életszínvonala pedig emelkedett. A lakosság jelentős része számára ez akkor fontosabbnak tűnt, mint a politikai és szabadságjogok elvesztése." Márpedig az Önök által kizárólagossá tett történelemkönyvben éppen ez vagyon leírva. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy ha nem tévedek, a tankönyvet az a Horváth Péter írta, akit önök neveztek ki a Nemzeti Pedagóuskar elnökének. Aki az egész magyar történelemoktatás letéteményese, a pedagógusok hivatásrendjének lámpásként világító vezetője.

Márpedig ha hitelt adunk Deutsch, Novák és a lakájmédia ítéletének, akkor ez „vegytiszta, antiszemita, náci, rasszista" kijelentés, amelyet nemcsak hogy magáénak vall, hanem a tanuló ifjúság körében kötelező jelleggel terjeszt is Horváth Péter és az oktatási kormányzat. Én természetesen nem gondolom, hogy ez az állítás náci, antiszemita, rasszista lenne, de ezek szerint, én sokkal alacsonyabbra állítottam az erkölcsi mércét, mint a kormánypártok. Ám ha elindultak, menjenek is végig ezen az úton, és követeljék a 7. osztályos tankönyv visszavonását és Horváth Péter lemondását. És ha ezen túl leszünk, akkor szívesen küldök egy listát azokról a kormánypárti politikusokról, bértollnokokról és megmondóemberekről, akik rendszeresen náci, antiszemita, rasszista kijelentésekkel szítják a gyűlöletet az országban.