Az SZFE hallgatói a blokádot fenntartják, és visszafoglalták az Ódry színpadot  is

HírKlikk 2020. október 16. 18:48 2020. okt. 16. 18:48

Este hatkor nagyon sok szimpatizáns zúgó vastapsa után kezdődött a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak rövid sajtótájékoztatója. Ezt azért hirdették meg, mert Szarka Gábor kancellár bejelentette, hogy előrébb hozták az őszi szünetet, így péntek estig mindenkinek el kell hagynia az egyetem épületeit. A  diákok elutasították az épület kiürítésére szóló rendelkezést, és az őszi szünet idejének előre hozását. A kollégisták birtokvédelemért a helyi jegyzőhöz fordultak, a rektorhelyettessel szemben pedig  jogi úton fognak fellépni.

A diákok az oktatás helyszínének kiürítését nem tartják indokoltnak, a blokádot megerősítették, és azt, amíg az egyetem autonómiáját nem biztosítják, fenn is tartják.

Sajtótájékoztatójuk azért volt rövid, mert annak ideje alatt, az üzemeltetés dolgozói elkezdték kiüríteni a szobákat, a hallgatók pedig visszamentek, hogy megakadályozzák azt. A tömeg azonban a helyszínen maradt.

Este hétkor a hallgatók bejelentették, hogy sem a Vas, sem a Szentkirályi utcai épületet nem sikerült kiüríteni, sőt, a tegnap lezárt Odry Színpadot is visszafoglalták – be is mentek fórumozni, a kint lévő támogatóknak pedig megköszönték, hogy jelen voltak.

A diákok szeptember 1-jén foglalták el az egyetemet, és két ízben nem engedték be oda Szarka Gábor újonnan, a Vidnyánszky-féle kuratórium által kinevezett kancellárt.

Az ügyben megszólalt a VIII. kerület polgármestere, Pikó András is. Facebook oldalán azt írta, „Amennyiben az SZFE kinevezett kancellárja érvényt fog szerezni annak a döntésének, hogy ma este 18 óráig az egyetemi kollégium lakói hagyják el az épületet, úgy sok diák, közöttük határon túli hallgatók kerülnek majd az utcára.

Ez a döntés nem csak humanitárius okokból végrehajthatatlan, de sért számos jogállami alapelvet is. Az egyetemnek otthont adó kerület polgármestereként különösen fontosnak tartom, hogy a közéleti-társadalmi vitáinkat az érintettekkel közösen, párbeszéddel és méltányos egyeztetéssel, ne pedig direktívákkal, ultimátumokkal rendezzük. Ebben a kerületben különösen így járunk el az olyan, nehéz egzisztenciális következményekkel fenyegető jogviták esetében, melyek eredményeképpen emberek kerülhetnek utcára.

Ezen szempontok és helyi gyakorlatok tiszteletben tartását várom el az SZFE vezetőitől is a tiltakozó egyetemi polgárokkal kialakult vitájukban.”