Megerősíti szövetségét az MSZP és a Párbeszéd

HírKlikk 2020. szeptember 14. 15:20 2020. szept. 14. 15:20

Megerősíti szövetségét az MSZP és a Párbeszéd – mondta el Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Tóth Bertalan, az MSZP elnöke hétfőn. Tóth Bertalan gratulált Karácsonynak és Szabó Tímeának a Párbeszéd társelnökeivé történt vasárnapi újraválasztásukhoz.

Tóth és Karácsony elmondták: „óriási nagy” sikernek tartják, hogy a hat ellenzéki párt elnöke megállapodott: közös jelölteket állítanak mind a 106 választókerületben a 2022-es országgyűlési választásra, és közös programot alkotnak.

„Az MSZP-Párbeszéd továbbra is egyetért abban és kitart amellett, hogy egy miniszterelnök-jelöltre van szükség, egy közös listára és az előválasztás intézményének alkalmazására” – mondta Tóth kettejük online sajtótájékoztatóján.

Megállapodtak, hogy megerősítik parlamenti frakciószövetségüket, „mely a ciklus végéig fennmarad”, és szoros fővárosi együttműködésüket is.

Kijelölték, mely területeken fognak a járvány- és válságkezelésben közösen fellépni – mondta Tóth. Az MSZP támogatja a főpolgármestert abban, hogy legyen ingyenes, tömeges teszt Magyarországon a járványmegelőzés és a védekezés érdekében.

A Magyar Szocialista Párt programjában szereplő szociális alapszolgáltatás és a Párbeszéd által követelt válságkezelő alapjövedelem „tulajdonképpen egy és ugyanaz” – mondta Tóth. Mindketten azt javasolják, hogy akinek a válságban csökkent a jövedelme vagy ellátás nélkül maradt, az kapjon válságkezelő alapjövedelmet. Akinek 100 ezer forint alá csökken a jövedelme, azt egészítse ki az állam támogatással, segítve a megélhetésüket, és a fogyasztás fenntartásával a gazdaságot is.

Közös javaslatuk az energiaárak, az áram, gáz és távfűtés árának 30 százalékos csökkentése az átlagfogyasztás mértékéig.

Közösen nyújtanak be határozati javaslatot az Országgyűlésnek, hogy a kormány biztosítson a válságkezelő alapból 50 milliárd forintot a fővárosi kis- és középvállalkozók megsegítésére, miután „a kormány és a Fidesz azzal próbálkozik, hogy a fővárosra terhelje” ennek kötelezettségét.

S közösen lépnek fel az ellen is, amit a „lopakodó diktatúra keretében művel” a kormány a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel és a Klubrádióval. „Szolidaritásunkat fejezzük ki a színművészeti egyetem hallgatói felé, és mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a Klubrádió továbbra is működni tudjon” – mondta Tóth.

Az MSZP-Párbeszéd együttműködését erősítik a hatpárti egyeztetések során is. „A legfontosabb, hogy a baloldali, zöld, szolidáris program megjelenjen majd 2022 után az új Magyarország életében” – mondta a pártelnök.

Karácsony kiemelte: a kormányváltás nem cél, hanem egy eszköze Magyarország felépítésének. Más minőségű demokráciára van szükség, ahol „a szabadság mellett, ott van az egyenlőség és a testvériség is”.  Megerősítette: az MSZP és a Párbeszéd szövetsége a szociális demokrácia programját fogja képviselni a hatpárti tárgyalásokon: „…hogy mindenki számít, és ahol mindenki számíthat a szociális biztonságra” – mondta.

Kiemelte: a kormány pont ezt a legnehezebb időszakot használta ki az önkormányzatok mozgásterének szűkítésére, pedig „akinél a pénz, azé a felelősség”. Elítélte a Fidesz „rendkívül szemforgató” javaslatát, mely szerint a főváros átvállalja az állam feladatait a fővárosi kis- és középvállalkozók megsegítésében.

„Nem tudjuk ezeket a feladatokat átvállalni, és nincs is nálunk az a forrás, amivel ezt meg lehetne tenni” – mondta.

„Érthetetlennek” nevezte, hogy a kormány éppen Budapestet felejtette ki a turizmust támogató központi segítségből, és közölte: „a pofonok valójában a városlakókon csattannak”.

„Mi álljuk ezeket a pofonokat, de nem arra szegődtünk, hogy pofozkodjunk és gyermeteg számháborút folytassunk egymással. (…) A pofozózsák szerepét nem fogjuk betölteni” – szögezte le a főpolgármester.