Megkezdődött a virtuálisan megrendezett 2020-as G20-csúcstalálkozó

HírKlikk 2020. november 21. 12:50 2020. nov. 21. 12:50

Virtuális idén a szaúdi elnökség alatt megrendezett G20-csúcstalálkozó november 21-én és 22-én. Ha nem szólt volna közbe a világjárvány, akkor a személyes találkozó helyszíne Rijád lett volna. A találkozó fő témája a vírus elleni küzdelem és a pandémia társadalmi-gazdasági következményeinek terén szükséges nemzetközi együttműködés.

Az Európai Uniót Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke képviseli, aki reméli, hogy Joe Biden kormánya visszatér a többoldalú együttműködéshez – írja az Euronews.

„Tavaly a G20-as csúcson az USA akadályozta a konszenzust a párizsi megállapodás ellenzésével. Idén, örömmel látom, hogy az Egyesült Államok támogatja a célkitűzéseinket. A csúcstalálkozón ismét felkérem a G20-partnereket, hogy kötelezzék el magukat a párizsi megállapodás teljes és hatékony végrehajtása mellett. Már értünk el eredményeket” – mondta Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.

Megfigyelők szerint, a virtuális csúcstalálkozó kedvez a szaúdi trónörökösnek, Mohamed bin Szalmán koronahercegnek. Valószínűleg így nem kerül kínos helyzetbe a két évvel ezelőtt meggyilkolt szaúdi újságíró Dzsamál Hasogdzsi miatt. Ahogy nem kell kellemetlen kérdésekre válaszolnia a tárgyalás nélkül két éve börtönben tartott szaúdi nőjogi aktivista, Loujain Al-Hathloul miatt sem.

A csúcstalálkozó előtt, szaúdi nőjogi aktivisták fotóit vetítették a párizsi Louvre homlokzatára. Az Amnesty International azt szeretné ezzel elérni, hogy Emmanuel Macron „állítsa le a képmutatást" és gyakoroljon nyomást az aktivisták szabadon bocsátásáért..

Forrás: Euronews