Megszólalt az EP-elnöke a magyar EU-s pénzekről
Az Európai Parlament elnöke újságírói kérdésre nyilatkozott arról, hogy késznek ítéli-e Magyarországot az uniós pénzek fogadására. A vitás pontok rendezését az Európai Bizottsághoz utalta, de elmondta azt is, mit tesz az általa vezetett Európai Parlament ebben az ügyben.
Egy rövid interjúra csípték el Roberta Metsolát, az Európai Parlament elnökét azzal kapcsolatban, hogy érkezhetnek-e már a jogállamisági eljárás és egyéb vitás ügyek miatt hónapok óta visszatartott európai uniós pénzek Magyarországra.
A Gulyáságyú Média egészen pontosan azt kérdezte az elnöktől, hogy „készen állunk-e a források fogadására”.
„Ezt az Európai Bizottságnak szükséges kétoldalúan rendeznie a (magyar) kormány tisztviselőivel. Mi mint a parlament világosak vagyunk: fel fogjuk tenni azokat a kérdéseket, amelyekre választ szükséges adniuk. Ezt mindenképp meg fogom vitatni a (magyar) igazságügyi miniszterrel” – zárta válaszát Roberta Metsola, aki talán elfelejthette, hogy Varga Judit lemondása óta a kormányban létrehoztak egy külön EU-ügyi tárcát is, amelyet Bóka János vezet, míg az új igazságügy minisztertől, Tuzson Bencétől elvették az uniós kérdések portfólióját.