Mi áll a pedagógusképzés egyházi kézbe való átjátszása mögött?
Igencsak sokatmondó, hogy az Orbán kormány egyházpolitikai felfogása szerint, az egyházak és az állam szétválasztása nem jelentheti az egyházak és a társadalom elválasztását. Ezért a jelen nagy feladatát már nem a kettéválasztásban, hanem az egyházak valódi együttműködésének és egymást segítésének biztosításában látják. Ennek fényében nem is olyan elképzelhetetlen az a kormányzati törekvés, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb szerepet játsszanak, mint eddig. S, bár a tanárképzés a tudományegyetemeken maradna, a legújabb hírek szerint a tanító- és óvodapedagógusokat képző helyek közül több is egyházi fenntartásba kerülhet. Arról, hogy mindennek mi állhat a hátterében, és mit jelenthet mindez a magyar oktatásra nézve, Trencsényi Lászlóval, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökével beszélgettünk.
– A kormány kifejezett szándéka, hogy a pedagógusképzésben az egyházak sokkal fontosabb szerepet játsszanak, mint eddig. Mi állhat a kormányzati szándék a hátterében? Anyagi vagy szellemi „újratervezés”?
-–Többféle feltételezésünk lehet, hiszen magyarázat nincs. Lehet, hogy a kormányfő ideológiai „súgói” (ugyan fundamentalista, de mégiscsak farizeus keresztények) úgy gondolják, hogy e lépéssel a „keresztény Magyarország” (avagy „Mária országa” ) ideálképe beteljesülhet, hiszen, a „néphez” legközelebbi értelmiségi csoport válik világnézetileg elkötelezetté és ellenőrzötté. Megjegyzem, hogy a propagandában eddig csak a „bevett” keresztény egyházak jelentek meg potenciális átvevőként. Elképzelhető az is, hogy jó alkalom lehet a tisztogatásra, a világi képzők modern pedagógián felnőtt, s azt közvetítő – jobbára szakmailag, s nem pedig világnézetileg elkötelezett – értelmiségi csoportok (tanszékek munkatársai) „kivezethetők” a felsőoktatásból. És nem elképzelhetetlen az a vakhit sem, mely szerint a NER „népe” ezt várja, akkor pedig a „konzervatív”, jobboldali választók megnyerésére jó eszköz lesz.
– A történelemből tudjuk, maguk az oktatók komoly harcot vívtak az egyházi pedagógusképzés ellen. Mikor volt ennek az első megnyilvánulása?
– Már 1848-ban, az első Nevelésügyi Kongresszuson maguk a tanítók követelték a világi tanítóképzést. Báró Eötvös József tevékenységének köszönhetően, az Eötvös-törvények nyomán, rendre nyíltak a laikus képezdék. A követelések mögött a szekuláris polgári állam jövőképe, a vallástól független szaktudományosság és a sorra nyíló – egyházfüggetlen – „községi” iskolák gyarapodása állt. Nemkülönben benne volt a menekülés egy feudális hierarchiában megrekedt egyházi fenntartótól. Gárdonyi Géza Lámpás című műve erről a küzdelemről szól, ahogy a maga módján Mikszáth Különös házassága is, Adyról publicisztikáiról, verseiről nem is beszélve.
– Ha – ahogy arról olvasni lehetett – az egri, a kaposvári és a nyíregyházi pedagógusképzés egyházi fenntartóhoz kerül, akkor az idén tanítónak felvett hallgatók több mint a fele már egyházi intézmény diákja lenne. De vajon magától a lehetőségtől, hogy egyházi képzésben részesülhetnek, többen jelentkeznének pedagóguspályára?
– Ez elképzelhetetlen. A magyar ifjúság ennél jóval világibb, ez a lehetőség inkább taszító lesz számukra, mint vonzó, bár a kellőképpen – a Horn Gyula által aláírt Vatikán egyezmény óta folyamatosan – „felstafírozott” szóban forgó egyházak komfortban, ösztöndíjban ráígérhetnek a hallgatókra.
– Szakmai fórumokon már megszellőztettek egy olyan tervet, hogy a tanárképzés gyakorlati évét előrehozzák a képzés végéről az első évére. Ön szerint ezzel is a rendszerszintű pedagógushiányt remélik csökkenteni?
– Nem ismerem a tervet, de így hajmeresztő lenne. Ez ugyanis az egész képzési rend átalakítását jelentené. Erre a mai felsőoktatás nem képes, és az iskolák finanszírozása sem bírja. Formailag hasonló kezdeményezés a hetvenes években a „képesítés nélküliek” képzésére volt, de akkor a képzendők mellé az iskolák jól fizetett mentort állíthattak.
– Ezzel a lépéssel egyáltalán lehetséges a pedagógushiány csökkentése, vagy csak fátyol a bajra?
– Semmit nem old meg.
– A nagy kormányzati igyekezetet látva, az sem elképzelhetetlen, hogy Magyarországon minden, ami oktatás, előbb-utóbb egyházi kézbe kerül. Mit jelentene mindez a magyar oktatás számára?
– Több mint 100 éves visszaesést, az egész XX. századi tanári, tanítói és szaktudományi követelések és érvek megtagadását, holott a történelemhamisító Alaptörvény eddig csak az 1944-től 1989-ig terjedő „múltat törölte el”.
