Fizessenek a gazdagok, de a mi pénztárcánkból – mondja a kormány
Az Orbán-kormány fejős tehénnek nézi a bankrendszert, csak azt felejti el, hogy a sor végén mindig egyetlen fizető van: a kedves állampolgár. Így értékelte a Hírklikknek Bodnár Zoltán, az MNB korábbi alelnöke, hogy a kormány a duplájára emelt bankadóból akarja finanszírozni a kisvállalkozók számára kedvezményes fix 3 százalékos KKV-hiteleket és a vállalati adócsökkentési programokat. A közelmúltban bejelentett, kétségtelenül a vállalkozói körök hangulatát javítani hivatott pénzügyi újdonságok a tervek szerint a KKV-k beruházásait, forgóeszköz-ellátását, innovációját hivatottak szolgálni. Bár a jogszabályok nem tartalmaznak minden részletes feltételt, a kormányzat kommunikációja szerint a fix, alacsony kamatú hitelek és az adócsökkentési programok költségvetési fedezetét nagyobb részben ebből a bankokra kirótt adóból kívánják biztosítani. 2025-ben a magyarországi bankok a hagyományos adókon kívül 842 milliárd forintot fizetnek különadó, extraprofitadó és tranzakciós illeték formájában.
Mennyibe kerül az adózóknak, hogy a megemelt bankadóból fizetik például a kisvállalkozói és egyéb gazdaságélénkítő pénzügyi csomagokat?
Bekapcsolt a kormány választási hangulatjavító pénzügyi kampánya. Jön a 14. havi nyugdíj, a nyugdíjas utalvány, a családi adókedvezmény emelése, amely önmagában több mint 83 milliárd forint költségvetési kiadást jelent. Meghosszabbították a kamatstopot, megduplázták a nevelőszülők juttatását, bevezették az Otthon Start Programot, és ki tudja, mit terveznek még. Azokat a választási hangulatjavító kiadásokat is ebből a több mint 350 milliárdból szeretnék fedezni, amelyekből a kisvállalkozói kör részesedhetne, de ezek a milliárdok messze meghaladják a már megemelt cél fölött is a költségvetés hiányát. Tehát ebben az értelemben egyszerű a séma: a bankok több adót fizetnek, a költségvetésnek több pénze van, tehát költekezhet.
Ennyi? A kérdés az, hogyan reagálhat erre a bankszektor?
Ha a bankok terheit ilyen jelentősen fölemelik, az adójukat ismét növelik, ezzel a költségnövekedéssel a kormány megszegi azt a korábbi megállapodást, amelyet a bankrendszerrel kötöttek. Néhány éve megállapodtak, hogy az állam visszafogja az étvágyát, kivezeti a különadókat, a pénzintézetek pedig cserébe mérsékletet tanúsítanak, ami a díjaikat illeti. Erre most még a nyakukba szakadt a kamatstop is, a végtelenségig ez az állapot nem tartható fenn. A bankok üzleti vállalkozások, a részvényeseik jövedelmet várnak el a menedzsmenttől, valahonnan meg kell találniuk a veszteségek pótlásának forrását. Vagy legalábbis ennek a pénznek egy részét vissza kell szedniük az ügyfeleiktől. Borítékolható, hogy ilyen körülmények között nem fognak mérséklődni a banki szolgáltatások díjai, kevesebb forrásuk lesz arra, hogy technológiát fejlesszenek, és így tovább. Az Orbán-kormány fejős tehénnek nézi a bankrendszert, a Nagy Mártonok azt gondolják, hogy bármennyi pénzt ki lehet szedni belőlük. Csak azt felejtik el, hogy a sor végén mindig egyetlen fizető van: a kedves állampolgár. Aki így vagy úgy, de kénytelen lesz megfizetni ennek az újraelosztásnak az árát. Mert ez következik: az egyik jövedelemtulajdonostól elveszik a jövedelmét, hogy a másik jövedelemtulajdonosnak odaadják…
Nincs e mögött egy régi „kommunista” elmélet: fizessenek a gazdagok, a kapitalisták, a bankok…
Nem zárom ki, de hozzáteszem: ezt a mi pénztárcánkból veszik ki.
A bankok valóban nagy haszonkulccsal dolgoznak. Reálisak azok az ezermilliárdos adózás utáni nyereségek, amikről olvasni lehet?
2024-ben a magyar bankrendszer történelmi csúcsot ért el: az adózás utáni nyereség a konzervatívabb, belföldi banki teljesítményt mutató, nem konszolidált adatok alapján 1632 milliárd forint volt, míg a teljes konszolidált profit – amelyben az OTP külföldi leánybankjai és más csoportérdekeltségek is benne vannak – a 2007 milliárdot is meghaladta. Szerintem ebben nem volna semmi rendkívüli, ha ezek az eredmények igazi piaci verseny körülményei között keletkeztek volna. Nálunk jelentős koncentráció jellemzi a szektort, legalábbis a lakossági ügyfélkörben. Az OTP és az MBH a piac nagy részét lefedi, és ha ők emelnek a díjaikon, akkor a többiek is mennek utánuk. Ami ma nálunk kialakult bizonyos értelemben, az, ha nem is monopolisztikus, de oligopolisztikus helyzet. Van két gigaerős intézet, amelyik uralja a piac java részét, és persze az erőfölénye révén, sok mindent megtehet, olyasmiket is, amiket nem illene. De a profit érdekei diktálnak. Ebben a helyzetben az Erste, a Raiffeisen, vagy talán még a K&H rendelkezik bizonyos lakossági ügyfélkörrel, de együttesen sem mérhetők össze a két naggyal. Nem sok mindent tehetnek, nyilván berzenkednek, panaszkodnak, hogy a kormány beleavatkozik a piaci működésbe, de jogi értelemben nincs lehetőségük ezt megakadályozni.
Ön szerint hogyan érinti majd az inflációt a bank terheinek további növelése?
Ami a bankszektort illeti, ezek a terhek legfeljebb tizedszázalékok lehetnek, a fogyasztói kosárban nem ez lesz a legnagyobb tétel. A lakosságra terhelendő költségeket nyilván nem egyetlen lépésben érvényesítik majd, bizonyos időintervallumban elhúzzák a díjemeléseket. Ahogyan a békát főzik: apránként, fokozatosan, többféle módszerrel. Arról kevesebb szó esik, hogy ezek a kieső százmilliárdok miként befolyásolják majd a bankok kockázatvállalási hajlandóságát? Elsősorban a lakossági hitelezésnél, a nagy, kihelyezett állományok esetében ugyanis kötelező általános érvényű tartalékot képezni. Miként fogja ezt érinteni, ha a lakossági hitelek bizonyos hányada belekerül majd a minősített, azaz a késedelmesen törlesztők listájára? Bizonyára szigorodni fog a hitelbírálat, csökken a bankok nagyvonalúsága, aminek egyik következménye lehet, hogy tovább fog nőni ez a minősített hitelállomány. Ha ez a folyamat elindul, akkor arra több tartalékot kell képezni, ami megint csak a profitot csökkenti. Szóval úgy vélem, a következő hónapokban elkezdenek kicsit óvatosabban hitelezni, hogy ne növekedjen tovább a kockázatos, vagy a „nem hibátlanul teljesítő” ügyfelek száma. Beindulhat egy óvatossági spirál, aminek aligha örülünk majd.
