Mi vár az olaszokra?
Ezt a kérdést sokan felteszik most Itáliában. Nemcsak azért, mert az olasz fociválogatott hétfő este akár csoportelső is lehet a Nemzetek Ligájában, ha netán legyőznék a Puskás Arénában a csodacsapatnak tartott magyar válogatottat, hanem főleg azért, mert sorsdöntő választás előtt áll az egész ország.
A tét nem kicsi: markáns jobboldali fordulat következik-e Olaszországban, vagy mégsem tud a remélt nagy fölénnyel nyerni az Olaszország testvérei nevű pártból, a Ligából és a Forza Italia-ból álló koalíció? Négy év alatt teljesen átrendeződtek a pártpreferenciák. A közvéleménykutatások az Olaszország testvéreinek most 25 százalékot jósolnak (négy éve csak 4,4 százalékot kaptak, be sem jutottak a parlamentbe), a Liga 12, a Forza Italia 8 százalékra számíthat (négy éve a két pártnak együttesen majdnem 32 százaléka volt). Az ellenoldalon az Öt csillag mozgalom nagyot zuhant, 32,7-ről 13 százalékra esett. A Demokrata Párt ugyan növelni tudta népszerűségét 18,8 tizedes eredményről 21 százalékra, de ez kevés lesz a kormányalakításhoz. Az Öt csillag ugyanis szétesett, s ha valamilyen csoda folytán a baloldali kis pártok össze is kapnák magukat, még mindig kevesebb mandátumuk lenne, mint a jobboldaliaknak.
Mindenki elkönyvelte tehát, hogy minden bizonnyal a korábban fasisztának, vagy posztfasisztának elkönyvelt Olasz Testvériség, a Fratelli d’Italia vezetője, Giorgia Meloni vezetésével alakulhat meg az új kormány Olaszországban. Az az általános egyszerű vélekedés, hogy azért legyen kormányfő, mert ő még eddig nem volt. Adjunk neki is egy esélyt – gondolja sok olasz, akik most az egykori Berlusconi-kormány ifjúsági miniszterében bíznak. Sok olasz hajlamos elfelejteni, mit mondott Meloni – 19 éves korában – Mussoliniről („Mussolini jó politikus volt. Mindent, amit tett, Olaszországért tette. Az elmúlt 50 évben nem volt hozzá hasonló politikus”). Ne felejtsük: Mussolininek amúgy még mindig hatalmas kultusza van Itáliában, nem úgy, mint Hitlernek Németországban. A Duce portréja sok kocsmában, bárban és lakásban ott függ a falon. Unokái sikerrel politizálnak. Alessandra az olasz szenátust és az Európai Parlamentet is megjárta, most a Berlusconi-féle Forza Italia tagja. Rachele és Cesare az Olasz Testvérekben politizál, Guido pedig a neonáci Forza Nuova párttagkönyvének tulajdonosa.
Meloni mostanában nem sokat beszél Mussoliniről, annál többet arról, hogy mérsékelt politikus lett. Már nem akarja kiléptetni Olaszországot az eurozónából, már nem kezdeményezné a melegek számára is elérhető bejegyzett élettársi kapcsolatok megszüntetését. Noha korábban hevesen ellenezte a Krím megszállása után az Oroszország elleni szankciókat, most a háború kitörése után egy éles fordulattal kiállt az Ukrajnának juttatott fegyverszállítmányok, és a szankciók mellett. Ennek a pálfordulásnak a hátterében alighanem az áll, hogy Meloni is tudja: az olasz gazdaság nem igazán versenyképes, szüksége van az unióra, mert Brüsszel nélkül nem tud megbirkózni a hatalmas olasz államadóssággal. Persze az unió tart is Melonitól, akiről köztudott, hogy nagy barátja Orbán Viktornak, bálványozza a magyar miniszterelnököt, és annak illiberális politikáját. Jogos lehet a félelem, hogy kialakulhat egy Varsó-Budapest- Róma háromszög, amely kerékkötője lehet az uniós elképzeléseknek.
Ami a baloldalt illeti, szerények az esélyek. Talán azt sikerül megakadályoznia az Enrico Letta vezette Demokrata Pártnak, és az Öt csillagból kivált, összezsugorodott pártocskáknak, hogy az olasz választási rendszer sajátosságai miatt ne alakulhasson ki olyan többség a választások után, amely az ország alkotmányát is megváltoztathatja, konkrétan, hogy a jövőben az államelnököt közvetlenül a nép válassza meg.
