Mikecz Dániel: a Fidesz választási kampányának is a dollárbaloldal lesz a jelszava

Millei Ilona 2024. január 23. 07:00 2024. jan. 23. 07:00

Bár a Fidesz oldaláról a pedagógusok béremelése és a dollárbaloldal emlegetése szinte egybeforrt a kormányzati kommunikációban, Mikecz Dániel, a Republikon Intézet vezető kutatója szerint ezt a jelzős szószerkezetet a Fidesz használta és használja más ügyekben is. A politológus szerint ez jól megjegyezhető, egyszerre megkérdőjelezi a baloldal hitelességét és jószándékát, tehát használja az összes fideszes politikus és a fideszes választóknak is „bejön”. Az önkormányzati és az EP-választások kampányában tehát gyakran találkozunk majd ezzel, függetlenül attól, hogy a pedagógusbérekről, vagy más belpolitikai ügyekről van szó.

Mikecz Dániel emlékeztetett rá, hogy volt egy olyan időszak is, amikor a fideszesek „bankárkormányt” és „luxusbaloldalt” emlegettek. Vagyis kialakítottak egy olyan nyelvi keretet, amelyben ők értelmezik az ellenfeleiket, ez pedig egy kommunikációs fogás, kommunikációs eszköz. A lényege az, hogy azért valamilyen szinten független legyen az egyes ügyektől, de legyenek olyan ügyek, amelyek a választók előtt igazolják. Ilyen volt például a 2022-es kampányidőszak alatt külföldről érkező kampánytámogatások ügye is. Ám amikor a „dollárbaloldalt” kommunikációs eszközként felhasználják, legyen mégis annyira független a konkrét ügytől, hogy több más helyzetben is be lehessen vetni. 

Akár a pedagógustüntetések kapcsán is. A Fidesz értelemzése szerint a béremelést épp a baloldal akadályozza Brüsszelben. Ettől pedig független az, hogy ezt a jelzőt használják. A „dollárbaloldal” lényege ugyanis az, hogy egy ismert, erős valuta, és magába sűríti azt is: a baloldal valahonnan kívülről pénzelt, ezért nem is magyar érdekeket képvisel. Ez a kép pedig gyakran visszatérő elem a jobboldali beszédben a politikai ellenfeleikről – mondta a politológus. 

Egy pillanatra tekintsünk vissza, hogy a pedagógusok béremelése és a dollárbaloldal szóösszetétel miként is forrt egybe. A teljesség igénye nélkül néhány példát bemutatunk. 

Azért eleinte még volt egy kis zavar az erőben. Alig több mint egy éve Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén többek között arról beszélt, hogy szükségesek az uniós pénzek a pedagógusbér-emeléshez, mert méltánytalanul alacsony a pedagógusok bére. Hozzátette: a magyar kormánynak az EU-val kötött megállapodása azt szavatolja, hogy 2025. január 1-jén egy pedagógus bére átlagosan bruttó 800 ezer forint lesz, és két évre rá az egymillió forintot is el fogja érni. Ehhez az európai uniós pénzek visszatartásának meg kellene szűnnie, ez március végén megtörténhet – mondta akkor a miniszter, és kijelentette: „a pedagógus-szakszervezetek által támogatott politikai erők mindent megtesznek azért, hogy a tanárok ne kaphassák meg az országnak és nekik járó pénzeket.” Úgy tűnik, a Miniszterelnökséget vezető miniszter még nem volt teljesen tisztában azzal, ki kit is támogat a fideszes elképzelés szerint. 

Azt pedig, hogy a pedagógus-szakszervezetek mennyire nem támogattak politikai erőket, mi sem bizonyítja jobban, mint az érdekvédelmi szervezetek reakciója. Azután, hogy Gulyás Gergely az idei év első Kormányinfóján kijelentette: a baloldal mellett a szakszervezetek akadályozták a tanárok béremelését, és ha azt keresik a tanárok, kik a legnagyobb ellenségei a béremelésnek, akkor a baloldal után rögtön a pedagógus-szakszervezetek következnek, Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője azonnal reagált. Azt mondta: a kormány maga volt az akadálya a béremelésnek, mert nem tett eleget az uniós elvárásoknak, ezért nem kapta meg időben a pénzt. Egyébként sem kellett volna az uniós pénzekhez kötni a tanárok béremelését – tette hozzá. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke pedig a Hírklikknek jelentette ki: „ha nem lettek volna a szakszervezetek, akkor a kormány eredetileg teljesen más célokra használta volna fel az uniós forrásokat, eszében sem volt azokat pedagógus-béremelésre fordítani. Az eredeti tervek szerint épületfelújításra, tanterv- és digitális tartalomfejlesztésre akarta a pénzt felhasználni. Miután az unió a szakszervezetekkel is konzultált, kezdeményezte, hogy a pénzt inkább pedagógus-bérfejlesztésre fordítsák, mert a gazdasági célkitűzések és az oktatás állapota nincs összhangban. Úgyhogy jó lenne, ha a kormány először önmagában keresné a hibát.” 

Ám a kormány egyáltalán nem keresi önmagában a hibát. Sőt, azután, hogy Rétvári Bence, a parlament politikai államtitkára szükségesnek látta 2024. január 22-én sajtótájékoztatón megerősíteni, hogy minden érintett tanár megkapja az emelt összegű fizetését február elején, és a döntés mintegy 140 ezer embert érint, azt is hozzátette: a szakszervezetek „a dollárbaloldal pedagógus tagozataként” viselkedtek, és nem segítették, hanem akadályozták a béremelést. Sőt, most a megvalósulás fázisában is ezt teszik – mondta. Igaz, a pedagógusok béremelése kapcsán az államtitkár nem először emlegette a dollárbaloldalt, ha pedagógus-béremelésről volt szó, mindig megemlítette a dollárbaloldalt is. 

És a kormányemberek dollárbaloldalazó klubja tovább nőtt. Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára  vasárnap Facebook-posztjában fejtegette, „elegünk van abból, hogy a dollárbaloldal számára fontosabb a júdáspénz, mint a magyar tanárok, óvónők megélhetése! (…) A tanárok ellen indított aljas hadjáratukkal Gyurcsányék, Cseh Katalinék minden határt átléptek, és végleg leszerepeltek! Ezért júniusban védjük meg a magyar embereket a dollárbaloldallal szemben, és szavazzunk a Fidesz-KDNP jelöltjeire!” 

Azért, hogy megtudjuk, miért egyre „népszerűbb” a kormányoldalon a pedagógusok béremelésének összekapcsolása a dollárbaloldal összetétellel, ismét Mikecz Dánielhez fordultunk. A politológus megismételte, ez a „keret” nem csak a pedagógus-béremeléssel kapcsolatban élesíthető, bármilyen más politikai üggyel összekapcsolható. Az már látszik, hogy ez egy átfogó kommunikációs stratégiának a része, az önkormányzati és az EP-választás kapcsán ez lesz az a „mondás”, amivel a Fidesz jellemezni fogja a baloldalt. Egy olyan „keret”, amit átvesz az összes fideszes politikus, és majd a fideszes választók is, mert jól megjegyezhető, és a baloldal hitelességét és a jószándékát egyszerre megkérdőjelezi. Ezt fogják használni, függetlenül attól, hogy a pedagógusbérekről, vagy más belpolitikai ügyekről van szó. Valószínűleg megmérettetett Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodájának propagandagépezetében, és megfelelőnek találtatott, mert egyszerű, érthető, és mégis több jelentést magába sűrítő szerkezet. Olyanok számára is jól érthető, akik nem foglalkoznak sokat a politikával. A kommunikációs szakemberek megmérték, hogy mennyire lehet hatásos, és valószínűleg a jövőben még többet fogunk vele találkozni. A Fidesznek elég sok erőforrása van ahhoz, hogy ezeket a kommunikációs képeit – bármekkora hazugságok is –, át is tudja vinni a nyilvánosságba.