Minden utast érintő változást jelentett be a MÁV

HírKlikk 2023. december 30. 04:45 2023. dec. 30. 04:45

További járatokkal bővült a „grafikus" helyfoglalási rendszer, amivel kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani – közölte a MÁV Zrt.

A közlemény szerint a MÁV-START idén májusban tette elérhetővé az úgynevezett grafikus helyfoglalási rendszerét, amely a vasúti kocsik ülőhely-elrendezését mutató sematikus ábrák segítségével teszi lehetővé az utasok számára a megfelelő ülőhely kiválasztását és lefoglalását az ELVIRA menetrendi tervező és jegyváltási felületen.

Kezdetben kizárólag csak balatoni InterCity-k és expresszvonatok, valamint a Győrön át közlekedő soproni és szombathelyi IC vonatok esetében volt igénybe vehető a szolgáltatás.

Mostanra már az összes belföldi InterCity és expresszvonat, valamint a nemzetközi InterCity-k, EuroCity-k és EuroNight járatok jelentős többsége bekerült a grafikus helyfoglalási rendszerbe – jelezték. Ez azt jelenti, hogy mozi vagy színházi ülésrendben való szék kiválasztásának egyszerűségével lehet ülőhelyet foglalni az adott vonatra – áll a közleményben.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom