Mire folytak el a költségvetési pénzek?

Hát nem!

A gyeplőt ugyanis közénk vetették: egy magára hagyott társadalom védekezett úgy, ahogy tudott, megrémülve az olaszországi járvány látványától. Az egészségvédelem kimerült a „maradj otthon” és „moss kezet” intelmében, a háztartások anyagi védelmére pedig morzsácskák jutottak a költségvetési nagykalapból. Más uniós országok GDP-jük több mint tíz százalékát fordították a lakosság fogyasztásának mentésére. Nálunk erre ténylegesen legfeljebb egy százalék jutott. A kormány által bemondott, GDP-arányos, 20 százalékos „mentőcsomag” zöme hitel, illetve garanciavállalás; a vállalkozások közvetlen támogatása jó, ha két százalékot kitesz.

Ebben az írásban az elérhető számok alapján, megpróbálok

mérleget készíteni

arról, hogy az operatív törzs felállásától (január 31.) a veszélyhelyzet megszűntéig mi jellemezte a kormányzati költekezéseket.

Április elején, a költségvetési pénzek koncentrálására felállították a járvány elleni védekezés alapját és a gazdaságvédelmit.

A járvány elleni védekezés alapjába

beletették a 2020-as költségvetés szabad tartalékát, az országvédelmi alap 378 milliárdját, ami rendjén való, hiszen az a rendkívüli költségvetési kockázatok ellensúlyozását szolgálta. Ide irányították az egészségügyi dolgozók költségvetésbe egyébként is betervezett, év végi béremelési forrását, 82 milliárd forintot, ami sima átcsoportosítást jelentett. Besöpörtek a költségvetésből még – nem tudni honnan – 47 milliárdot és további 127 milliárdot azzal a felkiáltással, hogy a válság terheiből mindenkinek ki kell vennie a részét. Ám az e szlogenre hivatkozott intézkedések a bosszú, a büntetés és a kárörvendés stichjétől bűzlöttek, amikor az önkormányzatokat, a pártokat, a megszerzésre rég kiszemelt kereskedelmi cégeket és a bankokat (de csak átmenetileg) megsorozták. Összesen 633,7 milliárd forintot kalapoztak össze; ebből tervezték finanszírozni az operatív törzs döntéseit, továbbá a gyes, gyed, gyet meghosszabbítása miatti többletköltségeket, valamint az egészségügyi béremelést és bérkiegészítést (bruttó ötszáz ezer Ft/fő). Az alapból való felhasználás mértékéről ellentmondó kormányzati híradások jöttek. Április végén például az, hogy már 600 milliárdot elköltöttek belőle, júniusban azonban 480 milliárdra apadtak a kiadások.

Június végén megtudtuk, hogy az alapból 300 milliárd forintot 16 ezer lélegeztetőgépre adtak ki, miközben a hazai gyártás is megindult. Így momentán nagyjából 20 ezer készülékünk van, miközben a járvány csúcspontján is csak nyolcvanat kellett igénybe venni. Nem kis túlbiztosítás! Hogyan fordulhatott elő, amikor március 13-án Orbán Viktor arról adott számot, hogy az egészségügyben meglévő 2000 készülék elégséges tartalékot jelent?

A hazai gyakorlat ismeretében, csak azt tudjuk feltételezni, hogy egyeseknek jó üzletnek bizonyulhatott a készülékek behozatala. A KKM-től kapott információ alapján, az átlagos beszerzési ár 18,7 millió forintra jön ki, ami kétszerese a legprofibb amerikai gépekének. Mi meg a kínaiaktól vásároltunk, ahol a normál ár 4 millió forint körüli lehetett (de a kereslet-felhajtotta ár sem nőhetett ennek a duplájára). Most az a terv, hogy 9000 készüléket eladnak, s ha ezt a beszerzési ár feléért sikerülne, a kapott 81 milliárd forintot illő lenne az akciót finanszírozó, a válság alatt többszörösen megszorongatott önkormányzatoknak visszaadni. Ennek megtörténte azonban bizonyosan nulla valószínűségű.

 A járvány elleni védekezési alapot a jövő évi költségvetésbe is beállították – miközben a járványt már ez év második felében kiiktatódónak vélelmezik a költségvetés készítői! –, és az ide bedarált, önkormányzatoktól elvont 87 milliárd forintról sem mondanak le, sőt, a gépjárműadót a továbbiakban is 100 százalékban tartósítják a központi költségvetésben.

Ennél cifrább a helyzet a

gazdaságvédelmi alappal (1345,6 milliárd).

Ide suvasztották be a nemzeti foglalkoztatási alapot (423 milliárd) és összekapartak további 923 milliárdot az államháztartás más előirányzataiból – ennek részletei azonban nem ismertek. Április végéig az alapnak még csak a húsz százalékára volt program, főként bérkiegészítésre – de azóta már tudjuk, hogy innen finanszírozzák a Budapest-Belgrád vasút idei 82 milliárdra emelt kiadásait, az Erzsébet és ifjúsági táborok költségeit, támogatják a nagy cégek nagyberuházásait (minél nagyobb, annál nagyobb mértékben), de ebből jutott 36,5 milliárd forint a határon túli gazdaságfejlesztésre is, legutóbb pedig a Nemzeti Korcsolyázó Központra (1,1 miééiárd),  a Vár-beli építkezésekre (10 milliárd), kerékpáros létesítményekre (4,3 milliárd), a 2021. évi vadászati kiállításra (a korábbi 7,7 milliárdot 2,2 milliárddal megfejelve) és kormányzati kommunikációra (2,1 milliárd).

A kiragadott példákkal csak azt akarom illusztrálni, milyen hatalmas a fantáziája a kabinetnek, amikor gazdaságvédelem címszó alatt szórogatja szerteszét az állampolgárok pénzét. Az igaz, hogy minden kiadásból lesz valami kereslet, ami kínálatot generál, és abból újabb kereslet, de egyfelől most rövid távon a munkát nem találók jövedelmét kellett volna pótolni, másfelől pedig hosszú távon korántsem mindegy, hogy milyen kapacitások épülnek ki, azok milyen termelő-, versenyképesség-növelő erővel rendelkeznek. Láthatóan, a kormányzati döntések ettől eltérő szempontokat követnek, gazdaságvédelemre való hivatkozásuk merő szemfényvesztés.

Sajnálatos módon, ugyanez jellemzi a jövő évi költségvetésben kialakított gazdaságvédelmi alap tervezett felhasználását is. Az összes elköltésre szánt 2555 milliárd forintnak legfeljebb 37 százalékára lehet ráfogni (és ekkor nagyon jóhiszemű voltam), hogy ténylegesen a gazdaság és a társadalom fejlődését szolgálja – hosszabb távon. Nem vitatom a többi jogosultságát – bár lenne mit bőven kapargatni rajtuk –, csak azt a hazugságot és a társadalom megvezetését kifogásolom, hogy minderre ráhúzzák a gazdaságvédelem megtévesztő ruháját.

Álságos, képmutató kormányzati magatartás.

Ugyanakkor egy szempontból el kell ismerni a kabinet döntéseit: azok – járvány, veszélyhelyzet ide vagy oda – következetesek voltak. Következetesen kitartottak a korábban követett prioritások mentén. Mintha mi sem történt volna, folyósították a támogatásokat sportcélokra, egyházaknak, határon túliaknak, erőszakszervezeteknek, turizmusra, a kedvenc kulturális körnek, és vállaltak mindezen célokra kötelezettségeket a következő évekre is. (Ez utóbbiból kitűnik a turizmus, amelynek dotálását 2021-től 2030-ig 581 milliárd forintos keretben vállalták.)

Amikor márciusban elért bennünket a vész, egy kicsit mindenki elgondolkodott azon, hogyan készülhetne föl a járvány kivédésére, a várható jövedelemkiesésre, esetleg a kijárási korlátozásokra. Aki csak tehette, felplankolt gyógyszerekből, tisztasági és fertőtlenítő szerekből, tartós élelmiszerekből, lemondott az utazási tervéről – vagy legalábbis felfüggesztette azt. A nők a legkevésbé sem gondoltak tavaszi ruhatáruk felfrissítésére, a férfiak sem fontolgattak autóvásárlási terveket. Nem véletlen, hogy beomlott az ékszer-, a műkincs- és a lakáspiac is. A háztartások alkalmazkodtak az élethelyzet gyökeres megváltozásához.

Nem így a sokak által szeretett kormányunk.

 Plakátjuk alapján, hogy tudniillik, „Egyetlen magyar sincs egyedül. Megvédjük a munkahelyeket és a biztosítjuk a családok megélhetését”, azt gondoltam, hogy át fogják dolgozni a költségvetési előirányzatokat, lemondanak a nélkülözhető, későbbre halasztható kiadásokról, és azokat vagy egy részüket átcsoportosítják a háztartások életben tartására és az egészségügyre. Kíváncsiságból elkezdtem olvasni a Magyar Közlönyöket, és az operatív törzs felállításától kezdve, a veszélyhelyzet megszüntetéséig feljegyzéseket készítettem az itt publikált kormányzati döntésekről. A kialakult összkép nem igazolta vissza a józan várakozásokat. Inkább azt üzente, hogy nálunk nincs is semmiféle válság, a kormány olyan döntéseket hoz garmadával, mintha még mindig a régi világ volna. Hihetetlen pénzszórást hajtottak végre, amit a következő táblázatban foglaltam össze.

A kormány egyes pénzügyi döntései az operatív törzs felállításától a veszélyhelyzet megszűntéig – a Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint (Ft)

A sportcélú kiadásokon belül, támogatásokat folyósítottak a versenysportra, hazai és nemzetközi sporteseményekre, atlétikai, kézi- és kosárlabda, valamint labdarúgó stadionokra, kiemelt sportegyesületek, sportszövetségek működésére, sportparkokra, sőt, olimpiai felkészülésre is. A 94 milliárdos összeg nagyjából 50 tételből állt össze.

 A határon túliaknak átutalt 56 milliárd főként a gazdaságfejlesztést célozta meg, de jutott belőle hiteléletre és sportra is. (Újraelosztó központjukat, a Bethlen Gábor Alapot is rendesen kistafírozták.)

A magyarországi egyházaknak most kevéssel, 23 milliárd forinttal kellett beérniük, amiben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (elmarad!) támogatásán túl, templom- és egyházi iskolaépítések, valamint egyházi közösségi feladatok ellátása szerepelt.

A minisztériumok igazgatására kiutalt 36,6 milliárd forinton belül, a legnagyobb összeget (15 milliárd) a kormányzati kommunikáció tette ki. Hat milliárdot csoportosítottak át az ITM többletfeladataira (az EMMI kivezetésének pandantjaként?), és hozzávetőleg 5 milliárdot akaszthattak le a kormányhivatalok; 2,7 milliárdot utaltak ki a Budapest Környéki Törvényszék elhelyezésére.

 A turisztikai jellegű pénzkihelyezések (zömük a Magyar Turisztikai Ügynökséghez került, további újraelosztásra) fejlesztéseket szolgáltak, kastélyprogramokat, szálláshely-, ifjúsági tábor fejlesztéseket. De jutott pénz borpromócióra és a Boucose d’Or Europa 2021-es budapesti megrendezésének pályázati díjára is.

A legnagyobb tételt az egyéb, csoportba nem sorolható, ám szükséghelyzetben halasztható kiadások adták – nem mintha az előbb felsoroltak nem lettek volna ilyenek. Itt a nagyon is felesleges, vagy/és értelmetlen, vagy/és káros kiadásokat összegeztem. Többek közt, a tömeges bevándorlás elleni védekezésre fordított és a Terrorelhárítási Központnak adott 46 milliárdot, a Budapest-Belgrád vasút 82,1 milliárdját, az űrtevékenységgel kapcsolatos 2,5 milliárdot, a nemzeti összetartás évére szánt több mint 7 milliárdot, az Eifel Műhelyház és Operaház felújításának 6,5 milliárdját, az André Kertész fotógyűjteményének megvásárlására nyújtott 6,1 millió dollárt, a Petőfi Irodalmi Múzeumnak kiutalt 1,3 milliárd forintot (ez is újraosztó központ). Itt rögzítettem a belorusz és a mexikói templom, valamint a szíriai keresztes lovagvár felújítására kiutalt 941 millió forintot, továbbá a győri állatkertnek folyósított 880 milliót és a honvédségnek, rendőrségnek, katasztrófavédelemnek kiszignált több mint 100 milliárdot.

Mindezek a tételek, amelyeket három és fél hónap alatt – megítélésem szerint – részben vagy egészben valóságos gazdaság- és társadalomvédelemre lehetett volna fordítani úgy, hogy a válság legyűrése után, a magyar gazdaság tartós fellendülését szolgálják – az embertőkébe történő befektetéseken (oktatás, egészségügy) keresztül is –, összességében 580 milliárd forintra tehetők.

Ám erre most már nem kerül sor, és a 2021-es költségvetést ismerve, jövőre sem.