MSZP: 2014 óta nőtt a mélyszegénységben élő gyermekek száma

HírKlikk 2019. november 20. 10:24 2019. nov. 20. 10:24

Korózs Lajos MSZP-s képviselő a gyermekjogok november 20-án tartandó világnapja alkalmából kedden az Országgyűlésben napirend előtt beszélt arról, hogy a civilek jelentése szerint a mélyszegénységben élő gyermekek száma 2014 óta folyamatosan nő.

Közölte, 125 ezer gyermek él ma Magyarországon mélyszegénységben, ez 18,5 százaléka a gyermekeknek és duplája az uniós átlagnak.

Hozzátette: a gyermekek 27 százaléka rossz lakáskörülmények között él, a roma gyerekek 15 százaléka, míg nem roma gyerekek 7 százaléka mindennap éhezik.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a kormány intézkedései gyermek- és családközpontúak, nincs még egy olyan fejlett ország, ahol a nemzeti össztermék arányában ilyen magasak lennének a támogatások, mint Magyarországon.

Hozzátette: a szocialista kormányok idején ezermilliárd forintot sem költöttek a családok támogatására, jövőre viszont 2200 milliárd forintot fognak.

Elmondta, az Eurostat szerint 2010-ben azon 18 éven aluliak aránya, akik szegénység miatt voltak veszélyeztetettek, 38 százalék volt, most 23,8 százalék. Közölte, korábban a gyermekes háztartások harmada volt, most az ötöde van a szegénység kockázatának kitéve. Beszélt arról is, hogy míg a szocialista kormányok 32 milliárd forintot fordítottak a szociális gyermekétkeztetésre, jövőre ez az összeg 82 milliárd forint lesz.

Forrás: MTI