Náci beszéd vs. antiszemita beszéd

De, még mielőtt ráállnánk erre a vonalra, a Soros-féle javaslatnál érdemes egy kicsit megállni. Az amerikai-magyar milliárdos ugyanis nem maga akarna kötvényt kibocsátani, az uniónak javasolja ezt,a jelzett formában, és a koronavírus okozta járvány, illetve válság kezelésére. Itt és most nem mennénk bele annak értelmezésébe, hogy ez szakmailag helyes vagy jó megoldás-e, már csak azért sem, mert ebben még a közgazdászok sem egységesek. Van, aki szerint nem, mert az örök kamattal a végén sokkal többet kell visszafizetnie a hitelfelvevőnek, mások szerint viszont kifejezetten jó megoldás, fenntartja a likviditást. Olyannyira elfogadott módszer – és ezt most Orbán Viktor figyelmébe ajánljuk, hogy alkalmazza az OTP, azaz Csányi Sándor is. Ennek fényében, különösen érthetetlen a „kamatot ők nagyon szeretik” megjegyzés; érthetetlen, mert a kamatot, esetünkben, nem Soros György „zsebelte” volna be, és érthetetlen, mert ha a konstrukciót itthon is használják, ráadásul olyasvalaki, aki nem áll távol a miniszterelnöktől, akkor még nehezebben értelmezhető.

Mindazonáltal lépjünk hátra egy kicsit az időben – de csak néhány nappal. Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke egy héttel a hivatkozott rádióinterjú előtt, nyilatkozatot adott a Spiegelnek, amelyben Orbánra a következőket mondta: „a történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok a hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra.”

A kijelentésre a jobboldal lecsapott – mint most megtudhattuk a Heti Válasz interjújából – elsőként Petri Lukács Ádám, hajdani liberális újságíró, mégpedig azzal, hogy Tusk lenácizta Orbán Viktort. Petri ugyanis egyenlőségjelet tett Carl Schmitt, és a nácizmus között. Tehette, annyiban, hogy Schmittről náci jogászprofesszorként szokás megemlékezni, noha az elemzők többsége antiszemitának és nem nácinak tartotta őt. (Nem Carl Schmitt lett náci, hanem a nácik váltak – legalábbis egy időre és látszólagosan – „schmittiánussá” – írja Techet Péter egy Schmittről szóló tanulmányában.) Tusk egészen biztosan nem nácizta Orbánt, de a jogászprofesszor módszerét, amelyet a hitleri Németország alkalmazott, feltétlenül beazonosította a magyarországi gyakorlattal. Egyébként azt több írás is kimutatta korábban, hogy Orbán egészen biztosan olvasta Carl Schmitt műveit, és merített is belőlük.

Itt azonban már másról van szó: Petri lavinát indított el, és a magyar jobboldal azonnal vissza is vágott: fényképpel akarta igazolni, hogy Tusk nagyapja volt náci, kollaborált a németekkel a világháborúban. A fényképről és az állításról is azonnal kiderült, hogy hamis. Bocsánatkérés helyett, azonban maradt minden a régiben. A Tusk elleni háború, Deutsch Tamással megerősítve (?) folytatódott.

A lengyel politikus azóta nem szólalt meg, helyette honfitársa, Wladislaw Sikorski néppárti EP képviselő szállt be a vitába, kiterjesztve azt a II. világháborúban tapasztalt magyar és lengyel viselkedésre. Az összevetésből nyilvánvalóan nem kerülhet ki Magyarország előnyösen. Sőt: nagyot üt hazánkon. Ráadásul úgy, hogy Sikorski nem veszi elő a Szabadság téri emlékmű ügyét – a magyarok háborús bűneinek átstilizálását –, de nem veszi elő Orbán Viktor elmúlt heti rádiónyilatkozatát sem. Vagyis a már kétszer is idézett mondatot, miszerint a „kamatot ők szeretik nagyon”.

Carl Scmittről pedig csak annyit: ahhoz nem fér kétség, hogy antiszemita volt.