Nagyon durva áremelkedés jön a gyógyszertárakban
A Pintér Sándor belügyminiszter mint egészségügyért felelős kormánytag által jegyzett új díjszabás már november 16-tól érvényes.
Egy szerda este megjelent kormányrendelet háromszorosára emelte az úgynevezett magisztrális gyógyszerek, azaz a gyógyszertárban helyben kikevert készítmények készítési díját. A Pintér Sándor belügyminiszter mint egészségügyért felelős kormánytag által jegyzett 47/2023. (XI. 15.) BM rendelet értelmében az új díjszabás már november 16., csütörtöktől érvényes – szúrta ki a Telex.
Az elmúlt napokban nagy szakmai vita bontakozott ki a magisztrális gyógyszerek körül, miután Novák Hunor gyerekorvos egy Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy több gyógyszerész anyagi okokból megtagadta az általa felírt, helyben elkészítendő gyógyszer elkészítését, miközben erre nem is lenne jogi lehetőségük – ez utóbbit a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) is megerősítette neki. Az elkészítés megtagadása mögötti anyagi ok, hogy a szükséges alapanyagok nincsenek készleten, a beszerzésük költséges, és mivel csak nagyobb kiszerelésben érhetők el, miközben ritkán van rájuk szükség, nagyrészt rajtuk marad, ami jelentős veszteséget jelent.
Az áremeléssel a finanszírozási problémákra reagált a kormány. A szerdai rendelet a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről szóló 1/2003. (I. 21.) ESZCSM rendeletet módosítja, ezen belül is „A magisztrális gyógyszerek közfinanszírozás alapjául elfogadott ára részeként figyelembe vehető készítési díjak” című táblázatot: minden felsorolt részköltséget a háromszorosára emel.