Nagyon kemény idők elé nézünk!

Vásárhelyi Mária 2020. január 17. 15:01 2020. jan. 17. 15:01

Amikor Orbán Viktor évadnyitó (és egyben évadzáró) nemzetközi sajtótájékoztatóján meghallgattam a gyöngyöspatai romák elleni uszító fejtegetését, valamint a méltatlan fogvatartási körülmények miatti kártérítések összegével kapcsolatos felháborodását, akkor tudtam, hogy eldöntötte: kilép a Néppártból.

És szerintem ez volt a legfontosabb üzenete a sajtótájékoztatónak.

Mert bár eddig is voltak rasszista megnyilvánulásai, de ilyen nyílt gyűlöletre uszításra és normaszegésre korábban nem vetemedett. Tudta, hogy ez a nyílt uszítás kiverné a biztosítékot a Néppárt tagjai körében. A sajtótájékoztatón azonban már új szövetségeseinek üzent. Azt akarta deklarálni, hogy semmi nem idegen tőle, ami rasszista és kirekesztő, nem retten vissza attól sem, hogy akár nemzetközi bíróságok által hozott jogerős ítéletekkel is szembeszegüljön.

Bármilyen írott és íratlan erkölcsi és jogi normát áthág, ha politikai érdekei ez kívánják. És mivel a Fidesz az egyetlen európai szélsőjobboldali párt, amely saját hazájában nemcsak kormányzópárt, hanem kétharmados többséggel is rendelkezik, és amelynek 12 képviselője van az EP-ben, így a vezető pozícióra való igénybejelentése nem lesz indokolatlan.

És ez nekünk is fontos üzenet!

Fel kell készülnünk arra, hogy nagyon kemény idők elé nézünk! Mert mostantól megindul a vetélkedő a szélsőjobboldali összefogásban résztvevő pártok között a szövetség vezetői pozíciójáért, és ez a vetélkedő éppen a gyűlöletkeltés, az uszítás, a kirekesztés terepén fog eldőlni. Nevezetesen, hogy ki tud hatásosabban gyűlöletet szítani a „másság", a „idegenek" ellen.

Amit eddig „csak" a Fidesz megmondóemberei mondtak ki nyíltan, azt mostantól a párt politikusai is nyilvánosan fel fogják vállalni. A migránsozás mellett, mindennapos lesz a politikusi cigányozás, buzizás, zsidózás (kiváltképp, ha még Netanjahu is megbukik Izraelben), a szegényellenesség, a macsóság, az áldozathibáztatás.

Egyrészt persze mi, demokraták, örülhetünk annak, hogy a Fidesz szalonképtelenné vált a demokratikus pártok közösségében, és immár strukturálisan is oda kerül, ahová való, az európai szélsőjobboldali pártok csoportjába. Ugyanakkor azonban tudnunk kell, hogy ez számunkra a korábbiaknál is komolyabb megpróbáltatást jelent. Mert az erődemonstráció lényege éppen az lesz, hogy a Fidesz a korábbiaknál is gátlástalanabbul lép át mindenféle humanitárius, civilizációs európai és hazai jogi normán.

Eddig a Néppárthoz tartozás mégis jelentett valamiféle elmosódott határokat, a párt időnként kénytelen volt visszalépni, korrigálni egy-egy szélsőséges, tolerálhatatlan határátlépését, de ennek mostantól vége. Nekünk pedig nem lesz más védekezési eszközünk, mint az eddiginél sokkal erősebb szolidaritás, és az önkény elleni közös fellépés.